idióták · történelem

Funar megint alkot

Gheorghe Funar neve sokaknak ismerős lehet, aki figyelte a román történelemről tett nyilatkozatokat az elmúlt két és fél évtizedben. Ő volt az a nagyszerű egyén, aki a felásatta a kilencvenes években Kolozsvár főterét Traianus-oszlopáért, majd mikor találtak valami oszloptalapzatszerűséget, keresztbe tett rajta két kis téglát, és fennhangon kijelentette, hogy itt állt az imént említett oszlop. Csak a sajtóból tudta meg, hogy az oszlop köszöni szépen, remekül érzi magát felállítása óta Rómában. Arról már nem szól a fáma, hogy az oszlop megígérte-e az úriembernek, hogy küld neki egy szeretettel teli képeslapot is a messzi vidékről “haza”.

Mostanában újfent előkerült a neve a Főtér.ro és a Kolozsváros.ro oldalainak jó voltából, ahol ismét egy sikeres, a történelmet alapjaiban megrengető nyilatkozatot tett. Azt szerintem kár is említeni, hogy laikustól román történelmet hallgatni nem hogy kettővel, de még hárommal és öttel sem lehet osztani benne a féligazságokat, amelyek a leggyakrabban csak a mondatkezdő névelőig terjed. Figyelem, a rekeszizmok és az agysejtek nyugalmát megzavaró sorokat idézek.

Nekünk, románoknak egyedi aduink vannak a külpolitikában, mivel a történelmi igazság az, hogy a Föld bolygó elsődleges népének leszármazottai vagyunk. A bolygó minden népének a géta-dákok az ősei. Ez a történelmi igazság. Tehát arra van szükség, hogy mindenkit felvilágosítsunk erről az igazságról. Például a svédek és a dánok már tudják ezt, mivel ezer évvel ezelőtt ezeket az országokat Dáciának hívták. A mai Németország neve németül Deutschland, ami lefordítva Dákországot jelent. Ennélfogva a külpolitikában könnyedén folytathatunk párbeszédet ezekkel az országokkal”.

(forrás: foter.ro)

Ahogy Hofi mondaná: “Dögöljek meg, ez már valami, mi?!” Az még hagyján, hogy a dákoromán-elméletet a kezdetétől fogva a hivatalos és egyetemleges történelemtudomány nem támogatta, és a román történészek is már elvetik ennek mindennemű esélyét is arra, hogy igaz legyen (hiszen Dacia dák lakóit 2 hadjáratban verték szét a rómaiak, a második alkalmával elhurcolták a lakosságot; a jelenlegi románok az 1300-as évek vége felé érkeztek Havasalföldre az albán és koszovói hegyekből, és eredeti foglalkozásuk szerint kecskepásztorok voltak). Nem kérem, hogy Funart valaki homályosítsa fel végre egy alapos történelemleckével az erdélyi és havasalföldi-moldáviai területeket illetően, mert eddig nem ártott pár millió agysejt kivételével senkinek. Csak aztán nehogy megírja a román Arvisurát 6 kötetes trilógiában, amiben kiderül, hogy ők a Sirius-B csillag valódi küldöttei…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s