ajánló · film · filozófia · kritika · vallás

Előttünk az özönvíz – Noé (2014)

Noah-2014 Alapvetően nem tartom magam vallásos embernek, még kevésbé olyannak, aki hisz is valami természet- vagy emberfeletti hatalomban. Mégis szeretem a vallási témájú filmeket, mint a Jézus élete (Lukács evangéliuma alapján, Sinkovits Imre narrálásában), a Krisztus utolsó megkísértése és A passió filmeket… Azért ezeket emeltem ki, mert megmondom őszintén, nem láttam még egyetlen ószövetségi történeti feldolgozást sem, ami nem történelmi alapon, hanem szigorúan a vallás szempontjából venné szemügyre a történetet (pedig vannak ilyenek, főleg az ’50-es és ’60-as években készültek ilyen filmek nagy sztárparádékkal; és értelemszerűen nem számolom a Sámson és Delila c. elsősorban romantikus, illetve néhány Izrael nagy királyairól szóló történelmi filmet). A Noé című film most viszont olyat alakított, amilyet előtte talán csak a Krisztus utolsó megkísértése volt képes számomra: gondolkodóba ejtett és nem csak feldolgozott egy ismert sztorit.

Alapvetően ódzkodtam tőle a sztárparádé miatt (Sir Anthony Hopkins, Emma Watson, Russel Crowe), és amikor a nyár közepén végül csak megnéztem, eleinte szkeptikusan is álltam hozzá. Aztán csak hamar jegyzettömböt ragadtam és jegyzetelni kezdtem… ami elég ritka jelenség az esetemben. A következőkben már mint egy bővített vázlatot fogtok olvasni, amit a jegyzetelésem címszavaiból gyúrtam össze mondatokká (azért lesz olyan, amilyen).

Az elején a bemutatásra kerülő tönkretett világ képe mondhatni tükörképe korunknak, Káin civilizációja romlásba taszította a Földet. Az emberek elszakadtak a természettől, és már addig pontig is elmentek, hogy saját fajtájuknak ártanak. Az emberi kapcsolatok degradálódtak, elsősorban a gyűlölet az úr, és azt hiszi, a világon minden ő érte van, őt szolgálja Ebben a közegben vándorol folyamatosan családjával Noé, aki még kapaszkodik az eredeti tanokba, miközben körülötte a Teremtés már csupán meseként kerül szóba.

Elég poszt-modern felfogás, de működik, noha alaposan van benne némi francia felvilágosodás korabeli szentimentalizmus a természet jóságáról és a társadalom megrontó erejéről. Viszont ezen a ponton a forgatókönyvíró és a rendező meglépett még egy dolgot: nem csak egyszerűen poszt-modern felfogású környezetbe helyezték a történetet, hanem korunk több problémáját is belecsempészték. Ilyen Ila meddősége, akit a társadalom kivetett magából, ám Noé befogadta. Vagy Noé emberellenessége, ami csírájában végigkíséri a filmet, majd a menekülni vágyók táborában szökken szárba (amikor meglátja egy pillanatra Lucifert köztük), és egy ponton át is fordul egy durván szélsőséges gondolkodásba, extremizmusba. Ez egy fajta hit elvesztését és megcsömörlést jelent a karakter szempontjából. Igen, lesz karakterfejlődés, igaz csak a címszereplő esetében. Ugyanis a fiai, Sém és Hám elég egysíkúak, valójában elég egysíkúak és addig apjuk által elfojtott vágyaikat teljesítik be. Elcsábulnak, ellenállnak egy idő után, nem tesznek nekik eleget és olykor kicsit öntörvényűek is. Ez ebben a patriarchális közegben maga a lázadás. A lázadás csúcsa az, amikor egy későbbi konfliktus során (mikor Noé szembefordul a családjával) készek megölni az apjukat – noha ez Káin bűnétől is nagyobb bűnt eredményezne az emberiségen.

Ez, valamint később Ila állapotában fellépő változás (az Úr jóvoltából teherbe eshet) miatt Noé többször is konfliktusba keveredik a feleségével. Az anya itt az ésszerűséget jelképezi, és ennek tesz eleget, miközben a saját szerepét és pozícióját is förtelmesen jól alakítja, vagyis mindenáron gondoskodik az utódairól és az ő, valamint a család érdekét tartja szem előtt. Itt konfrontálódnak főképp a jó és a rossz egyébként teljesen szubjektív fogalmai. Később, a teherbe esett Ila kapcsán Rousseau-i és Locke-i gondolatokat fogalmaz meg a gyerek természetéről (tiszta lappal születik, illetve eredendően jó a gyermek, csak a társadalom az, ami megrontja), miközben Noé már kollektív bűnösséget hirdet az emberiségről: a családját lassú (pszichés kín)halálra kívánja kárhoztatni, miközben az Úr Káin fiait elmossa az özönvízzel. Noé ebben a konfliktusban készen áll a gyerekgyilkosságra és az abortuszra is (itt fordul szembe a családjával), ami így részben kísértetiesen hasonlít az Izsák történethez (majd ténylegesen azzá is válik, mikor képtelen lesz megtenni). Így a végén Noé elfordulása az emberi nemtől megszűnik, és megváltást nyer.

Ugyanakkor érdekes megfigyelés volt a részemről, hogy Káin fiai a sátánizmus egyik ágának alapvető tanait követik, az emberközpontúságot (mivel a sátánizmus több értelemben használatos szó, van az ateista és emberközpontú, azaz a Bal Kéz Útját követő tanok, és vannak az okkult tevékenységet folytató, a Sátán és a démonokat imádó, megidéző irányzatok — itt a Bal Kéz Útját követik Káin fiai). Magyarán, “ha Isten nem segít benne, akkor megtesszük mi magunk” (kísérteties a hasonlóság Izrael állam újbóli létrejöttének eredetével, aminél a Tóra tiltja, hogy emberi beavatkozással történjen). Ennek a felfogásnak ékes példája, amikor a mennyből kitaszított és már az Istenben kiábrándult angyalokkal, az őrizőkkel csapnak össze az özönvíz kezdetén.

A felfogás és a felmerülő problémák, gondolatok mellett vannak apró képi utalások is korunkra: ilyen Noé speciálisan kidolgozott kése, ami egy az egyben egy mai katonai kés, vagy mikor lejátsszák a teremtés pillanatát, Káinnal és Ábellel és az emberiség történetével együtt előttünk sziluettekkel, egy pillanatra megjelenik egy gépkarabélyos katona is. Ezek a finom utalások jelentik azt, hogy a történet, amit elmesél és ahogy bemutat, voltaképp örök. Cinikusan azt is lehetne mondani, hogy “az emberi nem mit se változott”. Hogy ma mit jelent embernek lenni elsősorban, azt a film végén tudjuk meg Ilától.

Összességében, hogy milyen is volt akkor a film? Az egyik legkellemesebb csalódás. Amilyen komor, csontba maró tud lenni, olyannyira jól összeszerkesztett film. Mondhatnám azon ritka példája, amikor Hollywood valami fergetegeset is képes legyártani (és itt a fergetegeset értsétek úgy, hogy ahhoz képest milyen mostanság a jelenlegi filmjeik átlag színvonala). A film működik a gondolatok szintjén, és bár néhol érezzük, hogy elég elnagyolt a kép, mégis illik abba a síkba és képes finoman kibontani azt, amit lényegesnek tart. Részemről egy kövér 8.5/10 a mű.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s