gondolatvihar · informatika

Ricz és a bunkófonok

fffpeeps-sengoku-collection-01-10bitb7b4f57f-mkv_snapshot_11-01_2012-04-29_23-48-35Nem vagyok valami nagy tech guru, és ha valami gépre szert tettem vagy szert tehettem, azt általában nagy késéssel sikerült megkaparintanom. Értem ezalatt azt, hogy PS2-esem és PSP-m is csak tavaly lett, illetve elég sokáig (és most is) az asztali gépem elég elavult konfig volt (most perpillanat az asztalim legöregebb darabja egy 13 éves AMD processzor, ami mellett a táp, ami a legifjabb alkatrész mivel áprilisi, hangos csókolommal megy el)… És emellett idén már kétszer váltottam mobilkészüléket is. Egy régi LG-ről először egy újabb Nokiára, egy C72-esre, most pedig két okostelefonnal (bunkófonnal) is “gazdagabb” lettem. Persze a “gazdagság” elég szarkasztikus hangnemben értetendő, mert vannak problémák bőven mindkettővel.

Mindkettő Androidos, és ezen összetehetem a kezem, hogy nem Windows Phone, de még kevésbé iPhone (ugyanis az utóbbit elképesztő módon rühellem, az előbbit meg szimplán nem csípem). Az egyik egy Allview A4U, a másik egy Motorola Defy+ M526. Mindkettőnek megvannak a maga hátulütői, amelyek miatt nem igazán vagyok megelégedve egyik ketyerével sem, annak ellenére, hogy napokig teszteltem őket.

Az Allview mobilnál:

  • a Google keresősáv nem tüntethető el a képernyőről (már mindennel próbálkoztam);
  • az alap böngésző hibásan jeleníti meg a CSS-t a honlapokon, így váltatni kellett;
  • az alap e-mail kezelő semmit sem ér, sokkal praktikusabb volt lecserélnem egy G-mail appra;
  • a zenelejátszónak nincs saját hangerőszabályzója (alapból a csengetés hangerejével szól, ami fülesen baromi irritáló, mivel a csengetés hangereje nálam mindig a maxon van, hogy bármilyen zajban meghallhassam), csak hangszínszabályzója;
  • ezzel szemben az FM-rádió minden esetben kib*szott halk (az utcán/buszon alig hallani);
  • a wi-fije nem valami erős, lakáson belül tökéletes, lakáson kívül mindent talál, csak jelet nem.

Amit a javára tudok viszont írni, hogy könnyen kezelhető, kiismerhető mobil, átláthatóbb beállításokkal és pontosabban megnevezett beállítási lehetőségekkel. Ja, és alaphangon, ha nem nyúlok hozzá, fél hétig kihúzza az aksi.

A Motorolás társa azonban ma alaposan kihúzta a gyufát nálam:

  • noha a Motorola hivatalos oldala 32 GB-ig írja a telefon microSD-kártyás bővíthetőségét, azonban a valóság az, ha 8 gigánál nagyobb a kártyád, akkor nem bírja kezelni, állandóan lassú, akadozik (olykor egész appok, programok nem válaszolnak percekig);
  • a beállítások túl szerteágazóak, szétszórtak, a fontosabb dolgok eléréséhez mod szükséges, amelyen belül ugyanúgy nem egyértelmű az elrendezés;
  • a háttérkép beállítása billentyűzet pusztítóan rossz: az óriásképek szeletét is pixelesen mutatja, ha nem az alapértelmezett méretet használod, mindegy, hogy a kivágást kicsinyíted vagy nagyítod; (az A4U esetében ugyanez a kép valódi minőségét mutatja)
  • háttérkép beállításnál szemmértékre kell hagyatkoznod, hogy mikor lesz a főképernyő része középen (az A4U esetében ugyanez meg van oldva azzal, hogy mutatja az oldalsó képernyők léptékét is)
  • az aksi baromira merülőképes: alig használtam és 2 nap alatt majdnem szárazra szívta az aksiját;
  • ha frissíteni szeretnéd az Androidját, elfelejtheted: nem fogja elbírni, vagy nem találja;
  • az alap böngésző szódával elmegy, ám csere esetén csak a Firefox működhet, mivel a Chrome jelenverziója túl fejlett hozzá;
  • túl érzékeny érintőképernyő és érintőgombok. Rengeteg félrenyomást sikerült produkálnom, főleg a gépelős részén, és egyes esetekben a túl kicsi gombokon is. (Az Allview az utóbbi esetben kinagyítja az érintett területet pontosítás céljából.)

Javára egyedül a zseblámpa válik, ami nyomorult módon erős…

Amit mindkettő hibájának tartok, az a csengőhangok körülményes beállítása (a Nokia C72-n úgy működött, hogy választhattál a galériából, az alapok közül, s ha volt SD-kártya benne, akkor arról is kapásból, nem kellett, külön felvetetni őket egy olyan listára, ahol amúgy is elkeveredne az alapok közt); az érintőképernyő természetes velejáró hibája, hogy egy bizonyos testhőmérséklet alatt nem érzékel semmit az érintésből (vagyis ha hideg a kezed és hívnak, a legjobb esetben az orroddal tudod felvenni, ha meg fiú vagy akkor valami mással is); illetve USB-re dugva letiltja az SD-kártyához a telefon oldali hozzáférést.

És talán ezért alakult ki alapvetően a bunkófonokkal fenntartott hozzáállásom, ami miatt annak idején a középiskolai osztályfőnököm az egyik órán lehülyézett: “A mobiltelefon arra van, hogy bárhol-bármikor elérhetőek legyünk, telefonáljunk, SMS-ezzünk, vagy beállítsunk a naptárába valami fontosat, jegyzetet, ébresztőórát. Minden más felesleges kényelmi funkció.” De tényleg. A mai napig nem értem mire jó, hogy egy kisebb fényképezőgépet, videokamerát, számítógépet építsünk bele, amit aztán b*szhatunk a buliban orrba-szájba, rajta a Skype-pal, Facebookkal meg mi egyéb vacakkal, és akárhogy görcsölünk az aksi miatt, akkor se fogja 1-2 napnál tovább húzni egyetlen töltéssel. Kávé- vagy teafőzőt nem akarnak belerakni? Nekem pont arra lenne szükségem, nem az állandó net-hozzáférésre. Most nekem egy oka van, amiért ez a két vacak kapóra jön, az is otthon: mobilbarát-webfejlesztés tesztelésére. Ezen az egyen kívül a hozzáállásomat tartom maradéktalanul. Igen, én még az a fajta vagyok, aki könyvvel vagy újsággal megy a dolgát végezni ott, ahova a király is gyalog jár, míg mások megőrülnek a telefonjuk nélkül, ha oda se vihetik be.

Ricz és a bunkófonok” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Pedig jobb lesz, ha megbarátkozol velük, mert a “nagyitelefonok” el fognak tűnni. Most, hogy a Nokia fűbe harapott, nem nagyon lesz utánpótlása a hagyományos telefonoknak, annyi van, amennyi a raktárkészlet. Vannak a Nokián kívül más gyártók is, akik még gyártják őket, de a legtöbbjük elég silány minőségű(volt szerencsém egy Akai PHA-2800-hoz… vicc az a telefon).

    1. Az elég lassú folyamat lesz, mert még normális, praktikus és kézenfekvő kezelőfelületet egyiknél sem láttam. Csak a csicsa, meg ha kell valami, akkor app store. Mert nem ezek az első bunkófonok a kezemben, amelyekkel bíbelődnöm kellett a konfigjával.

      1. Kinek mi jön be. Nekem egy HTC One M7-em van. Tökéletesen megfelel amire használom: telefonálás(legyen az GSM vagy internet alapú), netezés, zene hallgatás, email(nem SMS-ezek), néhanapján videózás. Fényképezni nem szoktam vele, maximum akkor, ha az adott szitu megköveteli azt.

        1. E-mailezni max. annyit szoktam rajta, hogy meglesem mi érkezett, de válaszolni nem válaszolok rajta. A videózásig bezáróan én is erre használom alapból a telefont, videózni még nem kíséreltem meg nagyon azon kívül, hogy megnéztem mely formátumokat szereti. Csak addig is el kell jutni a használatban, mert gondolom nem gyári beállításokkal használod te is. 😀

          1. Zene: PowerAmp(100,-ért vettem még anno akciósan)
            Videó: MX player(viszit a 10 bites h264-et, ha megfelelően van kódolva, az AAs SD videókat gond nélkül viszi)
            Skype-ot nem használok, mert a konferenciáért fizetni kell, inkább Viber párti vagyok. Nincs túlcsicsázva a telefonom, abszolút egyszerűség párti vagyok. Csak az van fenn, ami kell(Clean Master a takarításért, Astro filekezelő, Flashplayer, FireFox és pár játék).

  2. Nekem is nagy dilenmám volt az “okos”telefonok elfogadása, pláne, hogy ami Nokiám volt, az még csak színeskijelzős se volt… Tudom… picit régi….

  3. Én a bunkófonok legnagyobb hibájának azt tartom, hogy van rajta skype és facebook…
    Mert hogy mindenki mindenhol a telefonjába van belefeledkezve, számomra elég irritáló.
    Bár nekem is okos a telefon de a hívás, sms és ébresztés funkción kívül nem használom. (Bírja is vagy másfél két hétig)

  4. Akár ez a jövő, meg a trendi, akár nem, egy biztos… Amíg be nem döglik a kagylótelefonom, én tuti nem térek át ezekre, különben is utálom az érintőképernyőt. =P

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s