ajánló · személyes · zene

Pár kedvenc korong II.

Az előző posztomban elkezdtem taglalgatni a kedvenc korongjaim egy részét, és hát… itt a folytatás.

Metallica: Ride the Lightning (1984) és Master of Puppets (1986)

Képtalálat a következőre: „metallica ride the lightning”

Ezen két lemez közül rendkívül nehéz lenne választanom, ugyanis meglehetősen színes a tematikai felhozatal és mesterien vannak előadva mindkettőn. A thrash metal jegyében fogant albumok közt van szó az öngyilkosságról (Fade to Black), a villamosszékben kivégzésről (Ride the Lightning), a droghasználatról (Master of Puppets), a megőrülésről (Welcome Home Sanitarium), a hadsereg által statisztikai veszteségként kezelt fiatal katonákról (Disposable Heroes) és lehetne folytatni a sort. Nyomasztó témák melodikus, mégis erős tálalásban… Pont ahogy szeretem.Kapcsolódó kép Ha viszont valaki a gyűjteményét gazdagítaná velük, azok figyeljenek arra, hogy lehetőleg ne a 2016-os remastered kiadásokat válasszák, mivel a kiadás tokozásának a minősége olyan komoly kívánni valókat hagy maga után, amelyet nem hogy a Rolling Stone 100 legjobb metál albumának 2. és 11. helyezettjéhez képest méltatlan, de még egy garázszenekar demo lemezéhez is.

Nirvana: Nevermind (1991)

Képtalálat a következőre: „nirvana nevermind”

Az album maga rapszodikus és csapongó, de a jó értelemben, így nem csoda, hogy az alternatív rock és grunge zene ezzel a lemezzel robbant be a köztudatba. De mégsem ezért került fel a listára, hanem valamelyest a nosztalgia miatt, hiszen korai tini éveim során hallgattam rongyosra, és máig nem változott a hozzáállásom (bár ezt nem tudom minek köszönhető). A Nirvana tipikusan az a banda, akinek a szövegeit sok esetben felesleges értelmezni, mivel csak elnagyolt képet lehet róluk alkotni. Ahogy Cobain mondta egy interjújában, “előbb a zenét alkotják meg, és ahhoz írnak szöveget”. Így ezek inkább egy-egy hangulatot vagy momentumot képviselnek, amelyeket elég nehéz kifejteni.

Othalan: Po Krańce Gór (2017)

Kapcsolódó kép

Egy lengyel folk metal banda, amelynek egyelőre ez az egyetlen albuma, és keveset tudni róluk. Dallamra erősen melodikus, tematikára az északi és szláv legendák, mítoszok kerülnek elő. Előkerül a Sötét Isten (Czarnobóg), egy csomó hiedelem, aminek érdemes utána olvasni, hogy az ember értse mikor mire vagy kikre utalnak a dalokban. A lengyel nyelv pedig igazából csak dob rajta, ha nem is mint érdekességként, akkor úgy, mint egy idegen és érdekes világ megidézője.

P. Mobil: Honfoglalás (1984)

Képtalálat a következőre: „p mobil honfoglalás”

Kis túlzással merem mondani, hogy a hazai rock zene egyik ékköve az album, amin 5 felvonásban elevenedik meg a honfoglalás mítosza, a híres Kétforintos dal, Miskolc, vagy a szimplán Rocktóberként ismert Az út másik felén. Gyakorlatilag nincs az eredeti lemezen olyan nóta, amit ne szeretnék (ugyanis a 2003-as kiadáson egy csomó magyar és angol nyelvű demo dal került mellé, amelyekkel együtt már elég durván felemás képet nyújt).

The Rumjacks: Hung, Drawn and Portered (2009)

Képtalálat a következőre: „the rumjacks hung drawn and portered”

Akit érdekel egy kis ír kocsmapunk, és még nem hallott erről az együttesről, annak érdemes bepróbálnia. Egy rendkívül dallamos, az élet habosabbik oldalát szemlélő kislemezről beszélünk ez alatt, amely egyben lefekteti, hogy mit is várhatunk ettől az amúgy ausztrál felállástól. Igazi partikellékek lehetnek a számok, és mást nem is igazán érdemes belelátni a miértekbe. A sok komolyság, apokaliptika mellé néha nem árt egy vidámabb mentőöv, vagy menthetetlen becsavarodik az ember.

Sabaton: Coat of Arms (2010)

Képtalálat a következőre: „coat of arms sabaton”Sabaton album esetén is kicsit kétségek közt voltam, hogy vajon melyik legyen, de végül “kisebb” mérlegelést követően a svéd power metal banda 2010-es korongját választottam annak színessége miatt (bocs, Carolus Rex svéd nyelvű kiadás). A dalok közt megelevenedik II. világháborúból a midway-i csata, a görög katonák helytállása az olaszokkal szemben (Coat of Arms), a varsói felkelés (Uprising), a holokauszt (The Final Solution), Simo Häyha téli háborús mesterlövész karrierje (White Death), illetve a Wehrmacht katonáinak pátoszát valós fényben mutató dal. Egyedül a Metal Ripper lóg ki a sorból, ami egy tisztelgés a metal zene nagyjai előtt azok dalszöveg-részleteinek és riffjeinek felhasználásával.

Stratovarius: Intermission (2001)

Képtalálat a következőre: „stratovarius intermission”A finn power metal együttes ezen albuma sok újat nem hozott, hiszem a 16-ból csak 5 új szám van, a többi viszont feldolgozás (Judas Priest és Rainbow), vagy kislemezről került át, illetve az előző lemez egyik számának (Hunting High and Low) koncertfelvétele hallható. Ami igazán kedvenccé teszi számomra, az az összeállítás. Végig van egy érdekes és varázslatos hangulata, hangzása a lemeznek, amiben időről időre el tudok veszni.

System of a Down: Mesmerize és Hypnotize (2005)

Képtalálat a következőre: „system of a down mezmerize”Újabb duplázás, azonban itt a két lemez egymást egészíti ki. Az egy és ugyanazon évben megjelent páros az örmény származásúakból álló amerikai nu metal banda utolsó lemezei, és jóval több kísérletezést tartalmaz. Nem olyan vad és gyors, mint a korábbi lemez (Steal This Album!), viszont az ének és a vokál ugyanúgy pörög. A tematika változó, egyszerre vannak személyesebb és érzelmesebb, valamint komoly és kritikus részek. Ha nagyon kedvenc számokat kellene említeni a két lemezről, akkor a Sad Statue, She’s Like Heroin, Lonely Day, This Cocaine Makes Me Feel Like I’m on Képtalálat a következőre: „system of a down hypnotize”This Song, a Violent Pornography és az Old School Hollywood lennének a nevezőim.

Igaz, egyik szám sem olyan, mint a Toxicity korongon az Aerials, ami szövegileg egyértelmű és zeneileg is egyszerű, illetve a együttes tagjaival készült interjúkból kitűnik, hogy sokkal személyesebbek a nóták, hiszen többhöz is a saját életükből egy-egy érzést és pillanatot ragadtak meg, vagy régi ismerősöket foglaltak bele említés szintjén (mint a Radio/Video esetében).

Tankcsapda: Az ember tervez (1995)

Képtalálat a következőre: „tankcsapda ember tervez”

Nos, a Tankcsapda munkásságával érdekes a viszonyom, hiszen gyerekként a Legjobb méreg nótájuk maximálisan bejött, és a korai lemezeikben is több jóságot találtam magamnak, még ha zeneileg nem is voltak a top kategóriában. Az Agyarország után érkező Élni vagy égni lemez volt az utolsó, amely ténylegesen is betalált, de a Mindenki vár valamit óta én már konkrétan semmit se. Bár ott volt a Mire vagy kíváncsi?, Elektromágnes, a California über alles és a Rock a nevem nóták, de ezeken kívül más nem is maradt meg a felhozatalból azóta. Valahogy úgy érzem, a banda szakított azzal, hogy a világban és hazánkban zajló eseményekről és jelenségekről írjon nótákat, amit utoljára a 2003-as korongon tettek meg. Ezt a motívumot viszont szerintem a legjobban ezen a lemezen maxolták ki. Az album első három dalának (Magzat a méhben, A civilizáció vége, Az ember tervez) nyersessége azért kellően ki lett egyenlítve ugyanennyi sajátos hangulattal bíró, de azért érzelmesebb nótával (Lopott könyvek, Legyen köztünk híd!, Egyszerű dal). Valahogy ez hiányzik a részemről a manapság javában buli és kocsma rockot/metált nyomó zenekar életéből, és a fentebb írtak végett valahogy ezt a korongot egyre jobban elkezdtem kedvelni a Jönnek a férgek és a Baj van!! mellett.

Thy Catafalque: Sgúrr (2015)

Képtalálat a következőre: „thy catafalque sgúrr”Avagy az album, amit csak úgy érdemes hallgatni, ha kell a tevékenységed mellé valami ambience, vagy szó szerint jobb módodban bámulnád a plafont. Mindenképp kell egy kis hangulat ahhoz, hogy befogadhassa az ember Kátai Tamás avantgarde metal munkáját. Nincs sok szöveg, és ami van, az sem igazán fontos, hiszen a dallam eleve magával sodró, koncepcionális. Csak egy példa: az Alföldi kozmosz számnál érdemes valóban háton fekve csukott szemmel hallgatni, és közben a dallamra elképzelni azt a klasszikus Alföldet, amit irodalomból és kosztümös filmekből ismerünk, ahogy suhanunk át felette, látjuk a végtelen tájat; míg az Oldódó formák a halál titokzatos birodalmában alatt igazából egy olyan fraktál mintás animációt tudok elképzelni, mint amiket a 30-as és 40-es évek kísérleti animációs filmjei tettek, mint a Rhythm és az An Expression.

Thy Majestie: Jeanne d’Arc (2005) és Dawn (2008)

Képtalálat a következőre: „thy majestie jeanne”Ismét duplázás és ennek is jó oka van. Az olasz power metal banda elég hányatott pályát írt le eddig, és 2012-ben adtak ki utoljára lemezt Csin Si Huang-ti, első kínai császár életét feldolgozva. Ez a folyamatos probléma abban mutatkozik meg, hogy lemezenként más énekel, nem képesek egy tartós énekest se összeszedni, emiatt vannak lassan 7. éve csendben. Na, de akkor ezek a korongok miért olyan jók a számomra? A Jeanne d’Arc nem kétséges, hogy miről (vagyis: kiről) szól, és már csak az ő személye megér egy kisebb posztsorozatot…

Képtalálat a következőre: „thy majestie dawn”Na de a Dawn? Azt a lemezt úgy foglalhatnánk össze, mint a bibliai Jelenések Könyvének apokalipszisét öltözteti át modern világi köntösbe, amit 3 nagy egységre bonthatunk, instrumentális átvezetőkkel összekötve. Maga a lemez hangzása nem tiszta, erősen remasterelésre és kisebb remixelésre szorul, hogy valóban tisztán és jól szóljon, ennek ellenére a baljós tematikájával, tökéletlenségével és történetmesélésével simán kedvenccé vált.

Virrasztók: Memento Mori! (2011)

Képtalálat a következőre: „virrasztók memento”A Virrasztókat sajnos újra már nem fogjuk tudni hallani, miután tavaly váratlanul meghalt az énekesük, Scrofa. A metal zene nemzetközi palettáját sokszínűsítő (a hazait meg evidens, hogy csak javító) együttes dalai elsősorban a halállal, gyásszal voltak kapcsolatosak, fellépéseik pedig inkább voltak teátrális előadások, tömeges siratások, mint valódi koncertek. Ezek miatt kifejezetten sajnálom a felbomlásukat.

A gótikus hangzás világú industrial folk metalt játszó együttes sokat merített a népzenéből, annak hagyományaiból, a magyar hiedelmekből, miközben a történelem olyan eseményeiről is megemlékeztek, amelyeket még a legalázatosabb nemzeti rock banda sem volt hajlandó megénekelni. Ilyen volt Dobozi Mihály története, az átokfalvai sorozatgyilkos asszony, Pipás Pista, vagy Rózsa Sándor életének kevésbé emlegetett epizódja, amikor a 48-as szabadságharchoz Kossuth Lajos felmentő levelére válaszul szabadcsapatokat toborzott és vezetett, vagy esetleg a Szigeti veszedelem híres kirontása a várból.

De hogy miért a Memento Mori!-t emelem ki egy ilyen repertoárból? nos, mert talán ezen a lemezen érezzük igazán mindennek az érvényesülését. A Hűtlen asszony balladája című szám konkrétan egy székelyföldi gyűjtésből származik, és talán az egyik olyan szám, amelynek értelmezéséről (annak ellenére, hogy eléggé egyértelmű) itthon többet beszéltünk, mint bármelyik másik együttes esetében (legyen az a Napoleon Boulevardtól a Júlia nem akar a földön járni vagy a Bikinitől az Izzik a tavaszi délután).

Persze, nem csak ezek a korongok vannak, hiszen írhattam volna az Alvin és a mókusoktól is több lemezt, csak az a baj, hogy az is vagy 5-6 korong legalább, és nem tudok olyan egyértelműen választani, mint a Tankcsapda vagy a Deftones esetében tudtam, akiktől a fentebb említett további 4 korong is szívemhez közeli darab. Az Akeláról és Sabatonról már nem is beszélve… Illetve vannak azok az együttesek, akiket azért elő-elő veszek gyakran hallgatni, de igazán csak egy vagy két, de legfeljebb három koronggal tudtak hosszabb távon megszólítani (pl. Whitechapel, Arch Enemy, Powerwolf, Marilyn Manson, Slayer, Biohazard, Accept, Borknagar, Judas Priest, The Offspring…). Szóval, van még bőven ilyen, nem kell ezen a téren félteni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s