ajánló · film · könyvtár

A titkok könyvtára: A sorozat – Pilot epizód

librarians-posterA történelmi alapokra helyezett akció-kaland zsánerben elég nagy a tumultus, aminek talán az egyik alapkövei ugye a méltán kedvelt Indiana Jones és Múmia-szériák. Ezt sokan megpróbálták utánozni, a leggyakrabban D- vagy F-kategóriás filmeket szültek, ahol egy ausztrál színész próbálkozott kalandos misztikus utazással (az egyik Egyiptomba szólt emlékeim szerint, de se a cím, se a neve nem ugrik be, annyira felejthetően rossz volt). Ott volt az Elveszett ereklyék fosztogatói, ami sorozatnak elég középszerű sorozat volt, de a maga bűnös élvezeti értékével még nézhető volt (szerintem). A Tomb Raider filmek közül az első még élvezetes volt (főleg a moziban annak idején), a második pedig… már miről is szólt? Mindegy, nem fontos – amúgy is játékadaptáció volt. De az említett alapkövek mellé szerintem igazából csak egy filmszéria (és immár sorozat) ér fel: A titkok könyvtára.

A saját szakmámban elég közkedvelt a maga szerethető bugyutaságával, talán jobban is, mint más filmek, ahol számottevő szerepet játszik a könyvtár (pl. a Pagemaster c. rajzfilm). Még nekem is tetszik, bár azokat a kérdéseket nem szeretem, hogy van-e olyan kalandos a munkám, mint a filmsorozatban/sorozatban. Mert sajnos nem olyan, de sok kollégámmal együtt szeretnénk. (Bár van ebben bármi meglepő?) Elég nagy meglepetést okozott az aktuális híreket nem követőknek, hogy készül a harmadik film után játszódó sorozat. Az első rész most vasárnap került Amerikában vetítésre, és másnap késő este az Universal Channelen is látható volt magyarul. De lássuk azt, miről is lesz szó.

Image1

A Noah Wyle alakította Flynn Caster már egyszer megszerezte a Végzet Lándzsáját, eljutott Salamon király kincséhez, valamint a Júdás-kehely megtalálásakor összetűzött kicsit néhány vámpírral is. Könyvtárosi munkáját folytatja a Metropolitan Könyvtárban, további varázserejű ereklyék után kutatva és begyűjtve őket munkahelyének titkos földalatti szintjére. Az egyik ilyen kiküldetése során találkozik a terrorelhárításnál dolgozó Eve Baird ezredessel, akinek egy bombát kell hatástalanítania. Ez a kezdeti jelenet lesz a kulcsa annak, hogy Baird meghívót kap a könyvtárba, annak is a titkos szintjére, hogy legyen majd a Könyvtáros őrangyala. Persze, nem ő az egyedüli és erre hamarosan fény is derül: valakik öldöklik a legjobb könyvtárosokat világszerte, különféle balesetnek álcázva. Flynn nem csak Eve-t kapja maga mellé, hanem két másik korábbi jelöltet is, akiknek az lesz a feladata, hogy találják meg Arthur király koronáját, amivel a világot lehet befolyásolni. Azonban nem megy minden fényesen…

A sorozatról egyelőre röviden annyit (mivel az első rész után írom ezt a bővített széljegyzetszerű posztot), hogy Flynn nem sokáig fog szerepelni várhatóan (az IMDB szerint egyelőre csak 5 részben fog szerepelni), és ennek megfelelően sokkal hangsúlyosabbak lettek az új szereplők, illetve szépen felvezették leendő szerepüket az egész spin-offban. Eve a korábbi munkájához híven egy elővigyázatos és fegyelmet megkövetelő nő, akinek inkább a harci és nyomozóképességei a kiemelkedőek. Jake egy hiperintelligens (190-es IQ, ahogy elhangzik) olajmunkásként dolgozó fazon, aki művészettörténelemről publikál könyveket álnéven. Az ő erőssége elsősorban a kulturális és művészeti ismereteiben rejlik, amire várhatóan sokszor lesz szükség a sorozat folyamán. Ezekiel Jones elsősorban egy műértő “mestertolvaj”, neki ugyebár várhatóan a mozgékonyság és a megoldás gyors keresése lesz az erőssége, bár ez komolyabban nem derült ki. Utolsónak tartogattam a sorozat talán legérdekesebb szereplőjét, Cassandra Cilliant, akinek egy szőlőszem-méretű tumor van az agyában, ettől az öt érzékszerve a memóriájához kapcsolódva képes felidézni különféle dolgokat. Az ő értelmi képességei nem kicsit elhanyagolandóak, hiszen összetett és komoly számításokat képes elvégezni fejben, és ezeket a számításokat, illusztrációkat gyakorlatilag maga elé és köré képes hallucinálni. Ez pedig valljuk be, mindannyiunknak nagyon kellett volna egy 100%-os matek emelt érettségihez…

Szóval feldobták a magas labdát, és most kíváncsian várom mihez fognak vele kezdeni. Egyelőre sikerült megcáfolniuk, hogy Az elveszett ereklyék fosztogatóihoz hasonlóan epizodikus lesz, és helyette egy egész gyönyörű ívet mutattak be, amely vélhetően az egész évadon keresztül. A sorozat a maga kicsiny költségvetésével, és szerethető hülyeségeivel elég könnyen magába vonzhatja a nézőt, és azokat, akiknek tetszett A titkok könyvtára-trilógia. Éppen ezért, erősen ajánlom megtekintésre.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s