adaptáció · anime

Top 5 idei negatív csalódás

ad296fae21d9142bbc76f32098e9e8a9

Vége az ünnepi kényszerszünetnek, folytatódjon a savazás… Ám ennek a listának nincs vigaszdíjasa.

75297l 5. Fate/Kaleid Liner Prism Illya 2wei! Herz

Valahogy úgy érzem, erre az évadra az Illyás mahou shoujo széria megfáradt. Vagy egyszerűen csak ártott a lényeg ismételt egy-az-egyben feldolgozása, annak két évadra bontása, és megfűszerezése. Bár voltak jó pillanatai, a sorozat közel fele üresjárat, ami egyfelől jó, mert nem pikk-pakk oldódik meg egy probléma (kivételesen) Luviagelita pénze által, hanem lassabb folyamat, viszont “érdekes” részeket szült műsor közben, így a korábbi és az alapanyag ismeretében elmondhatóan kifejezetten történésorientált mű eléggé felhígult.

Egész egyszerűen többet vártam. Főleg a vége felé, mikor már adniuk kellett volna az ívet. Persze, bedobtak egy csomó kérdést ismét, ami a manga 3. “évadában”, a 3rei!-ben kerül megválaszolásra több mással együtt, és ez most nyáron az anime 4. évadában kerül majd sorra, de elégtelen volt a rengeteg loli yuri fanservice mellett…

73120l4. Gunslinger Stratos: The Animation

Erre a címre is az igaz, ami majd ugyanezen bejegyzés egy másik alanyára is nyugodtan illeszthető: jelentős interakciós követelő játékot feldolgozni nagyon tudni kell, hogy az is értse, izguljon rajta, aki sosem hallott róla, nemhogy kipróbálta. Egy csomó másik cím bukott bele ebbe a próbálkozásba már: Devil May Cry, Blade and Soul, hogy csak kettőt említsek. A rajongók ezeket jogosan leszólták: nem igazán fogták meg az alapanyagok lényegi történetét, ha meg alkottak rá valamit, azt nem tudták érdekfeszítően, izgalmasan tartani.

A Gunslinger Stratos is ennek kimondott áldozata: szinte pillanatok alatt unalomba és érdektelenségbe fulladt. Van szó valami a párhuzamos világok, idősíkok közti harcról, hogy a kettő közül csak egy maradhat, mert a vesztes sorsa a homokká válás… De őszinte leszek: mire kifejtették ezt a sorozat végén, hogy miért is fontos, már az sem tudott volna érdekelni, ha arra jönnek rá, hogy az univerzumot egy rakás lótrágyában találta meg egy idegen faj üveggömb formájában.

70187l3. Dungeon ni Deai wo Motomeru no wa Machigatteiru darou ka

Amióta befutott a SAO, azóta tömegével érkeznek a a videojátékokon alapuló egyéb művek sorozatai. Az egysíkú, ízetlen, tartalom és lore nélküli fantáziavilágokba kalauzoló darabok. És ez sem egyéb. Annyival butább, hogy a faék összeszégyelli magát mellette. Csak annyi a különbség, hogy adjunk a főhősnőnknek nagyobb melleket, legyen több a “fanszőrvíz”, a srác gyűjtsön nagyobb háremet, és legyen egy picit véresebb és a sok agyhalottat már nem fogja érdekelni, hogy a mémet szülő kék szalagos túlhypolt oppai loli olyan idegesítő, hogy legfeljebb a burgonyának lenne jó waifu, ha kellően szétdaráltuk a humuszkészítőben.

3 részig még azt mondom élvezhető volt, de aztán beindult a lejtmenet, és csak az szabott neki gátat, hogy a 13. résszel véget ért. Ezzel aligha építenek franchise-t, de reklámnak jó volt a túlárazott selyemzsinór, ami minden biológiát és fizikát felülírt melltartás szempontjából.

73852l2. God Eater

Na, nyilvánvaló volt szerintem, hogy rá gondoltam kettővel ezelőtt. Nem is írom le megint. A God Eater egy hack ‘n’ slash akció játékon alapszik, ami már több iterációt is megélt. Azonban annak noha alapkoncepciója érdekes, gyakorlatilag a játékmenete csak a zsánertől elvárható, egy eléggé alárendelt sztorival. Innentől várható volt a bukás, ha nem az angstkirály ufotable banda veszi a kezébe. És itt következett be a címben az első csalódás: az angst mennyiség valahogy nem jön át, inkább az unottas izgalom hajtja azt a történetnek gúnyolt csigaszerű valamit előre (amit csak a fanok értékelhetnek, bár egy gyufaskatulyára több történet fér fel, mint amennyivel a játék rendelkezik).

A második csalódás a vetítésben volt: az utolsó részeket márciusban tudja csak adni a TV, az eredetileg 13 részre kiírt sorozatot így tudták megoldani, ugyanis a nyári szezon végéig csak 9 rész sikerült hellyel-közzel maradéktalanul, a fennmaradókat recapokkal töltötték ki. Ez sorozatgyártási szempontból egy ordenáré hatalmas hiba.

A harmadik csalódás a kivitelezés volt: az animációtól kezdve a karakterdizájnig minden “festett műanyag” hatását keltette. A CGI itt inkább érződött a pénzhiányosnak, mint érdemileg, a mai színvonalhoz elvártnak.

72941l1. Charlotte

Avagy Maeda Jun megmutatja, hogyan lehet hatalmasat zakózni. A kevesebb szereplő nem jelentett automatikusan jobb, bővebb kidolgozást, és erőteljesen foghíjas maradt a történet, amire csak a végén eszméltek fel a veteránnyomokon haladó stáb tagjai. A lassú kezdés többek közt annak tudható be, hogy a neves alkotó az utóbbi időben inkább visual novel írásban jeleskedett, és ott ugye nincs időkorlát. Az anime ezt erősíti meg: az elején nem foglalkozik becsületesen a karakterekkel (nincs jellemfejlődés, senkiről se tudunk meg semmi érdemit, fontosat, mi motiválja stb.), akikkel a szándékozott karakterdrámát létrehozhatná, majd mire feleszmél, hogy neki mi is a dolga, egyszerűen összecsapja. Ehhez jön a temérdek újrahasznosítás más Key művekből, és megkapjuk azt a gyanút, hogy bizony ez az alkotó is mutatja a megfáradás jeleit, hogy egy kidolgozatlan koncepción túl nem tud semmit se nyújtani.

Top 5 idei negatív csalódás” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Hát igen Kaleid Liner Prism Illya évadok a Fate univerzum megerőszakolása.
    Bár nem annyira értem miért olyan hibás a God Eater, nekem tetszett és az alap tv-s verzió tetszik nem csak BD-s. De azért tényleg érthetőek ezek a hibák. Gunslinger Stratos Néztem, de nem végig, ott is a az egész story nem annyira fogott meg és néhány dolgot nem annyira fogadtam el.
    Danmachi őszintén én sose tartottam többnek mint egy olyan sorozatot amit egy nagymellű loli kislány istennő tartja fent az érdeklődést akiről több ezer kép készül mert rá vannak cuppanva a fannok teljesen, ezért nem néztem meg ezt az animét. Minden más gyengének tűnt benne.
    Charlotteot nem láttam, nem is ismerem.

    1. Apró fun fact, de a Fate-univerzumban eleve ott a mahou shoujo potenciál. A Fate/Hollow Ataraxiában van a rész, hogy Rin hazajön és hozza magával Kaleido Ruby-t és átváltozva bujkál Shirou elől egy ládában. De ugyanez igaz Kinoko Nasu másik nagy opuszára, a Tsukihimére (név szerint Arcueid a franchise egy pontján ms-fan lesz).

      A God Eater nem rejti véka alá, hogy a rajongóknak készült, amivel nincs is gond, de amikor a “gyufalevélnyi” sztorit rétestésztává nyújtjuk és 3 rész alatt annyi minden fontos történik, ami egy normál ívű sztoriban legfeljebb 1,5 rész, ott már gondok vannak. És ezen a harcok se sokat segítettek: nem keltették azt a hatást, hogy ez egy hack ‘n’ slash alapból van. Vagyis az izgalom hiányzott belőle, ami a sava-borsa lenne.

  2. Szóval ennél az adaptációnál is a cselekmények történéseit másként adták meg mint kéne , nem játszottam a játékkal ezért nekem eleve nem volt hiba a harc jelentetekkel.
    Ismerem a Fate világot, de nem tudtam bele nézni annyira. Nem kellet volna ítélkeznem, fölég mert videok miatt. Amit láttam hogy yuri csók jelenetetek voltak Chloeról, meg némi ecchis képeket amin a kis lányok vannak. Szeretem a Mahou shoujout, csak ne az otakuknak kedvezzen.
    Egyéb nálam folyamatosan mennek nálam a munkálatok, Story sajnos karakterek nélkül nem tudom megcsinálni , nem vagyok biztos egy karaktereimnél hogy jók lesznek. Megkenné mutatnom valakinek a felálítást, mert nekem mindig ugyan az a véleményem. Elég sokat írtam.

  3. God Eater: dobtam.

    DanMachi: tudtam, hogy szar lesz, de azért belenéztem az 1. részbe… és a gyanúm beigazolódott.

    Gunslinger Stratos: tudtam, hogy szar lesz. Az animáció az 1. részben valami nagyon gagyi volt. Remélem, azért a BD-re már kijavították.

    Fate/Loli: ezt a szériát még nem kezdtem el, majd talán jövőre.

    Charlotte: végig szenvedtem, mert dolgoztam rajta, és a P.A. Works/Key kombó erősnek tűnt, de sajnos egyetértek veled. Remélem, a Rewrite jobb lesz.:)

  4. God Eater = Már a Final Fantasy V anime folytatása és a BlazBlue anime után feladtam a mai anime videotáték adaptációkkal, s egyedül csak a régebbieket nézem!

    Charlotte = Nálam az idei év harmadik legrosszabb animéje (lásd a blogon “2015 Top Legjobb és Top 5 Legrosszabb anime sorozata”).

    Dungeon ni Deai wo Motomeru no wa Machigatteiru darou ka = Tiszta Aldnoah.Zero első évad, első 2-3 epizód so-so, utána ahogyan írtad lejtmenet.

    A Fate sorozatot nem láttam.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s