ajánló · játék

Emlékfoszlányok kiegészítve: Another World (1991 és 2011)

another

Egyszer régen, valamikor a ’90-es évek derekán, mikor Horn Gyula már miniszterelnök volt, de még az Aranykéz utcai robbantás előtt jóval egy testvérpár új játékot kapott a család informatikus ismerősétől egy 3,5″-es flopilemezen. Az azt követő hetekben a báty többet káromkodott, mint addig egész életében, az öcsike pedig szorgosan eltanulta azokat a szófordulatokat… mert a második pályán képtelenek voltak túljutni, és különben is: azt se tudták, hogy mit tegyenek.

Valahogy ilyen környezetben ismerkedtem meg az Another World című játékkal, ami azóta számos platformon megjelent (többek közt a next-gen gépeken is játszható), 2006-ban kapott egy felújított kiadást, majd 2011-ben egy másikat. Az érdeklődésem a játék felé Éjjeli Vakond bemutatója hozta meg kicsit több, mint 1 éve, de mindmáig nem igazán éreztem késztetést, hogy leporoljam és újra megkíséreljem vele a játékot. Egészen addig, míg észre nem vettem, hogy nagyjából 2-2,5 euróért kapható Steamen egy különleges leértékelés keretében a 20. évfordulós kiadás. Több se kellett nekem…

Megvettem, feltettem, és elkezdtem két órán át játszani vele. Most már azt vettem észre, hogy nem csak sokkal gördülékenyebben megy, mint annak idején, hanem gyakorlatilag pörögnek az események onnantól kezdve, hogy kijutunk a ketrecből, ahova az első pálya végén kerülünk. Ahol rendszeresen elakadtunk bátyámmal, mert nem tudtuk mit kell tenni.

Most már jobban át tudtam érezni a hangulatát a játéknak, mint annak idején, talán pont a bemutató miatt, de talán az is közrejátszott, hogy felnőttem már és már tudom mi a lényege ezeknek. Nem csak egy angol szótárral az ölemben ülök és parancsokat írogatok be egy karakternek mondjuk, hogy igyon viszkit, kufircolja meg az ágyon a prostit és mindezeket pontokért. Vagy az a játék, amit FreddyD is bemutatott egyszer, a Custer’s Revenge. Nem vicc, ilyenekkel is játszottam, nem csak Warcraftot, Wolfensteint, Doomot, Fatty Beart, Flashbacket… (és csodálkozik még valaki, hogy miért vagyok ilyen félrek*rt?)

another_world_03

Visszatérve az Another Worldre, kifejezetten ajánlott játéknak tudom mondani azoknak, akik még nem próbálták ki. A játék nem ad túl sok sikerélményt, ahogy L. Mole is mondta, mivel semmit sem tudunk a környezetről, élővilágról gyakorlatilag lépten-nyomon meg fogunk halni. Egyedül az utolsó pálya pörgése után tényleg az a kurta kis szusszanós levezető az, ami annak nevezhető. Ha negatívumot kell mondani, akkor a leginkább azt tudom említeni, hogy sose tudhatod mi a háttér, előtér része és mi az, ami a karaktereddel egy szinten. Ez a lézernyaláboknál különösen igaz, mert kiszámíthatatlan épp melyik talál el a többől.

A másik problémám vele, hogy nagyon rövidnek éreztem. Többszörös elhalálozással, kísérletezéssel együtt is 110 perc alatt végeztem az egésszel. Mondjuk mit várok, hiszen az első kiadása egy 1,44 MB-os flopin elfért, míg a felújított verzió már 800 megát kóstál, és az is a játékhoz járó extrákkal, javított képpel és hanggal van teli.

aw_7

A Steam feléről meg csak azt lehet elmondani, hogy talán a legegyszerűbben kimaxolható játék, ami az achievementeket illeti. Az első végigjátszásra minimális szerencsével az összes megszerezhető egyhuzamban, mivel a legjava eseményhez kötött. Mikor először menekülünk meg, vagy épp felfegyverkezünk, vagy fegyverünk multifunkcióival ismerkedünk. A achivadászoknak különösen ideális és könnyű préda, valamint remek számpörgető a végigvitt játékok sorában (a Steam ugyanis aszerint veszi hogy egy játékot végigvittél-e, hogy megvan minden achievement hozzá, amiről valljuk be, egy genya dolog, főleg úgy, hogy sok mindenhez nincs achi, így a profilon megjelenő szám egy fals eredmény).

Emlékfoszlányok kiegészítve: Another World (1991 és 2011)” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Hehe, az első bekezdés tökéletesen visszaadja azt a hangulatot, amit nálam is keltett anno, első találkozásra.:) Annyi különbség van, hogy én azóta sem toltam végig, pedig valami emulátoros verzióban valamikor elővettem.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s