filozófia · idióták · társadalom

A szeretet és barátság eszméjének halála

15430117-Shield-protection-A-people-hiding-behind-a-shield-Stock-Photo-manNem írnék erről a témáról, ha nem lenne első kézből és sok esetben mindennapos tapasztalatom egy önámító ábránd, hamis kényszerképzet pajzsa mögé bújó emberkékről. Sok esetben ezek olyan sértődékeny, mimózalelkű szabványosított sorozatgyártásban kiköpött bioipari melléktermékek, akik abban a hiszemben áltatják magukat, hogy egy rajongói közösség, egy szubkultúra általánosan elfogadja őket, és mindennemű konfliktus esetében eszeveszett kapálózásban ragadják magukhoz azt a pajzsot, miszerint “a szubkultúrák ezt hirdetik magukról”. Viszont az igazság ettől sokkal árnyaltabb, ugyanakkor az ilyen képzetet vallók nem néznek szembe a legridegebb valósággal: koránt sem így van, az elsőtől a legutolsó betűig.

Kezdjük el lebontani a problémakört, kívülről apránként hántva le a héjakat. Ugyebár a szubkultúrának alapvetően mi a definíciója: gyakorlatilag tematikusan rendezett nem fősodrú kulturális jelenség, esetleg szervezett hobbi, érdeklődés. Ez lehet a fantasy, a sci-fi, az anime, a játék, a geek kultúrája, de még akár a pónik is, ahol az alapanyag szolgáltatja a jelenség létét. Hogy van mit kedvelni, és ehhez tartozik egy rajongói tábor. A szubkultúrát voltaképp a kettő együttesének kölcsöne adja: alapanyag nélkül nincs tábor, és tábor nélkül nincs alapanyag. Mindegy melyik volt előbb ebben az esetben: a tyúk vagy a tojás, az eredmény ugyanahhoz vezet. És mikor általánosan elfogadottabbá válik, nagyobb teret, publikumot kap egy jelenség, szubkultúra, akkor válik fősodrásúvá. Ez volt a 2000-es közepétől az animével, aminek a csillaga azóta már rég lement, miközben a geek kultúra került előtérbe a DC Comics és Marvel és más forrású képregényfilmek hatására, és a gamereké az e-sport felfutásával.

tribes_of_sydney_youth_subculture_2010Azonban a szubkultúra sem egységes. Egyik sem központosított, egy fedél alatt szervezett tábor. A szubkultúra nem egyéb, mint palackba zárt szénszavas ásványvíz. Az ásványvizedben természetesen van víz (ez a rajongói tábor egyénjeinek összessége) és buborék (a csoportok, amelyek az egyéneket tömörítik, és a mögöttük álló egyének mennyisége tartja mozgásban a buborékot). Ahogy csökken a vízszint, úgy van a buboréknak egyre kevesebb és kevesebb mozgástere, aminek a vége az, hogy felemelkedik és megszűnik létezni. Ezért fontos, hogy a palackban mindig legyen víz. Egy szubkultúra sosem halott addig, amíg van közeg, ami életben tartsa, csak minél kisebb a vízszint, annál jelentéktelenebbé válik. Ez pedig mindegy, hogy fizikailag van jelen, vagy virtuálisan a kibertérben.

fullMagyarul, és visszatérve az eredeti gondolatmenetre, a szubkultúra nevében beszélni sosem beszél senki, csak mindig adott közegében, csoportéban, de még azon belül sem mindig reális ez. Abból az egyedüli és nyilvánvaló okból kifolyólag, hogy mindenki ember, mindenki emberi, néha túlságosan is. Ezért vannak a csoportoknak írott szabályai, amiket betartatnak, és olyan egyébként ki nem mondott normái, ami alapján viselkedni kell. És ez az, ami a mimózavirágoknak olyannyira sosem sikerül, hogy önmaguk válnak azzá az indokká, amiért a samponhoz is használati utasítás jár.

Most mindegy, hogy a viselkedést eredendő deviancia (kényszeres félreértelmezés, belemagyarázás, notórius kötözködés stb.) irányítja vagy csak a túlfűtött rajongás (weeaboo-állapot), mindkettő táptalajra lel mások ellenszenvében, pont az egyének különbözősége végett. A szubjektumok különbözhetnek, ezt hívják úgy jobb helyeken, hogy vélemény (nem, a tények, fogalmak, nevek, évszámok objektumoknak számítanak, a bővíthető ismeretek tárgyát képezik). Mindenki másképp fejti ki, másképp fogalmazza meg (képességei, idegállapota és még szubjektívebb, emocionális alapon), aminél nagyobb annak a lehetősége, hogy konfliktus alakul ki két szubjektum szembenállása végett. Ezt a konfliktust a reakciók és válaszreakciók stílusa élteti. Egy weeaboo hajlamos túláradó érzelmekkel írni valamiről, sokszor olyan szinten, hogy “vannak benne csöcsök, 15/10, igazi mestermű!!!”, míg a régi motoros vagy a már-már hipsterbe hajló sokkal körültekintőbb, ellenpontokat fogalmaz meg vagy szimplán csak nitpickel folyamatosan.

flamewar-exitA kettő találkozásából keletkeznek az igazi flame warok, amikor repkednek az alpáribbnál alpáribb megjegyzések a két fél közt. A weeaboo ugyanis rögtön személyes sértésnek veszi azt, ha valaki az épp aktuális kedvencére ront, amit egyébként hónapokkal később ziher nem fogja érdekelni, és már csak megszokásból vagy merő vasakaratból követi az adott tárgyat; szemben a többivel, akik még normális hangvételben válaszolnak a posztjára. Ez is adja a konfliktusok egyik alapját, mert hát nem mehetünk el az mellett sem, hogy a weeaboo-k a hangosabb réteg, így könnyebben szembesülnek vele mások. Ez eredményezhet előbb vagy utóbb türelemvesztést, mikor a másik oldal kezdi a balhét merő kifakadásból, de egyszerű rezignációt is, mikor otthagyja az adott csoportot.

sticker,220x200-pad,220x200,ffffffEzzel szemben a deviáns (de nevezhetjük nyugodt szívvel billentyűharcosnak, vagy angolosan “keyboard warriornak”) mindig a saját ismereteit mércézteti az általánoshoz. Az ismeret bővülhet, mert nyilván senki se fog “a gólya hozza” verzióhoz ragaszkodni onnantól, ha megtudja, hogyan születik mégiscsak a gyerek. Aki ezek után is bambuszt vágva, káposztákat túrva keresgél, vagy az ablakban várja a gólyát csőrében a poronttyal, nos, azt nem véletlenül nevezik okkal idiótának. Ezek az egyének nem szorulnak különösebb magyarázásra, mint mondjuk a szubjektumon marakodók, mert olyan egyszerűek, akár a bot. Mindent az egész kezdetére vezetik vissza, vagyis ha a saját posztjáról van szó, annak kapcsán sérelmezi a helyesbítést, de kényszeresen belemagyarázza azt, hogy a másik meg akarja tiltani, hogy bármit is írjon és más, egyéb nyalánkságok. Ezek az alakok képtelenek elfogadni, ha valamit rosszul tudnak, és tolhat az ember eléjük bármilyen bizonyítékot, érvrendszert, ők a saját igazukban hisznek és a kétely fel sem merül bennük, hogy esetleg bennük van/volt a hiba. Ha mégis sarokba szorulnak, a lehető “leggerincesebb” megoldással egyszerűen törlik a vitát kiváltó írást, majd a másik felet privátban szidalmazzák.

Tisztán észrevehető, hogy az ilyen viselkedésformák, attitűdök azok, amelyek bármilyen közeget bomlasztanak. Független szubkultúrától, független bármitől, a mezei csoportpszichológia alapján mindkét réteg, a weeaboo és a deviáns könnyedén kiközösítésre, végső esetben kizárásra kerül. Éppen ezért felteszem a költői kérdést: helyes volt-e a címben arról írnom, hogy a szeretet és barátság eszméje gyakorlatilag haláltusáját vívja? Nem, nem volt helyes. Már csak azért sem, mert sem már, sem még nem halt meg. Halott volt az elejétől fogva.

48408858Halott volt, mint minden idealista ábránd szerte a történelemben. Elég csak az utópista álmokra gondolni: kísérleti jelleggel alkottak falansztereket, hogy mennyire életképes, és csodák csodájára csődöt mondtak. A kommunizmust sem érték el soha, és a szocializmus útját is csak építeni tudták folyamatosan, szintén sikertelenül. Minden eszme vagy eszmeiség egy ideálképből fakad, ami természetes válaszreakció a minket körülvevő komor valóság hatásaira, és mindaddig egy idea nem ártalmas az emberre, míg nem feledkezik meg a valóságról. Ehhez pedig bátorság kell, farkasszemet nézni a valóság által suhintott péklapáttal. A legirodalmibb példa erre Ádám karaktere “Az Ember tragédiájából”: mindig elhagy egy eszmét, hogy egy újat találjon, majd háromszor vonul tagadásba: először a római színben a hedonizmusba, majd a prágaiban a tudomány objektivitiásába, legvégül az űrben egyfajta apatikus nihilizmusba. Az igazság és a valóság fájdalmas, de a fájdalmat tűrnie kell az embernek. Ettől lesz többek közt az az emberfeletti ember, amit Nietzsche csak übermenschnek nevezett.

Utoljára pedig hadd kérdezzem meg? Sikerült felháborítanom téged?

  • Igen? Remek, ezzel bizonyítottad a fentebb, hogy valahol magadra ismertél. Menthető vagy, csak akarnod kell (már ha tudtad értelmezni azt, amit leírt az ember).
  • Nem? Az is. Legalább tisztában vagy a problémával.

key

A szeretet és barátság eszméjének halála” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Alapvetően képmutatásról szól az írás. (jól értem?)
    A közösségi médiumokon kondicionálódott többség sajátja ez a hozzáállás. Lásd fácse, a kritikus hangok letiltásának effektív lehetőségével, és az algoritmussal, ami a “preferenciák” alapján szűri a híreket, nehogy valami rácáfoljon az illetőre. Ezek az emberek lepődnek meg, értik félre legjobban, amikor egy szubkultúrán belül felmerülnek a különbözőségek. Mert mint utaltál rá, jobb helyeken hálaistennek még léteznek önálló vélemények.

    1. Valahol, de nem ez az elsődleges. Inkább egy kifogás megalapozatlanságáról. Gyakran találkozom azokkal a szövegekkel, hogy (és most idézek)
      – “ajánljatok címeket XY műfajból” vagy “XY műből keresek képeket/háttereket/videókat stb.”, és mikor elé raknak egy listát, vagy azt mondják, hogy ilyen-olyan adatbázisban nézze meg, esetleg guglizza ki, felháborodik, mert nem kapott címeket (amúgy a gugli használatának nélkülözése rendszeres probléma);
      – “azt hittem, ez egy XY csoport, és témába vágót osztottam meg, nem értem miért kell belekötni” , ami meg tipikus esete annak, hogy leáll kötözködni azon, hogy objektív dolgokat (mint tények, adatok) javítanak ki, mert vagy hülye volt utána nézni, vagy rosszul tudta, de a hibáját elismerni képtelen;
      – vagy felhozzák az ember 2-3 évvel ezelőtti kommentjét, ahol még az ellenkezőjét, vagy részigazságot fogalmazott meg, de azóta már jobban átlát a szitán, de mégis a régi írás a mérvadó és a tény (erre írtam a “gólya hozza” részt).
      Ebben a három gyakori problémának az utolsó védpajzsa mindig az, hogy “de hát azt hittem, a szubkultúra elfogadó, normális emberek vannak, segítőkészek” meg blabla. Gyakorlatilag ezt a pajzsot zúztam meg, ha kettétörni nem is sikerült.

      Amúgy az is reális, amit írtál. Főleg az igaz, hogy kiknek a sajátja ez a magatartás. Ámbár én különvenném, mert az már nem védekezés, hanem sokkal inkább opresszív, elfojtó támadás, ha az ellenvélemény elhallgattatásra kerül.

      1. Kétlem, hogy naivitáson alapulna. Ezek az emberek elvárásokat támasztanak, jelen esetben a szubkultúrák (illetve egyének felé is), míg ők maguk nem hajlandóak azt viszonozni. “mert aszitték” – aha, télleg… Ha csak aszitték volna, szerintem nem generálnának vitát, hanem, vagy bocsánatot kérnek, vagy szépen csendben elsunnyognak. Aztán általában úgy nyilatkoznak, mintha ők állnának a morális magaslaton, közben pedig csak a hipokráciából épült elefántcsonttornyukból fröcsögnek hülyeségeket. Beszélhetünk az intelligenciájukról, de szerintem a legnagyobb gyopárnak is van morális érzéke. Itt nincs szükség különösebb rációra, csak kevesebb egóra.
        Én magamból kiindulva látom így a probléma gyökerét. Sajnos egyszer én is ebbe a hibába estem. Csalódásomat fejeztem ki 1-2 napi fórumozás után. Aztán elmagyarázták, hogy én vagyok a hülye. Megértettem. Pofon volt, aminek most már örülök.
        Talán túl sarkos, de szerintem vagy képmutató az ember, vagy pedig őszinte önmagával szemben is – és belátja, amit te is konklúzióként levontál, hogy az L&T/szeretetbarátságkultusz legfeljebb illúzió. (esetleg trollkodik, ami már egy másik történet)
        És igen, az “aszittem” szerintem is egy pajzs, csak éppen nem naivitásból készült, hanem képmutatásból, és az ember igazi motivációit hivatott takarni.
        Sőt, mindennek egy speciális, nagyon szembeötlő esete a szeretetre, barátságra és toleranciára való hivatkozás. Ott gyakran én is szivárványszín gyomorsavat okádok mindenféle belsőszervdarabkákkal.

        1. De nem eredendően naivitás az is, hogy elvárást támasztunk valamivel szemben, amivel elképzelhetően nem kéne? “Hinni meg ugye a templomban kell”, ahogy mondták sokszor a kedvesebb tanáraim, de egy feltételezésen alapul “hiszem” azért a naivitástól gyengébb fokozat a meggyőződésekben. Ha feltételezi, akkor megvannak benne a kételyek az ellenkező oldalról (legfeljebb nem tud róluk, tudat alatt van), míg a naiv ember nem csak bedől az üres sallangnak, de szépen fogalmazva magáévá is teszi azt. Ugyan nem vallási/konteós fanatizmussal védi, de mindenképp tagadásba vonulnak, ha az ellenkezője csap le.
          És itt direkt nem tértem ki külön a “van benne cici, 15/10 és mestermű” szintre, mert valljuk be, mindenki eljátszik valamivel ilyet. Nekem speciel ilyen a Yosuga no Sora, Kyousougiga példának okáért, csak – és ez már neveltség-tanultság kérdése – ha megkérdezed, hogy mitől olyan jó szerintem, logikusan felsorolom, végigveszem, hogy mi tetszett benne. Ha meg leszarozod, akkor elfogadom, neked ez a véleményed a két címről, és legfeljebb megkérdezem, hogy mi nem tetszett benne. az előbbi ponton jön ki a tanultság kérdése, mert egy weebtől ne várj érveket, legfeljebb felületes dolgokat és kötözködést. Az utóbbinál meg a neveltség.
          Ez a kettő lényegében összefügg a moralitással/szégyenérzettel, csak van az a D[mindig elfelejtem a fazon nevét]-Kruger effektus, hogy a keveset tudó ember szinte a végletekig magabiztos a felszínes ismereteiben, és nem ismer ellenvéleményt. A konteósok, a szíriuszi szittyaMAGyar nyelvészklub és oltárellenesek a legjobb példái ennek a jelenségnek.

          1. Igen, úgy lesz. Tényleg naivnak kell lenni hozzá, hogy elvárással éljünk vaktába a nagyvilágba. Aztán amikor visszasül, és nem látjuk be, válunk képmutatóvá… És még én vagyok “naiv” mert öntudatosságot feltételezek (várok el), ahol nincs is :/ ((konyha)filozófiából nem vagyok jó)
            Lányos zavaromat leplezve, hadd tereljek!
            Kyousougigaban pont nincsenek “cicik”. Már ami ifj. Kotot illeti.

          2. Ezt most megmosolyogtam. 🙂 Valóban nincsenek benne cicik, de ezzel csak arra utaltam, hogy a nagy többségnek nem tetszik vagy közömbös, míg én valamiért szeretem. Egy barátom kérésére elkezdtem felbontani egy cikkben összefüggően, hogy miért, de [egyelőre] elvesztem a részletekben, amit a nagyon keleti és buddhista szimbolika, utalásrendszer tartogat ott. Na meg, sosem állítottam, hogy a sorozat által elém borított kirakóst teljesen ki sikerült raknom. 😀

  2. Értettem, hogy a “cicik” a szofisztikált körökben kevésbé elfogadott érvek metaforái 🙂
    A Kyousougiga tipikusan a meg nem értett zseni látszatát keltő anime – első nekifutásra nagyon összezavart s nem tudtam hová tenni, a keleti szimbolikához sem konyítok. Mégis, van benne pár szimpatikus gondolat, ami miatt tetszett. Vagy lehet csak én látom bele.
    Az én ugyanilyen gyengén az Angel Beats, ami olyan rettenetesen nyálas helyenként, és ennek a hatására lettem a műfaj rajongója. Máig az abszolút kedvencem (legyen szó bármilyen audiovizuális műfajról)

  3. Mivel a véleményemet már leírtam erről a saját bejegyzésemben, ezért csak pár dolgot tennék hozzá ehhez.

    A weeaboo szó, olyan szempontból nem volt a legjobb választás, hogy ezt a nem japán anime fanokra szokták használni, miközben az amiről te is írsz, a fan idiotizmus, minden fandomban jelen van. Ezért is használtam én rájuk a zombi szót, mert az egy univerzálisabb kifejezés. =)

    A szeretet és barátság eszméje, alapvetően nem halott. Kezdetben, kicsiben, baráti társaságok szintjén, működőképes. Pont azért, mert ott az emberek még rá vannak kényszerítve, hogy viselkedjenek, tartsák magukat egy normához, különben elég hamar kinn találják magukat a klubból, és onnantól kezdve, max a figuráikkal beszélhetnek a hobbijukról. Nagyban válik működésképtelenné, mikor megindul a mainstreamesedés, a szubkultúrát, elárasztja a zabolátlan tömeg, és felhígul.

    1. Kicsiben is tapasztaltam már ennek a halálát, gyakorlatilag akkor, ha új tagok kerülnek a körbe. De mondjuk ennek vannak feltételei, hogy ott miért alakulhat ki: a felek ismerik egymást személyesen is, és inkább személyesen járnak össze, mintsem virtuálisan, és vannak mondjuk 3-4-5-6-an. Az új tagok érkezése esetén, most mindegy, hogy az 2 vagy 3 mondjuk, elsősorban nem az történik, hogy felhígul a kör, hanem úgymond túllépi a saját keretét és az összetartó gondolat semmissé válik (és most csak azt tegyük fel, hogy hasonszőrű papíremberekről beszélünk). Ahogy mondjuk egy osztálynál is: vannak mondjuk 24-en, és megalakul mondjuk 3-4 klikk + kívülállók, és az a gondolat tartja össze őket, hogy ők most egy osztály, de ezen kívül semmi. Ennek egyszerű csoport strukturális oka van: minél többen vannak, annál nehezebbé válik a kommunikáció, nehezebb összefogni a “csordát”. Ha elhagyjuk a papírokat, és egyéniséget, úgymond hús-vér emberré faragjuk őket, erősödik a széthúzó erő. Lényegében ezért halott, mert elég idealista körülményt kell neki adni ahhoz, hogy fennmaradjon, jelen legyen.

      Mert hát megkérdezem, annak idején mennyire volt ez a “szeretet és barátság dolog” jellemző az Animevilágon, Usteamen, Manga.hun stb.? Abból, amiket Titkossal néha leírtok, nem igazán tűnik úgy, de egy mintát észrevettem az egészben: ott is megvoltak a klikkek, de az oldalszabályzat tartotta őket egyben, egy közegnek, aminek volt egy felsőbb hatalma a moderátor képében (nevezhetjük osztályfőnöknek vagy napközis tanárnak is, ha tartjuk az osztály hasonlatot), de alapvetően széthúzott. Így meg nem igazán mondható el, hogy megvan, akkor is, ha számba vesszük, hogy azért egy barátságban/közösségben is megvannak a kisebb-nagyobb konfliktusok, de egy kisebb, mütyür és nettó faszságnak tűnő konfliktus is képes ezt megszakítani.

      A weeaboo-t azért használtam, mert nem kifejezetten nevezném a legtöbbjüket zombinak, lévén most nem a fogyasztási szokásaik a lényeg, hanem a viselkedési, megnyilvánulási formájuk. Ebből a szempontból ez a kifejezés áll hozzá a legközelebb.
      Elég sokféle definícióval találkoztam erre: volt aki a saját kultúráját mellőző japán fanra használta, mások a felszínes ismeretű túllelkes fanokra (én emellett tettem le a voksom), és megink mások a “japánkodókra”. A felszínes ismeret és a túlzott lelkesedés még nem kifejezetten idiotizmus, kitartani ez mellett már annál inkább.

      1. A neten valóban jóval nehezebb ezt kivitelezni, de azért itt sem lehetetlen. Valóban nagyon ideális körülmények kellenek hozzá, leginkább az, hogy egy olyan hely legyen, ahol nincsenek szem előtt, viszonylag kevesen legyenek (10 fő alatt), akik elég intelligensek ahhoz, hogy el tudják rendezni egymás között, kulturáltan, az esetleges nézeteltérésiket. Általában ez tényleg hosszú évek óta összeszokott társaságoknál szokott jól működni, de ha valaki tud viselkedni, akkor idegenként is be tud illeszkedni közéjük. Ha meg nem, akkor úgyis ki teszik a szűrét.

        Az Animevilág, Usteam, az már az a korszak volt, amikor az anime szubkultúra, megindult a mainstreamesedés útján. A többség akkor eleve frissen csatlakozott be, nem csak a szubkultúrába, de magába az internet világába is. Az Animevilág mondjuk egész rendezett volt, hála a korrekt moderációnak. A Usteam ellenben, kvázi annak az ellenpólusa volt. Szóval ott hiába próbáltál normális lenni, az a fórum olyan volt (sőt, talán még rosszabb) mint később a Mondo fórum.

        Azt nem akarom vitatni, sőt egyetértek vele, hogy a “szeretet és barátság eszméje” valóban csak egy jól hangzó eszme, ami a gyakorlatban kvázi úgy valósult meg, mint a kommunizmus, azaz sehogy. Viszont voltak, vannak azért olyan kisebb falanszterek, ahol mégis képes volt működni. (Kivétel, erősíti a szabályt esete.) A baj csak az, hogy ezek a kis szigetek, folyamatosan tűnnek el, lévén vagy maga a felület szűnik. Vagy teljesen kihal végül, mert a főleg idősebb fanoknak, már nem lesz idejük a munka, család mellett, erre a hobbira. Utánpótlás pedig nem nagyon van.

        A zombit én se a fogyasztási szokásaik miatt, hanem épp a viselkedésük miatt használtam rájuk, de ettől még persze használhatunk más terminológiát. A weeaboo (bár lehet azóta több értelmezést is kapott) eredetileg a wapanese szó szinonimája, ami a “wanna be japanese” rövidítése. Olyan emberekre használják, akik túlzásba viszik a japán kultúra iránti rajongásukat. A weeaboo, annyiban másabb ettől, hogy azt kifejezetten a szélsőséges anime, manga fanokra használják. Na most a weeaboo, az valóban egy olyan viselkedést takar, ami meg van máshol, más szubkultúrákban is, de maga a szó, az eredendően az anime, manga szubkultúrához köthető.

        1. Igaz, de ezek a kis baráti társaságok nem egy nagy közegek, nem feleltethetők meg igazán sem szubkultúrának, sem egy fórumnak/közösségi csoportnak, inkább ahhoz áll közel, hogy “akikkel szívesen lemész sörözni és beszélgetni a közös témátokon”. Mondjuk ki: nem egyéb, mint egy klikk. Ezt a legkönnyebb alakítani, és a legkönnyebb elszigetelni az egésztől. Mint egy osztályban, vagytok 4-en, akik végigbaromkodjátok a hátsó sorban az órákat, szüneteket egymás közt, de magáért az osztályért (ami egy nagyobb csoport) nem igazán járultok hozzá a létezésen kívül (ha csak nincs valami, ami kizökkentsen, mondjuk egy iskolai verseny). Magyarul, egy másik képpel emelve, van egy csomó magod, de igazán egyikből sem nő valami, mert inkább befelé fordul az érdeklődésetek, mint kifelé.

          Utánpótlás tulajdonképpen van, csak lusta disznók garmadája. Mindegyikből lehetne valami hasznosat kihúzni, ami hozzátehetne az egészhez, és nem kell nagy dolgokra gondolni, hanem apróbb dolgokra. Kevesen vannak, akik olyan oppurtunisták, mint én voltam annak idején, mikor észrevettem egy nagyobb közösségi oldalon, portálon, hogy mire van igény, és cuppantam is rá. De ez én vagyok, nem szeretem a posványt, a stagnálást. Szemben az utánpótlás nagy részével, akik már a kitúrt gesztenyéken élvezkednek inkább, amíg még lehet. És az a szörnyű, tenni akkor sem tennének, ha nincs mit enni; csak nyafogni, nyávogni, hancúrlécet csikorgósra polírozni két kézzel.

          Ha viselkedést nézzük, akkor a zombinak nálam olyan szájíz jut eszembe, akkor nekem a könnyen terelhető birka jut inkább eszembe, akit játszi könnyedén veszel rá, hogy menjen arra, amerre te szeretnéd. Könnyedén tudsz vele elfogadtatni normákat, nem kérdőjelez meg semmit. Azért ebben sem olyan egyszerű, mert akiket weebnek illettem, ez sajnos nem mondható el. “Mert szabályzatot olvasni luxus”, hogy idézzek egy illetékes moderátort, aki napi 40-50 posztot töröl az ilyenektől. (Nem, nem én vagyok az, mielőtt valakiben felmerülne.)

  4. Az ember újra és újra megöli magában az ideálokat, de aztán újra és újra piedesztálra emeli őket.
    🙂

    Trockij írja: “Life is not an easy matter…. You cannot live through it without falling into frustration and cynicism unless you have before you a great idea which raises you above personal misery, above weakness, above all kinds of perfidy and baseness.”

    A politikai munkásságától tekintsünk most el, és állapodjunk meg abban, hogy azért ha valaki tud valamit egyrészt az ideák elveszítéséről és a csalódásról (az azért nagyon rossz tud lenni ha a volt elvtársak és fegyvertársak szó szerint vadásznak az emberre) másrészt viszont azok újbóli megtalálásáról, akkor az ő.

    Ilyenek vagyunk, és csak nagyon kevesen tudják megcsinálni azt, hogy teljesen és végleg megölik a bálványaikat. Erre jó példa Max Stirner, de rossz példa Nietzsche. Nem tudom. Valahogy Max Stirnerről elhiszem, hogy ő képes volt szembenézni az ürességgel, Nietzschével kapcsolatban kétségeim vannak, pedig többet olvastam tőle, mint az előző szerzőtől (habár ki tudja, lehet, hogy éppen ezért vannak kétségeim vele kapcsolatban.) Mindenesetre Stirner individualizmusa sokkal természetesebbnek és magától értetődőbbnek hat. Nietzsche írásain, a kezdetiektől (A tragédia születése) az utolsó, már-már nekrológként is értelmezhető kinyilatkoztatásokig (Bálványok alkonya) érezhető a küzdelem és a folyamatos harcban állás, nemcsak önmagával, hanem a teljes filozófiával szemben is. Stirner ezt elengedi; lehet, hogy ez a magyarázata annak, miért légiesebb, miért “mefisztóibb” karakter.

    Egyébként pedig lehetséges, hogy rosszul értelmezem, de szerintem a nietzschei erősek pesszimizmusa többek között pont arról szól, hogy az ember annak ellenére is építi az ideáinak világát, hogy közben látja azoknak reménytelenségét.

    1. Trockijnak és Leninnek is voltak olyan gondolatai, amelyek nekem különösen tetszenek, függetlenül a politikai hovatartozásuktól. Az ideálokkal igazából már úgy vagyok, hogy hosszú ideje nincs ilyenem. Mondjuk ebben a szinte globális “szeretet-barátság maszlagban” magam sosem hittem, inkább hagytam, hogy a tetteim beszéljenek (nekem legalábbis ez az “ideálom”, amire ráragaszthatom ezt a címkét), szemben azokkal, akikről írtam a posztban, és az esetek 95+% százalékában két fűszálat nem tettek keresztbe azért a közösségért, ahova tartozónak mondják magukat.Amire én akartam célozni, hogy mennyire életképtelen dolog ebben hinni, mert túl sok mindenen bukik meg.

      Nietzschét, ami azt illeti, ahhoz képest, hogy mennyire emlegetik a nihilizmus atyjának, nihilistának, tényleg túl esendő, és nem az ő vérmérséklete ez a gondolatvilág. Amúgy én is így vagyok, hogy többet olvastam Nietzschétől, mint Stirnertől. Konkrétan három kötet áll szemben a nullával. Egyszer mindenképp pótlom őt is, csak jelenleg a várólistám konstans tele van könyvek terén.

      A “nietzschei erősek” pesszimizmusa mondjuk az én értelmezésemben az, hogy szembenéz a realitással és úgy próbál érvényesülni. Alacsonyan repül, hogy ne zuhanjon hatalmasat. Gyakorlatilag mondhatjuk ebben egyetértünk, bár inkább az imént írt képhez kötném.

      1. Értem. Amit az elején írsz, hogy a tetteid beszéljenek helyetted, egy teljesen jó életfilozófia. Márai írta (már nem emlékszem pontosan, hogyan volt, szóval nem tudom pontosan idézni), hogy az ember a fontos kérdésekre mindig az egész életével felel. És emlékszem, hogy mikor ezt először olvastam, alá is húztam ceruzával a könyvben, mert annyira megtetszett.

        Nietzsche és Stirner – ha nagyon röviden akarom megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy Nietzsche a küzdő, míg Stirner a győztes jellem. Már ha a győztest úgy értjük, hogy végleg maga mögött hagy mindent és átadja magát a teljes szabadságnak. Nekem mondjuk Nietzsche küzdő attitűdje a szimpatikusabb. Egyébként meg nem tudom, fellelhető-e egyáltalán valami magyarul Stirnerről/Stirnertől, én amit olvastam, azt angolul sikerült elérni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s