ajánló · személyes · zene

Pár kedvenc korong I.

Igen, ennyire nincs ötletem annak ellenére, hogy bennem az írhatnék… Akik közelebbről is ismernek, azoknak nem újdonság, hogy nagy zenehallgató vagyok. Van egy rakat kedvenc számom, amikből egy rakás listát lehetne írni, de albumokból? Na, albumokból nem olyan fényes a helyzet, hiszen elég kevés van, amelyet az első számától az utolsóig szeretek. De most összeszedtem pár ilyet… Magam sem tudom minek.

Akela: Farkastörvények (1993) és Fájdalomcsillapító (1998)

R-3769658-1343676714-6824.jpegAz Akela kétségtelenül a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb thrash és heavy metal együttese volt. Bár az első korongjuk (A fenevad) volt az, amivel igazán megismertem őket, és 5-6 évesen kívülről fújtam a dalszövegeket arról a lemezről, mégis a második lemez lett mostanra, ami igazán kedvenccé vált. Míg az első lemezen főleg a lázadás és a világban való helyünk keresése volt a téma, a második lemez jobban reflektált a korszellemre. Arra a szellemre, amelyről talán mondhatom, hogy meghatározó lett a felfogásomra: a kilátástalanság, negativizmus, a világgal való elégedetlenség, de ezek ellenére mégis túlélni akarás. A Bolhacirkusz szám konkrétan az akkori politika szatírája (bár inkább tükörképe), míg a Közeleg…-ben ott az apokaliptikus világvége várás, amit átörökítettem a máig egyetlen AMV-be, a Dawn of a New Worldbe.

R-3770483-1354905983-4066.jpeg

Az 1998-as lemez pedig ennek a kikristályosított formája. A korong hangzásvilága nagyban hasonlít arra, amikor az ember le van tompulva, és úgy szemléli a saját környezetét. A számok közt található több olyan, amely a totál depresszió hangulatát idézi meg vagy épp a gyógyszeres kezelés miatti bipoláris zavarokat, dühkitöréseket, agresszív kivetítéseket. Talán ez a direkt sötét hangulat az, amit ami végett szeretem újra meg újra bepattintani a lejátszóba.

Bikini: A világ végén (1999)

Képtalálat a következőre: „bikini a világ végén”

A Bikini zenekar dalszövegei sokszor illegalitásban voltak az “átkos” rendszerben, az értelmükért a sorok közt kellett olvasni azokat, és a rendszerváltozással eljött politikai szólásszabadság megölte a hangulatot és 1992-ben búcsúkoncertet tartottak. Öt évvel később mégis visszatértek A szabadság rabszolgáival, amivel ismét társadalmi kérdésekkel foglalkoztak, elgondolkodtató szöveggel. Bár ezt máig megtartották, és több jó korongot raktak össze, mégis A világ végén hangulata fogott meg teljesen. Komor témák kerülnek elő kissé lemondó, szomorkás hangnemben. A címadó dal ezen a korongon üt a legjobban a suttogós előadásmóddal, amivel borongósabbá teszi az egész lemez hangulatát: a várakozást a szakadék szélén, felkészülve az utolsó lépésre.

Black Sabbath: I. (1970) és 13 (2013)

BlackSabbath

A nagy múltú ám hányatott sorsú zenekar első lemeze voltaképp a proto-metál egyik alapköve, amely gótikus és népzenei hangzást vegyít el hard rockkal, és Tony Iommi gitárszólói teszik fel igazán az i-re vele a pontot (és fekteti le a metál zene alapjait). Témák közt van okkultizmus, droghasználat, világvége, háború gótikus történetmeséléssel vegyítve, ami homlokegyenest volt más a korában a szenvedélyes, pszichedelikus dallamokat játszott és a béke mellett kardoskodott. Bár elismerem, hogy a következő évben megjelent War Pigs sokkal kiforrottabb, és bár helye van a kedvenc lemezeim listáján, hangulatra mégis ezt szeretem jobban.

Képtalálat a következőre: „black sabbath 13”Az egyszerűen csak 13 címre keresztelt korong az együttes utolsó stúdiólemeze (ha nem számítjuk a 2016-os The End EP-t) az 1995-ös szörnyűre sikerült Forbidden után visszatért a tényleges alapokhoz. Apokaliptikus, baljós és remekül megírt szövegek jellemzik a lemezt, ugyanakkor megmutatta azt is, hogy az eredeti receptjüknek napjainkban is van helye. Egyetlen hibája talán az, hogy a zene maga kissé zajos, és az együttes voltaképp beállt a hangerőháborúba vele, így a fülünk gyakorlatilag egy percre sem képes megpihenni a lemez hallgatása közben.

Cradle of Filth: Cruelty and the Beast (1998)

Képtalálat a következőre: „Cradle of Filth: Cruelty and the Beast”

A lemez egy koncepcióalbum, amit általában a Pink Floyd-tól várnánk (akiktől emiatt a lemezeket csak egyben lehet igazán kezelni, számválogatást összerakni pedig egy kihívás), aminek központi témája Báthory Erzsébet legendája. Ennek megfelelően horrorisztikus és vérfagyasztó, nem tiszta black metal a szimfonikus beütésekkel, viszont kellően teátrális. A szöveget pedig élvezet olvasni. Az eredeti kiadás mixelése azonban rosszul sikerült, a dobos és a háttérvokalista nő komoly kritikával illette, de szerencsére a 20. évfordulós remixelt és remasterelt kiadás helyre rázta.

Dalriada: Arany-album (2009)

Képtalálat a következőre: „dalriada arany album”

Ha a cím félrevezetne, a borító nem fog: a Dalriada együttes ugyanis Arany János balladákat dolgozott fel. Egész jó választások vannak közte, mint a Zách Klára, az Ágnes asszony vagy a János pap országa. A wales-i bárdok is felkerült egy kissé áthangszerelt változatban, amit jóval korábban még Echo of Dalriada néven demoként adtak ki 2003-ban. Ez az egyik olyan lemez, amit irodalom órákra lehetne vinni, hogy kis színt vigyen az irodalomoktatásba, és a megzenésítés révén könnyebben rögzülnek a részletek is.

Deftones: Koi no Yokan (2012)

Deftones – Koi No Yokan.jpg

A Deftones az egyetlen olyan alternative metal banda, amelynek a lemezeit egyformán szeretem, de ha mégis kedvencet kell mondanom, akkor az erre a lemezre esik. Vadabb és pezsdítőbb, mint elődjei (Saturday Night Wrist és Diamond Eyes), amely tipikusan a háton fekvős és plafont bámulós pillanatokkal rezonált jól. A korong megtartotta a korábbiakból a kísérletezős elemeket, a műfaji egyveleget, így hallhatóak doom és groove metal, shoegaze, alternative rock, dream-pop, prog- és post-rock dallamok is. Ha a címet le kéne fordítani, akkor “Az előérzetek szenvedélye” lehetne, ami tökéletes összhangban áll az album tematikájával.

HétköznaPi Csalódások: Én József Attila, itt vagyok (2006) és Közönség elleni izgatás (2007)

Képtalálat a következőre: „Én József Attila, itt vagyok”Bár a PiCsát többen egy igénytelen zenekarnak írják le, ez a két lemezük mégis olyan, amit érdemes hallgatásra előkapni. A József Attilás lemezről elég annyit mondani, hogy ugyanaz az alapkoncepció, mint Dalriada Arany-albumával, csak a punk zenére előadva. Viszont, amiről inkább írnék az a Közönség elleni izgatás: a régi picsások előtt nem ismeretlen, hogy a zenekar elég szókimondó szövegekkel hódít, rendkívül megosztó, és éppúgy szól oda minden politikai oldalnak (ennek ellenére a szélesebb értelembe vett Képtalálat a következőre: „közönség elleni izgatás”közönség baloldaliként határozza meg) és világi folyamatnak. Énekeltek korábban a délszláv háborúról, az amerikai beavatkozásról, a nálunk állomásoztatott amerikai katonákról, ironikusan előadták, hogy milyen jó nosztalgiaszemüveg mögül nézve az “átkos” és a Szovjetunió, a kommunista és a rendszerváltozás idején a karhatalom túlkapásairól, a modern feministák álszentségéről… és ez most sincs másképp. A címadó dal és az Ideális bűnbak konkrétan egy-egy óda a saját munkásságukhoz. Emellett több aktuálpolitikai nóta is felcsendül az erőszakos polkorrektségről (Pol-beat), a kisember gályázásáról (Multi-meló), vagy az elmúlt években zajlott országfosztásról (Tolvajtempó), esetleg az egyre aggasztóbb jelenséggé váló agresszív orosz problémakezelésről (Jégcsákány, polónium).

Iron Maiden: Brave New World (2000)

Iron Maiden – Brave New World (album cover).jpg

Egy újabb nagy múltú zenekar, amelynek korai albumai, de leginkább számai gyerekkoromban is meghatározóak voltak. Bár sokan fellélegzésként tekintenek rá a Blaze Bayley-időszak után (1994-1999), és bár van ok ezt mondani, számomra nem ezért lett AZ Iron Maiden lemez. Egyszerűen a dallamok ütnek, magukkal sodornak, a szöveg pedig minden esetben csak rátesz egy plusz lapáttal a hangulatra. Nem az utolsó jónak nevezhető lemez tőlük, az nálam A Matter of Life and Death, utána meg egyszerűen nem volt képes egy számuk sem maradandóvá válni.

Katatonia: Dead End Kings (2012)

Képtalálat a következőre: „katatonia dead end kings”

A svéd metál banda kilencedik lemeze egyszerre progresszív és doom metálos. A számok közt található az önkép és a másokban kialakult kép különbségéről szóló, vagy épp az elhagyatott városi látképek szomorúsága. Politikailag nem áll senki mellé, hanem távolságtartóan alkot véleményt a világ a modern politikának köszönhető állapotáról, arról az önként és dalolva menetelésről az önpusztításba és az elméletben, számok szerint jelenleg már zajló hetedik kihalási eseményről. Mindezt megkapó, lassú dallamokkal, kemény szöveggel megtámogatva az elejétől a végéig.


Egyelőre legyen ennyi, hiszen így is sikerült az alapkoncepciómat, hogy együttesenként legfeljebb egyet választok, alaposan felrúgni csak most három helyen…

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s