gondolatvihar · idióták · vélemény

Hímsovinizmus a virág és a csoki?

viragcsokor Most boldog lehetnék. Már csak azért is, mert holnap (pontosabban már ma) megyek át páromhoz Dunakeszire összeszerelni a család asztali konfigurációját. Szisztematikusan készültem fel azzal a pár szerszámmal és programmal, amit használni fogok várhatóan ennek elintézésére. Emellett, mivel ha már nem 8-án megyek, de még aznap igyekszem letudni a másnapra esedékes nőnapi fordulót. A kelletlenség hangja az esetemben nem véletlen, hiszen aki ismer, az tudja, hogy semmilyen ünnepet nem ülök meg, nem tartok, legyen az húsvét, karácsony, a születésnapok, anyák napja, vagy épp esetünkben a nőnap. Viszont áldozok arra, hogy a saját világlátásom ne okozzon a másikban törést, ne akarjam rákényszeríteni ezen meglátásom az életben, tehát veszem a fáradtságot, és betartom azt a józan ész diktálta törvényszerűséget, amit helyenként illemnek nevezünk. A kevésbé fontosak, csapat- és oldalvezetőként a látogatói bázisunkhoz vagy a távol elérhetőeknek egy felköszöntéssel adózok, ha szereti az ünnepet, ha nem, elvégre a legtöbb esetben már a puszta gondolat a másikra is számít. A fontosabbaknak és általam megbecsülteknek pedig ettől is többel adózok, nevezetesen valamiféle ajándékkal (aminek nem mellesleg gyakran igen nehezen szülöm meg az ötletét, hogy egyesek mit kapjanak, mert nem tudom, mire van épp szüksége és gyakran inkább az egyszerű megoldást választom újabban).

De visszatérve, most boldog lehetnék, és mégsem vagyok az. Most valamiért bűntudatot kell éreznem, hogy egyesekre merek gondolni még ezen a szinten is, mivel inkább logikus és racionális lény vagyok, mintsem emocionális. Ehelyett lehangol a tudat, hogy egyes fasisztoid jelleget toló feministák, akiknek szószólói igen erősen meghatározzák a véleményem az egyébként kimértebb feministák irányába is, mert ezzel konkrétan kiszolgáltatják az eszméjüket az elvi prostitúciónak. Ez nem olyan, mint amiért elítélem Izraelt és az azt támogató zsidóságot az általuk elkövetett emberség ellenes, a regionális békét veszélyeztető és humanitárius bűnökért, amiket egyébként Camp David és közel-keleti aliják óta évtizedek óta művelnek, mert az is zsidó, aki nem ért ezekkel együtt. Míg az előbbiekkel szemben a megvetésem gyakran leírhatatlan, ami végett már-már felmerül az antiszemitizmus vádja, nem véletlenül használom a “zsidó” szót, mint átkot, szitkot, káromlást. Az utóbbiakra, már a megkülönböztetés jegyében is a jóval polkorrektebb “izraelita” kifejezést alkalmazom. Ugyanígy, ezen az alapon teszek különbséget “cigány” és “roma” közt. De a feminizmussal és en bloc a feministákkal nem tudok dűlőre jutni, noha kitalálták ezt az egalitárius kifejezést, amivel megint nem vagyunk előrébb, mert az előbbiek szóhasználatában is rendszeresen előfordul.

És akkor most vázolom a helyzetet. Ha nem látom meg az RSS feederemben, hogy Member már a posztja címe nyomán is tuti kiakadt valamin, akkor nem találok rá a már türelmem utolsó cseppjeivel játszó Papp Réka Kinga írta HVG posztra. A következő pár mondatom elsősorban a bejegyzés szerzőjének és a vele együtt bólogató mikszáthi mamelukoknak fog szólni: én kérek elnézést, hogy merek egy alig egy évszázados tradíciót az eredet szellemében használni, éltetni, szemben azzal a megbélyegző, lealacsonyító, dühödt, és ahogy mondani szokás, “minden bizonnyal kielégítetlenségből eredő” frázispuffogtatással, amit a “véleménye” megereget és beskatulyáztat.

292916_421307527904892_1867520856_n
Innentől vicces képekkel fogom oldani az egyébként komor hangvételem okozta sokkot.

A véleményem mindig is az volt, hogy a feminizmus alapvetően jó célt szolgált, a jogi és esélybeli egyenlőséget, ám mára ez látványosan elkurvult, köszönhetően az ilyen embereknek, akik azonosulnak vele. Alapvetően nincs baj a nők és a családon belüli erőszak elleni fellépéssel, de a “cikk” írónője egyenesen egybe mossa a tenni nem akaró, extremista módon tradicionalista hatalmat azzal a biológiai nemmel, ami az utódnemzéshez és a fajfenntartáshoz éppúgy elengedhetetlen, mint önmaga. Bár még mindig sokan vallják azt “az asszony verve jó”, a fenti zsidós és cigányos példám kapcsán tudom mondani, hogy ne mossuk egybe, még kevésbé ítéljük el kollektíven az ilyen hímsoviniszta férgeket egy tőlük sokkalta szélesebb réteggel, mert akarva és akaratlanul, gyakorlatilag vérig sérti azokat, akik az adott körrel és tetteikkel nem értenek egyet. Akkor sem, ha a cikk az értelmezését tekintve gyakorlatilag magában hordja a kihegyezett célzást, odaszúrást, viszont tartalmilag és a hisztérikus duzzogó megjegyzéseit tekintve inkább keltik egy duzzogó, és mostantól élni fogok a tőlem megszokott éles szókimondással, elégedetlen hisztis picsa képét.

Az ilyen nem egy működő párkapcsolat.
Az ilyen nem egy működő párkapcsolat.

Ugyanis sokan nincsenek tisztában vele, hogy egy párkapcsolat mitől működőképes, miképp működhet. Hagyjuk a francba a romantikus maszlagot, hogy “szeretni és viszontszeretni”, “hűséges hozzám”, “meg kell beszélni az ellentéteket, ellenérzéseket” és hasonlók szekrénnyi amúgy is evidens blődséget. Beszéljük arról, ami a lényeg, ez pedig a szerepvállalás. A másiknak ne csak szóban meg lélekben legyünk támaszok, hanem be kell szállni a házimunkába, tettben is segíteni kell, bármiről is legyen szó: az ápolástól kezdve a gyereknevelésen át. És rendszeresen, nem alkalmi dologként. Ennek a koronaékköve konkrétan a szex, ami sokkal inkább múlik a nő félreérthetetlen beleegyezésén (a párkapcsolathoz hasonlóan), mint a férfién. Ellenkező esetben beszélünk nemi erőszakról, amit már a törvény büntet. A szexből (ami egyébként a párkapcsolatban ellentétben, a nő félreérthetetlen beleegyezése ellenére már nem egy demokratikus intézmény) meg biológiailag egyenes út vezet ahhoz, hogy anyaság, ha összejön a gyermeknemzés. Az első hónapokban, években is neki kell lennie többet a gyerekkel, amibe később már az apa is beszállhat. És itt az az apakép a lényeg, aki pelenkázza, gondozza a gyereket az anya távollétében, nem csak ügyel arra, nehogy egyedül maradjon. Ezzel az egészséges képpel szemben azt veszem észre, hogy míg a hímsovinizmus mindent a nőre akar testálni, a férfi teljes körű kiszolgálójaként, addig a feminizmus akar ma a férfi félből gyakorlatilag papucsállatot faragni a saját magában hordozott férfigyűlölet okán, és szétverni még ezt az egészséges, korrekt családképet, nézetet is (és ebben a “kedves cikkíró” csak megerősített).

1311862252-rP7sfg
Gyakran hallani azt a komoly viccet, hogy “- Mi a női munka? – Amikor csinálja a kurva anyja!”

Érthető a kibukás azon, hogy a férfit veszik fel inkább egy adott munkakörre vagy olyan feltételekkel veszik fel a nőt, ami hátrányosabb, de ehhez is éppoly megjegyzésem lenne, mint Membernek. Ő ugyanis szociális munkásként dolgozik, aminek hallatán inkább nőket tudunk elképzelni a hagyományos ápoló, gondozó, felügyelő szerep végett (ahogy a tanár, óvodapedagógus és a könyvtáros esetében is kiegészítve a nevelés bűvkörével), de ahogy neki sincs előnye bérben és munkában ebből, sőt ugyanúgy alulfizetett a szakmáját tekintve, mint nőtársai, úgy nekem sincs könyvtárosként, holott az én fizetésem a közalkalmazotti bértábla sokkal merevebben kezeli. Példának okáért hozom a mostani munkahelyem: heti 20 órában dolgozom, tehát a hivatalos fizetésem felét kapom a bérlapom szerint. Egy iskolában dolgozom pontosan, mint “pedagógiai munkát segítő személyzet”, tehát rám a bértábla (a munkáltatói besorolás szerinti) “F” oszlop vonatkozik. A hagyományos könyvtárosé, vagy a tanári végzettséggel is rendelkező könyvtárosé ettől pár száz, ezer forintokkal több az első sorban láthatóak alapján, mint “pályakezdő”. De beszéljenek a számok is: 122 ezer helyett bruttó 61 jár ugyanannyi munkára (vagyis nettó 40!), kevesebb időben foglalkoztatva, de az előmenetelem az oszlopban ugyanúgy adott a törvény rögzítette feltételekkel. A munkáltatók nagyja viszont ettől köztudottan eltér, saját bérrendszerezést használ, amin az új Munka Törvénykönyve annyit segít, mint halott Rómeón Júlia csókja. A képességek, kompetenciák megkérdőjelezése pedig nem “női kiváltság”, ahogy szeretné a cikk beállítani, hanem mindenkié, de főképp a pályakezdőké a saját szakmájukban. Szóval Papp Réka igyekszik a nők passiójának beállítani azt a jogegyenlőtlenséget és munkapiaci kényszerképzetet, ami egyébként mindenkit súlyt.

Bár figyelemfelhívásnak nem utolsó módszer, de biztos, hogy így kell?
Bár figyelemfelhívásnak nem utolsó módszer, de biztos, hogy így kell?

Hasonló zöldség társadalmi elvárásként kitámasztani és beállítani azt a mesterséges nőképet, amit ma az irreális médiatartalmak sugallnak. Tényleg fura, hogy egyetlen filmben se látunk a nőkön hónaljkutyát (ami sokszor a férfi karakternél sincs meg), de ugyanez a helyzet a lábszőrzettel. Ezt a műnőt megspékeli a pornóból átemelt kép, miszerint a nő egy kéjelgő kurva, aki már attól is elmegy, ha a vízvezeték-szerelő rámarkol a szifonra, hogy letekerje és kicserélje azt. Igen, azt találom bajnak, hogy sokan a társadalmi képüket a nőről (és sok esetben a férfiról is) a pornóból merítik, ahol annyi karakteresség sem szorult a felekbe, mint egy nyárson forgó grillcsirkébe vagy kappanba. Arra a kérdésre, meg miként nézzen ki egy nő, nehéz jó feleletet adni, annyi biztos, ugyanazt az egy egyszerű elvárást kell elé támasztani, amit a másik fél is megtesz és elvár saját magától. Igen, itt az ápoltságra gondolok, mert szerintem éppúgy nem örül senki egy bűzölgő, 3 hónapja nemhogy kádat, de vizet és bármilyen szagsemlegesítő kenceficét sem látott férfinak, mint egy ugyanilyen nőnek. Ez a minimum elvárható dolog, a csinosság meg egyéni ízlés kérdése a részemről. Nem várom el a sminket, sem a drága, mutatós ruhákat és kiegészítőket egy nőn, hanem azt, hogy legyen valami stílusa, amihez ragaszkodik és nem abból áll a fél nap, hogy míg ő teli vigyorral keres minél “cukibb rucit a boldogságáért” a boltban, addig én azon gondolkodom, hogy most már hányadik sörétest röpítem a fejembe a képzeletemben, mert túl sokadik negyedórája képtelen dönteni, mikor már 5 boltot járt végig az ember, folyton azt hallgatva, hogy az előzőben mennyivel jobb volt a lehetőség. Azt sem várom el, hogy a saját elégedetlenségi kényszerképzetéből fakadóan, hogy önmagának vagy másnak, de azok közül is legalább a párjának megfeleljen külsőre a testét illetően. És ezzel sokan így vannak a férfiak közül is, akkor is, ha a leghaloványabb ellenérzésüknek is szót adnak bármely pillanatban, amit később a nő úgyis a saját elégedetlenségének tanúbizonyságaként fog kezelni. Ha mutatóba akar az ember magának nőt, pár napra a bulikban tud szerezni magának egy “szabványribancot” (olyat, aki kis híján napi-heti rendszerességgel váltogatja a partnereit), vagy varrjon magának egy személyre szabott emberméretű plüsst (nem, nem szalmazsákot). Jó ha az ember párja is boldog, de akkor legyen a felek közt konszenzus és tudják mi az a jó ízlés. Értelemszerűen ne válasszon senki olyan ruhaneműt a párjának, ami nem állna neki jól, de az ajándékozónak viszont tetszik (akkor is, ha saját magának veszi ezen okból, így “ajándékozva meg saját magát”).

Napjaink feminizmusa egy képben.
Napjaink feminizmusa egy képben.

Az erőszakos férfit, aki bántalmazza a saját családját, éppoly gerinctelen utolsó féregnek tartom, ahogy a hatalmával visszaélő, a fiatal női gyakornokával kikezdő főnököt, vagy a kereszténység nevében papoló, de személyi életében azzal szöges ellentétben működő honatyákat, vagy épp a saját testét direkt áruba bocsátó nőt, aki ezzel akar magának bármit is kivívni (jobb poszt, megbecsülés, nagyobb fizetés). Vagy azok a naiv véglények, akik bedőlnek a bántalmazás után egy kis kedveskedésnek és az üres szavaknak, visszatérnek bántalmazójukhoz (mert ebben az esetben elvesztik az áldozatként való feltűnésre a jogot). De ehhez a sorhoz most már az ilyen fröcsögő feministák is hozzáíródtak, ami miatt immár – nekik hála baromi rövid távon – maga a feminizmus is és azt vallók is vészes közelségbe kerültek ahhoz az elvemhez, hogy az ilyeneket megsemmisítendőnek találom. Tettre csak azért nem kerítek sort, mert sajnálatos módon a világi törvény ezek életét is védi, amihez képest a saját vallásom törvénye csak másodrendű.

Végszóul: a nő legnagyobb ellensége saját maga, és nem a férfi. Ehhez hozzájön napjaink feminizmusának ciánmérge is, ami már inkább az indulatokat képes szülni, mintsem bármiféle eredményt. A feminizmus elkurvult a “kedves cikkíróhoz” hasonló elégedetlen férfigyűlölők végett, akik egy mezei ünnepen igyekeznek a bosszújukat kitölteni, ami sok másnak pont hogy azt jelenti, amit egyébként is jelentene. Köszönöm. Köszönöm a látatlanban is ugyanazt a megbélyegzést, lenézést, ami eredően a hímsovinisztáknak járna ki. Köszönöm a “kedves cikkírónak” és a hozzáhasonló gerinctelen férgeknek, hogy egy ilyen egyszerű napnak a varázsát is sikerült megmérgezni. Mi lesz legközelebb a céltábla? Az anyák napja ugyanezen apropó kapcsán? Ha akkor is előhozza, akkor jobb lesz előrendelnie egy méretre szabott koporsóra, mert ott már végképp nem fogom vissza magam.

anti_fem
Egészséges nézetek és korrekt megnyilatkozási forma hiányában a legmegfelelőbb elhelyezés.

Utóirat: a nőket továbbra is tisztelni fogom, ahogy eddig, és tartom ahhoz magam, hogy csak kirívó esetben folyamodok tettlegességre (értsd: megütni), illetve a bizalmam eljátszásakor mindennemű tiszteletet mellőzök az irányába. Ez a részemről ugyanúgy az egyén büntetése lesz, mintsem egy rétegé kollektív értelemben.

Hímsovinizmus a virág és a csoki?” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. PRK-nál kevesebb szánnivalóbb figurája van a hazai közéletnek, tipikusan az az egyén aki képes minden témából amihez hozzácsatlakozik totális közröhejt csinálnia és elidegenítenie azokat, akik alapvetően érdekelne. Az általad belinkelt írás az egyik legsötétebb és legprimitívebb dolog, amivel az utóbbi hetekben találkoztam, megtestesülése mindennek, ami miatt egyre negatívabb az emberek gondolkozása a feminizmusról. Amiről és legfőképpen ahogyan arról ír, annak semmi köze a női egyenjogúsághoz, hisztérikus és démonizáló hangnemű vagdalkozás, ami nem mellesleg a lehető ledegradálóbb módon ír nemcsak a férfiakról hanem a nőkről is. Mintha előbbi csakis elnyomó, utóbbi csakis áldozat volt az egész emberi történelem során (gyanúsan ismerős ez az osztályharcos gondolkozás).
    Az meg külön poén, hogy ez a végtelenül korlátolt, saját frusztrációitól és komplexusaitól csöpögő borzasztóan kontraproduktív marhaságot úgy kívánja eladni, mintha egyetemes igazság lenne, mintha mindenki nevében nyilatkozna, na de erről Stumpf András jobban el is mondja a lényeget:

    “Ez a többesszám a bajom az írásoddal. Meg az egész feminista hozzáállásoddal. Az, hogy a nők nevében beszélsz, csupán azért, mert nőneműnek születtél. Holott te senkinek és semminek nem vagy megbízott képviselője. Azt sem tudom, egyáltalán a feminista mozgalmárok nevében beszélhetsz-e. Hogy a nők nevében nem beszélhetsz, az egészen biztos. Te, aki annyira hiányolni szoktad a demokráciát, éppen azt felejted el, hogy annak lényege: megszerezni a mások képviseletére való jogot. Ezt te nem szerezted meg magadnak sosem.

    Az sem jó, hogy erősítesz ezzel egy sztereotípiát. A hisztis nőét.”

    És mielőtt rám lenne akasztva a jelző nem, nem vagyok egy nőgyűlölő szexista, teljes mértékben hiszek a nemi és emberi egyenjogúságban. Azt a gondolkodást viszont nem, ami azt mondja, minden jogot az egyik félnek, a másiknak meg semennyit.

    1. Ne aggódj, ebben folytatta: http://uvegplafon.blog.hu/2015/03/07/buszke_vagyok_a_nyomoromra

      Amúgy az a vicces, hogy egy volt női szaktársam az FB-megosztásom alatt (amikor a posztomat propagáltam) hosszasan ostorozott, hogy én is fix az ilyen elnyomó véglény vagyok, mert 2 oldalon keresztül ekézem ezt a nőt. A válaszom tömör volt, hogy “Ha én szted így állok hozzá, akkor nem tudod, hogy pont ennek az ellentétét írtam meg a részemről. Mert hát én meg ez a felfogás két külön világ, és pont ezért kértem ki a magam részére az egy kalap alá vételt.” És én még finoman visszaszóltam, mert tényleg kedvelem őt, de a haverom már kevésbé: “Szövegértés odab*sz…” Kedves párom megjegyzése annyi volt a posztjára, hogy “Ott hagytam abba, amikor részletezte, hogy mennyi minden pénzkérdés, és ezen sír a szája.” Nem épp ezekkel a szavakkal, de a lényege ez volt, nekem meg mondta, hogy ne foglalkozzak vele, mert “nem vagyok a kalap alatt”. Igaz, csak nem akarom kihúzni magam egy ilyen jellegű kérdés kapcsán azzal, hogy “engem úgysem érint”, meg pont hogy az én (és sok már társamé, mint köztük a saját posztján érezhetően Memberé is), hogy pont hogy elöl kell járjunk a példával, hogy mi hogy látjuk a kérdést “a f*sznak ezen a végén”. A nőkbe ennyivel is benne van a remény, hogy a normális férfi nem egy kihalt állatfaj, illetve mi is látványossá tesszük, hogy a PRK által megnevezett problémákat attól még elítéljük, noha ő kollektíven minket is bűnösnek nyilvánít — de ez már ő szellemi képességeiről árulkodik.

      Stumpf András pedig láthatóan nem lacafacázott a részletekkel (mint én), hanem inkább odacsapott a gyökerekre. Mondjuk a hisztije, mint utólag kiderült számomra, onnan ered, hogy csinált neki a párja egy gyereket, majd lelépett és most be van rágva, hogy minden férfi rohadt szemétláda, köcsög stb. Innentől kezdve meg végletekig megkérdőjelezhetőek a gondolatai és érzései, mert puszta indulatból ír, amire noha van indoka, de az magánjellegű, csak szépen globális kérdést hoz le belőle, nem pedig irányultan, hogy “az a szemét f*sz elhagyott és itt vagyok a gyerekkel hurrdurrherpderp…”

      1. Már sokszor megfigyeltem és az általad említett eset tökéletes bizonyítéka, hogy az ilyen szélsőséges gondolkodású embereknél gyakran valami feldolgozatlan trauma van a háttérben. Bizonyos szinten sajnálom Rékát mert történt az életében egy személyes törés, amit a lehető legrosszabbul kezel és nem veszi észre, hogy ezzel a melldöngetős áldozatkomplexussal és mindent eltúlzó és eltorzító retorikával csak magának és a hazai feminizmus ügyének árt.

        1. Papp Réka Kinga mellett van még egy borzalmas karaktere a hazai feminizmusnak, akit úgy neveznek: Antoni Rita.

          Régi feminista képlet, miszerint a Nők Napja egy hímsoviniszta aktus a női nem irányába. Erről már én is elmélkedtem egyszer:
          http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/02/mikor-himsoven-ferfi-viragot-vesz-az.html

          Member barátod cikkével kicsit szkeptikus vagyok. Mindamellett azért, mert van egy olyan érzésem, hogy ez is a Lehet Más a Politika és a Negyedik Köztársaság közötti szokásos párnacsata része. Szívesebben olvasnék tőle kritikát Szél Bernadettről, aki sajnos nem egyszer ugyancsak hozzáadta a nevét néhány férfigyülölő rendezvényhez (SlutWalk), együtt parádézott az ilyen Antoni Rita-féle kártevőkkel, és egyebek. Szívesebben olvasnék tőle kritikát az Isztambuli Egyezményről, ami emberjogi szempontból elég problematikus. Szívesebben olvasnék tőle kritikát a női kvótáról.

          Cikk az Isztambuli Egyezményről:
          http://www.ferfihang.hu/2015/04/27/igy-diszkriminalja-magyarorszagon-a-ferfiakat-a-radikalis-feminista-isztambuli-egyezmeny/

          Mindenesetre a cikked jó. Egyetértek vele. 🙂 Magam egyébként inkább tartom magam humanistának, mint feministának. A feminizmus egyoldalúan csak a nők érdekét képviseli, a férfiét nem, ezért sincs sok köze a valódi egyenjogúsághoz. Míg a valódi humanizmus egyaránt figyel a férfira és a nőre, vagyis az emberrel foglalkozik. Ha feministának nevezném magam, akkor csak az elsővonalas feminizmus értelmében – a második és harmadik vonallal képtelen vagyok szimpatizálni (és most enyhén fejeztem ki magam).

          1. Köszönöm, hogy megosztottad a cikked, egész érdekes eszmefuttatás volt. 🙂

            A szkepticizmusod megértem, már az említett kérdés kapcsán is. Azt még én is elolvasnám, noha tudom, hogy ő inkább jobbra húz, míg Bernadett inkább balra-kifelé irányban (ahogy én látom). Ez nyilván okot ad némi ellenérzésre, illetve alapot egy pártkritikára, de sajnos van az a konszenzusos elv, hogy párttag nyilvánosan nem kritizálja nyomós ok nélkül a saját pártját. Ebből a szempontból pedig megértem őt is, miért nem akar írni erről, már ha tényleg nem akar, és nem csak az elv köti. De nem úgy az isztambuli egyezményről… amit azért felvetek neki.

            Én sem vagyok feminista, mert akkor nem használnám szitokszónak. Szintén inkább humanista, és azon belül is a radikálisabb fajta. Nekem még szegről-végről belefér a “girl power” eredeti koncepciója, mert igenis, álljon ki magáért, küzdjön azért, amit el akar érni, és ne nyusziként siránkozzon, hogy mondjuk egy chaten “X kanos, kiéhezett fiú Y lánynak tesz obszcén és szexuális megjegyzéseket”. Ennek mondjuk több oka van: lehet a moderáció hiánya vagy annak túlzott szabadsága, de lehet az is, hogy valakinek az ingerküszöbe már-már primitíven alacsonyan van, és ez már liberális maszlaggyanús. De ezen kívül semmi más, mivel a “girl power”-nek hála lehetetlen célokért kezdtek küzdeni…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s