gondolatvihar · személyes

A muszáj undora

tumblr_static_tumblr_static_1t7y97xfvn1ccwog04w8owos8_640

Tulajdonképpen most sem írnék egyetlen sort sem a blogra, ha az elmúlt 4 órában nem rágná a belem a ménkű, egy olyan hibátlan, bármiféle logikával megingathatatlan érvelés miatt, mint az “azért, mert…” formula. Legyen bármi, ez a kikezdhetetlen érvelés gyakorlatilag képes elérni nálam azt, hogy a kötődő témával szemben teljes cinizmus és totális érdektelenség elegye alakuljon ki bennem. A továbbiakban elég személyes hangvételű posztot olvashattok, komolyabb eszmefuttatások nélkül.

Miről is van szó? Tegyük konkrét helyzetbe a dolgot: nemrég hunyt el keresztanyám, most péntek délután 1-kor van a temetés. Ezt ma tudtam meg, közel 4 órával ezelőtt. Kapásból az első kérdésem az volt, hogy “ugye nem kell mennem?”. Erre jött a válasz, hogy “dehogynem” és a gyors visszakérdés, “miért?”, végül a felelet: “azért, mert a keresztanyád volt.”

Értem én a probléma velejét, de nem tudom felfogni a miértjét, éppen ezért a válasz is elfogadhatatlan a számomra. Ennek oka pedig pusztán két dologra vezethető vissza:
1) a már fent említett formula által érzékeltetett, elvárásból fakadó kényszerű muszáj;
2) a családban tudvalévő, hogy gyűlölöm a temetést, mint szertartást.

A 2) ponthoz hozzájön, hogy a temetéstől csak a halotti tort gyűlölöm jobban: nincs számomra undorítóbb és barbárabb szokás, mint egy frissen eltemetett szeretett után a válogatott finomságokból nemhogy zabálni, de még enni is. Értem én a rituálé alapját, csak elfogadni nem tudom, és vélhetően nem is fogom, főleg, hogy a szó legszorosabb értelmében felfordul tőle a gyomrom. 5 évvel ezelőtt is így volt: jókora önuralomról tettem tanúbizonyságot azzal, hogy nem terítettem meg újra az asztalon már a tor puszta nézésétől, amihez csak hozzáadott az, hogy ott is kényszerből, elvárásból kellett maradni, amihez gyilkos unalom is társult.

A temetésektől körülbelül olyan fóbiaszerű viszolygás, undor, feszültség tör rám, mint az éjszaka közepén a tükröktől, tükröződő felületektől, vagy a nyílt víztől. Innentől kezdve nem csoda, ha kerülni akarom. Ezt is, és legalább hadd tegyem meg. Főleg, ha ismert problémáról van szó. A pókiszonyos is baromi örül, ha az orra tolnak egy madárpókot, nemde? Nem ott fogja megszeretni, de még kevésbé elviselni a jelenlétét.

Ritka ilyet hallani ember szájából, de inkább dolgoznék szünet nélkül aznap, ahogy azt eredetileg is tenném, az elvállalt rendezést lebonyolítani délután, majd összepakolni a rá következő 3 napos kirándulásom végett. Most is aludnék, de mint látható, most is ezen kattog az agyam szüntelenül.Az egy dolog, hogy otthon élek, de megvan a magam privát élete, privát szokásai, meglátásai, hozzáállásai, és ilyen muszáj dolgokkal ne akarjanak kötelezni se. Ha az elfogadható volt, hogy semmilyen alkalommal nem keresem fel az apai nagyanyámat, apámat a világ minden pénzéért sem az elmúlt közel 2 évben, akkor ezt mitől lenne nehezebb megemészteni?

Bár azt tegyük hozzá, hogy mármost érzem, hogy reggel/délelőtt ezzel kapcsolatban lesz még egy heves vita idehaza, de ha ez kell az emlékeztetőhöz, akkor ez kell.

A muszáj undora” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. A temetések soha nem egyszerűek, én is szívből gyűlölöm őket. Mondjuk az is nagyon sokat számít, hogy mennyire állt közel lelkileg a halott az emberhez, mert ha igen akkor ugye fel sem vetődik a kérdés, meg az “azért mert”. Az ilyet nem jó erőltetni. Ugyanígy vagyok egyébként az esküvőkkel is.
    Nem rég temettük el apámat és a halotti tortól még mindig felfordul a gyomrom, ha rajtam múlt volna nem is tartunk, de hát nem rajtam múlt. Ennél már csak a folyamatos “részvétemezés” és kíváncsiskodás a rosszabb.

    1. Igen, lényegében én is az “arcoskodás” miatt nem szeretem, meg ilyenkor olyanok is megjelennek (már a rokonságból), akiket talán ha életünkben ott látunk először… De ez csak az igazság egyik fele. A másik az, hogy a halott arcára nem tudok, nem merek ránézni. Az a másik, egyébként pontosabb oka, amitől kiver a frász a temetésektől. Mondjuk felekezeti szertartás és végakaratfüggő a dolog, de még mindig ott az előbb említett gondok… :/
      Amúgy igen, a közelség igazából csak rontani tud ezen az érzésen.

  2. Én se vagyok híve a temetésnek. Egyszerűen nem tud meghatni az egész… Főleg amiatt, amit írtál is.

    A halotti torról annyit, hogy azt még elviselném, de ennek van egy rosszabb formája, a virrasztás. Roma családoknál az a szokás, miszerint ha valaki meghal a családban, a temetés napjáig virrasztani kell. És az se áll másból, mint evés-ivásból. Mikor a mamám meghalt 2004-ben, akkor volt nálunk virrasztás. Nekem az az egyetlen egy is elég volt, sőt, mai fejjel értelmetlennek tartom.

  3. Ezzel én is ugyanígy vagyok. Rühellem a temetéseket, halotti torokra pedig nem szoktam elmenni, akármennyire is rágja anyám néha a fejem.
    Az egész hócihő teljesen értelmetlen, primitív szokás. Az öregasszonyok csak azért mennek el, hogy pletykálhassanak, és hogy énekelhessenek a rikácsoló hangjukon, amitől a falnak tudnék menni. A képmutatás meg egyszerűen nevetséges.

    Én egy kis faluban születtem, ahol szinte mindenki vallásos. De a temetéseken érdekes módon mindenki sír meg bőg, miközben a pap arról prédikál, hogy az elhunyt már egy sokkal jobb helyen van. Akkor nem örülni és vigadni kéne? Az agyuk egy eldugott szegletében persze jól tudják, hogy miért sírnak… De ez egy másik téma.

  4. A tort azt én se értettem soha. A mi családunkban, sohasem volt ez szokás, egyik oldalon se. Így mikor egyszer elvittek, apum egyik kollégájának a temetésére, egy rendkívül bizarr élmény volt az számomra, már gyerekként is, mikor a temetés után, alig 10 perccel, már mindenki egy étteremben, jóízűen falatozott, italozott, hangos beszélgetésekkel, nevetésekkel tarkítva. Mint ha mi sem történt volna. =/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s