adaptáció · anime · cikk · fantasy · light novel · történelem · vallás

Az elveszett Szent Grál fosztogatói: Fate/Apocrypha

fate-apocrypha-03-a495609e.jpg

Láttad a Zerót és a Stay Night címeket, esetleg a Kaleid Liner Prism Illya sorozatokat? Itt az idő félretenni mindazt, amit azokban láttál, mert a Fate világa egy újabb ponton tért ki, hogy egy másik eshetőséget mutasson be a klasszikussá vált kérdéssel: „mi lett volna, ha…?”

Előtörténet

Azt leszögezhetjük, hogy a 3. Szent Grál-háborút a 30-as évek végén, a II. világháború előestéin vívták. Azonban a háború teljesen másképp zajlott: az Einzbern család nem Angra Mainyut, a zoroasztrizmus vallásában a sötétséget megtestesítő istent idézte meg, hanem egy másik szolgát, és ennek következtében elvesztették a háborút. Pontosabban, nem volt nyertes fél: a Kis Grál megsemmisült (ezért harcoltak a Zeróban és a Stay Nightokban), és az ereklyevadász nácikat támogató mágus, Darnic Prestone Yggdmillenia katonai segítséggel ellopja az Enzou-hegy mélyéről a Nagy Grált. A Három Család (Tohsaka, Matou, Einzbern) és a Császári Hadsereg megkísérelt egy ellentámadást, de elbuktak és a Grál eltűnt…

FateAcro_01_1-700x385

Történet

60 évvel később a Mágusszövetséget derült égből villámcsapásként éri a hír, hogy az Yggdmillennia család más máguscsaládokkal szövetkezve bejelenti a klánná alakulását, kilépését a szövetségből, és „ha már lúd, legyen kövér” alapon azt is, hogy a Grál az ő birtokukban van, és készek egy Nagy Szent Grál-háborút vívni a romániai Trifasban…

Ez a háború merőben más, mint amit eddig megszokhattunk. 14 mester és 14 szolga fog megütközni két frakcióba tömörülve: vörösbe és feketébe. A harc két körre oszlik: előbb a szemben álló frakciók esnek egymásnak, majd a győztes oldal életben maradt tagjai a hagyományos módon folytatják. Az egész harcot egy Ruler osztályú szolga felügyeli, akit maga a Grál idéz meg a szabályok betartásáért.

Viszont, ahogy azt már a Fate-címektől megszokhattuk, sokan nem szeretnek tisztán játszani.

Fate Apocrypha - OP - Large 08

A sorozat előélete

A Fate/Apocrypha kicsit hányattatott kezdeti életutat tudhat magáénak. Eredetileg egy online MMO lett volna, azonban ezt a koncepciót elég hamar jegelték (ebből lett később a Fate/Grand Order). A projekt elkaszálását követően egy artbook formájában találkozhattunk vele, számos részlettel és különböző grafikusok által készített karakterdizájnnal. 2011 novemberében jelentették be először, amit kisvártatva követte a hír, hogy light novel lesz, majd december közepén érkezett is egy fejezet, ami amolyan koncepciós novella volt: az egy évvel később induló 5 kötetes regényszériához ugyanis semmi nem fűzi.

Fate-Apocrypha-master-3

A sorozatról

A Fate-rajongók amilyen nagy örömmel olvasták a hírt, hogy végre az Apocrypha is anime adptációt kaphat, annyira lombozta le őket, hogy a többek közt az A-1 Pictures fogja készíteni. A stúdióban ugyanis a shounen műfaján belül eddig nem volt túlzottan sok köszönet, és az utóbbi pár évben a munkájuk erősen felemás képet mutat. Míg a nyugodtabb hangvételű projektjeiket minimum decensre képesek összehozni, a pergősebb címek elég sok grafikai, animációs, hangkeverési hibától hemzsegtek. A félelem pedig beigazolódott.

A rajzolást és az animációt is csak úgy nevezhetjük elfogadhatónak, ha elég jószívűek vagyunk. A méretaránybeli és perspektíva hibák mellett sikerült elég látványos elrajzolásokat, részletvesztéseket elkövetni. Ezeket pedig nem is igazán a kulcskockákon látjuk, vagy épp akció közben, hanem ellenkezőleg: ezek a problémák főleg a statikus, javarészt álló, alig mozgó képsorokon látszik. A fájdalomtól, erőlködéstől, dühtől lehetetlen módokon torzuló arcok, mimikák, váltakozó méretű testrészek vagy esetleg egy haj, amibe pár vonal húzva, hogy „nesze, neked is egy tincs”. Ezt még el lehet nézni, hiszen BD-re javítható probléma.

maxresdefault (1)

Talán a hangok terén is ez mondható el: talán majd a lemezes kiadásra lesz az igazi. Addig is a tévé változatban mondhatni ugyanazt az egyetlen hangeffektet hallhatjuk minden fegyvercsörrenésnél, robbanásnál magasra tolt hangerőn és különféle módon torzítva.

A szinkronszínészek talán az egyetlen pont, amire nem lehet panasz, hozzák a kötelezőt. Ezt az egyet megszokhattuk a Type-Moontól: ha valaki egy karakter hangja, akkor az is marad, és csak nagyon alapos és jó indok kell a lecserélésére. Akik régebb óta követik anime formájában a franchise-t, azok már találkozhattak egy-egy ismerős hanggal, mint a Siegfried hangját adó Suwabe Junichivel, akita Stay Night címekben Archerként ismerhetünk.

Fate Apocrypha - 06 - Large 01

Zenei részen a sorozat közben felcsendülő dallamok nem igazán ütötték meg a fülem, de legalábbis nem tettek maradandó benyomást. Ami viszont az opening-ending párosokat illeti: az első openinget az EGOIST csapata adja, és egy csöppet idegesítő lett. Jól szól, de igazából egy a gond a számmal: sokadjára halljuk ugyanazt a formáció első felbukkanása óta, és talán itt vált igazán unalmassá a lemez. Főleg, hogy a hozzátartozó képsorok akciódús eseményeket ígérnek, vetítenek előre, amiből… Na ezt, majd később a rendezésnél kitárgyalom. Az első ending egy egész kellemes levezető szám lett, de szintén nem valami fülbemászó. A második opening LiSA-tól már egy fokkal jobb, de tőle is már nem egyszer hallottuk ugyanezt a 2010-es Angel Beats! óta. Ami viszont igen kellemes meglepetés volt, az a második ending zenéje és képsora. Az egyszerűen tökéletesen passzol egymáshoz.

És akkor a történet… Pontosabban a rendezés. Noha az eredeti regényfolyamot szerző Higashide Yūichiro felelt a forgatókönyvért is, magával a szereplők párbeszédeivel nincs probléma. Sőt, a lényeges információk mind szóba kerülnek. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy figyelni kell, mert gyakran ez annyiban merül ki, hogy egy mondat vagy kettő egy jeleneten belül. Ami igazából ront az egészen, az Asai Yoshiyuki rendezői antitálentuma. Az ember, akit a Charlotte után célszerű lett volna visszaültetni és kijárati vele újra a rendezői szaktárgyakat. Nagyjából a munkája annyiból áll, hogy az első 12 részben igyekszik az ufotable rendezési stílusát imitálni. Ez annyit tesz, hogy cliffhanger-parádé a sorozat fele, sótlanul és hangulattól majdhogynem megfosztva építi fel a részeket, ráadásul olyan jeleneteket vág el, amelyeket a következő részben aztán igen hamar le is zár. A harcok koreográfiája hektikus, és annyira összecsapott, mint amennyire elidőzött. Aztán, mint villám az égből, úgy reccsen meg fejében a gondolat, hogy 13 rész alatt kell még alkotnia valamit, és őrült iramban kezdi el darálni az eseményeket, és ez a karaktereken is komoly bélyeget hagy. Mert a szolgák, ahogy azt megszokhattuk, a történelem, a legendák, mítoszok és az irodalom szereplői közül kerülnek ki. Azonban jelenleg többen is vannak aránylag ismeretlen alakok, vagy olyanok, akikhez bizony kelleni fog egy Wikipédia vagy egy lexikon.

Apocrypha 04 B

Végszónak

A Fate világában rettentő a potenciál, így különösen sajnálatos, hogy ez a széria gyakorlatilag egyszerre bukik meg az időhiányon és a rendező tehetségtelenségén. Egyszeri nézésre jó, de én inkább a regényszéria olvasását javaslom mellé/utána. Addig is reménykedjünk, hogy a Shaft nem hagy minket cserben a télen kezdődő Fate/Extra: Last Encore kapcsán.

A cikk a Mondo Magazin 2017/12 számában jelent meg.

Az elveszett Szent Grál fosztogatói: Fate/Apocrypha” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Pont most nyálaztam fel a blogod. 😀
    Őszintén? Nagyon nincs bennem hajlandóság folytatni, pedig kb a 17. résznél járok és valahol mégis érdekelne a végkifejlet…

    Ennél már csak a Sailor Moon Chrystalt volt nagyobb szenvedés nézni. :’D

  2. Akkor ezek szerint nem érdemes folytatnom! A 8. résznél jegeltem az egészet ” egyszer majd befejezem” címszó alatt de azóta sem érzek késztetést, hogy folytassam és valszeg ezek után már nem is fogom.

    Pedig alapjáraton bírom a Fate sorozatokat de már a Prism Illya-nál meghalt bennem valami a franchise-al kapcsolatban. Abból se kezdtem el a 2.évadot mert már az 1. is bőven elég volt.

    1. Alapjáraton baromságot csinálsz.
      1) A sztori miatt megéri, de nem mesélhetem az első félénél tovább, mert spoiler. Lényeg, hogy a sorozat tényleges főgonosza teozófiai okokból az, Totál érthető, hogy ő mit akar, és van is értelme, ahogy az ő szemben állójának is. Gyakorlatilag mindkettejüknek igaza van, és mindkét választás rossz, mert jó megoldás ugyanarra nincs. De az egyikük ezt legalább belátja… És máris hitelt érdemlőbb, mint a Kirei-Kiritsugu ellentét a Zeróból.
      2) Bele kell férnem 2 oldalba, ha cikket írok, így nem mehetek bele az egyes karakterekbe, pedig őket megérné bemutatni, mert egyébiránt fingod se lenne, hogy kik ők. Ki az az Astolfo, Avicebron… És Avicebronnál fontos is lenne, mert az ő hátterét a rendező kaszálta el a daráltatással.
      3) Minden Fate-iteráció másra fekszik, és rohadt sokan képtelenek elfogadni az Illya történetívet, holott elég sok olyan dolgot bevonz a Cardcaptor Sakura áthallások ellenére, amit a fősodor is elkezdett alkalmazni (pl. a 2-3. évadtól [2wei! és 2wei! Herz, ami ugyanannak a mangának kettévágott adaptációja] kezdve emlegetett és komolyabban megpedzett, majd a 4. évadban [3rei!] és a moziban kiaknázásra került párhuzamos világok-idővonalak és azok közti átjárhatóság). Az Illya alapvetően egy mahou shoujo, ami szintén nem idegen a Fate-től. Mégiscsak 2005 óta része legalább a Hollow Ataraxia, azaz a Stay Night “folytatása” óta. (Konkrétan: Rin itt tér haza Angliából a Kaleido pálcákkal, és Shirou talál rá, ahogy a cicafüles kosztümében bujkál előle egy ládában, mert annyira szégyelli.) Egyébiránt akkor tudod élvezni, ha minimum 3 sztorivonalat ismersz a Fate jelenlegi 6-7 főbb ágából, mivel erősen a franchise fanszervíze azzal, hogy kismillió áthallást találsz, hogy “ja, ez a dolog ezen a szálon volt”.
      Arról meg nem tehetek, hogy valakinek a Fate a Zero-Stay Nightnál kezdődik és ér véget, és csak azt tudja elfogadni. Már bocsánat, de az az illető akkor nettó vak szamár, mert az orrán túl sem lát.

  3. A végszó előtti képre elég volt ránézni, hogy elhagyja a számat egy “juj” felkiáltás. A trailert is elnézve azt hiszem ez a sorozat is elmegy a “majd az idő és mások eldöntik, hogy megéri-e megnézni” polcra. Személyes kapcsolatom a Fate sorozattal csak a Zero és után az Unlimited Bladeworks volt és azok hangulata és kivitelezése átlagon felüli mivolta okán nagy kedvenc lett.
    Egyébként halkan megjegyzem, hogy attól, hogy a Fate univerzum ettől a két sorozattól jóval tágasabb ugyanúgy érvényes rá a franchise átok: stúdióról stúdióra vándorolva mindig is jellemezni fogja egy minőségi hullámzás. Talán ide illő párhuzam az Alien franchise, aminek, mondjuk van két ikonikus darabja és az összes többi ezt igyekszik újrázni, remixelni a legutóbbi iterációt elnézve, már giga költségvetéssel is csak valami olyat sikerül letenni az asztalra, ami után legszívesebben visszakérné a néző a mozijegy árát.

    1. A “franchise-átok” tény, bár ha a stúdióról stúdióra vándorlást vesszük, akkor inkább a Pókember-filmekre lenne igaz ez, mintsem az Alienre, hiszen az a Fox megvásárlásáig náluk volt.
      Ettől függetlenül, árnyalnám annyival, hogy ha a rendezőt hagyják a 3. filmnél rendesen dolgozni és a stúdió nem a trendiség oltárán áldozza fel, akkor az ismert filmtől biztos élvezetesebb horrort kapunk, nem pedig egy “kvázi-börtöndrámát egy xenomorph-fal”. A 4. film egyértelmű rókabőr, aminek alternatív végződése pont az egyértelmű kaszát jelentette volna az egész franchise-ra. Aztán jött a Prometheus, ami szerintem egy egész korrekt sci-fi pár baromsága ellenére. Szeretik mondogatni, hogy az a legnagyobb baja, hogy az Alien-franchise része. Ez így szo-szo, mert valahol igaz is, hiszen először én is úgy ültem le elé, hogy valami borzongást szeretnék. Csak aztán utánaolvasgatva, nézve más kritikákat és elemzéseket, rá kellett jönnöm, hogy a franchise alapvető hibája a fandom maga: egy sci-fi-horrort várnak, azon belül is főleg egy horrort. De az, ami a Nyolcadik utas idejében ment, ma már nem megy. Ami a Bolygó nevének sikerült, hogy akcióorgiává varázsolta, pedig azért működésképtelen, mert
      1) sakkban tartja a közkeletű, hogy “az előző filmek egyikének újrázása”, “ezt már láttuk másokkal más helyzetben”,
      2) jobbára az az akciófilm már inkább egy B-kategóriás parádévá válna, mint amilyen például a Feláldozhatók.
      Azt nem mondom, hogy a Covenant tetszett volna, de egyértelműen a Prometheus alá siklott, mert csak egy célja volt: megmutatni, hogy az ember nagyobb szörny, mert megalkottunk egy istenkomplexusos androidot, aki tökéletesítette a xenomorphok faját (a kész xeno testfelépítése ugyanis kicsit eltér az eredetitől). Ugyanakkor már most borítékolom, hogy a 3. film David bukásáról fog szólni, aki viszont kiteljesedik, amikor a saját teremtménye megöli. A Prom és a Covenant után ez akkora klisé a trilógia felölelt témájában, hogy oltári ziccer a kihagyása.

      A Fate esetében pedig mindig változik valami. Nem csak egy “mi lenne, ha…?” az alapfelvetés, mert ahány iteráció, annyi módosítás. A Zero-Stay Night vonal alapoz; az Apocrypha kiterjeszti az egészet, mint valami gnosztikus irat a kánont; az Extra elviszi az informatikai síkra; a Grand Order pedig gyakorlatilag egy light sci-fivel felöntött kavalkád, ami igyekszik egybe fogni a franchise-t, hiszen maguk a szereplők is elismerik a több idővonal és párhuzamos világok létét, és nem egyszer utalnak is egyik-másik esemény sorra. Valahogy eddig mindig tudott azért valami újat mutatni, viszont anime téren adaptációkról beszélünk, amelyek eddig mindig hiányosak, részlegesek voltak. (Vagy olyan –
      stílusosan fogalmazva – sorscsapásokhoz kerültek, mint anno a Deen vagy most az A-1 és szerintem a Shaft [nem vagyok megelégedve azzal a stílussal, amit most ráerőszakolnak]).

      Viszont ezt a franchise-átok kérdéskört szerintem megpróbálom egy gondolatvihar bejegyzés keretében körbe járni a közeljövőben.

      1. Igen, a Bolygó neve anno lapot húzott a 19-re és milyen remekül is tette. A harmadik részt én is sajnáltam, mert az alap Ripley történetszál lezárását ettől grandiózusabb módon is kivitelezhették volna, ehelyett azt éreztem, hogy a Ellen három részen át nyögi a Wayland-Yutani döntését, hogy le kellett szállniuk a bolygóra. Valahol én beleláttam egy ilyet is, hogy a xenomorph csak tünet, a valódi gonoszság éppen az emberi gyarlóságban és kapzsiságban leledzik. Erre jól kontrázott rá a Prometheus David-je. A Prometheus gyermekbetegségei (hülyére írt karakterek?) ellenére el tudott varázsolni és lehet én is hajlok afelé, hogy ezzel tényleg az a baj, hogy Alien film lett. Noomi Repace, mint az új Ripley nagyon bejött, kedvencem a továbbra is a robot-műtős jelenet. A Covenant kapcsán értem amit írsz, persze, hogy David mint teremtmény és teremtő fellázadása és megistenedése a fő téma, de a köré írt káosz ettől még nekem nagyon fájt.

        Fate-re visszatérve: sokáig szemezgettem a többi sorozattal is, mert egyébként egy remek, izgalmas világot tár elénk, amelyről viszonylag keveset tudunk. Varázsló frakciók, grál háborúk, a sok hősi szolga és mestereik, és azok motivációi mindig jó drámai alapot adtak, nekem ez is tetszett talán a Zero és az UW kapcsán, a karakterdrámák. Van, aki csak úgy csöppen bele ebbe a háborúba, van aki egész életében erre készül, van akit a végzet jelöl ki rá (vagy maga a Grál). Mindig is érdekelt a grál mögötti misztikus rendszer, vagy a többi frakció és mester mágia rendszere, mert úgy vettem észre, hogy ezek kidolgozására nem sajnálták az időt. Szóval ezek a tények vonzanak a franchise-hoz, csak a túl sok anime nézés (kinek mi a mérték) hatására vannak olyan felütések, pl. visító/síró/hülyéskedő női karakterek, akik amint megjelennek azonnal ellenállhatatlan vágyat érzek egy Shift-Delete-re. Régebben nem idegesítettek ennyire, de manapság már kizáró tényező ha egy izgalmas történetbe, amelyben komolyan el lehet veszni bekerülnek ezek a hangulat enyhítő körülmények.
        Lehet hülye példa, de talán az Ergo Proxy-nak tudtam elnézni egyedül a robotkislány hülyéskedését, de Cowboy Bebop-ban pl. Ed teljesen kiborított: igen kellett bele, meg úgy tökéletes a hülye kutyájukkal együtt, csak azt éreztem, hogy a Bebop legénységéből neki van a legidiótább háttérsztorija és viselkedése. 😦

        Ó, ha írnál a franchise-okról az nagyon érdekes lenne, kíváncsi vagyok a nézőpontodra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s