gondolatvihar · személyes

Egy nemzetközi fesztivál margójára – önkéntes szemből

Idén is megesett a nagy eset, hogy Százhalombattát, Tökölt és Ráckevét ellepték a külföldiek, a világ minden tájáról, immár 21. alkalommal. A Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásárt rengetegen támogatják a cégek és intézmények közül (pl. a helyi erőmű, a Mol, a Nemzeti Kulturális Alap stb.), hogy a több mint 15 ország néptáncosait és zenészeit tudja a régió fogadni. A mostani kínálat is meglehetősen széles volt, Brazíliától Görögországon át Tajvanig összesen 16 országból jöttek el (a további résztvevők közül 3 nem kapott vízumot: Elefántcsontpart, India és Kuba). Leszervezni egy ilyen eseményt koránt sem a legegyszerűbb, hiszen az idei fesztivál tervezése és egyeztetése két éve zajlott a résztvevő együttesekkel. És ez igaz az összesre.

 

Az én szerepem az egészben, amiért elsődlegesen írok erről, az, hogy immáron 8. éve veszek részt a szervezésben és – finoman fogalmazva –  a technikai lebonyolításban a háttérben, az önkéntesek keretén belül. A feladataink elég sokrétűek szoktak lenni, a fesztivál előtti sacper egy hétben, és az azt követő pár napban is több dolgunk van. Ezek közé tartozik a szállás- és térrendezés, a csoportkíséret, a helyszínek berendezése, eszközök felkészítése és olykor részleges őrszemi feladatok. A szállásrendezés az egyik legnagyobb falat szokott lenni: ilyenkor szállítunk, pakolunk, berendezünk iskolákban és más helyeken. Emlékszem még az első alkalmamra ebből, mikor az ERBE-telepi szállón takarítottunk, ágyat festettünk, raktunk és szereltünk össze még 2007-ben. Most már csoportokra bontva intézzük a legjavát: vannak, akik pakolnak a raktárban, felkészítik az ágyakat és az ágyneműket a szállításra, míg a többiek elrendezik. A térrendezés a leggyakrabban kordonozásból áll, ami 1,5 órától kezdve (ez volt egyik évben a csúcsidőnk) egészen 3-4 órán át is eltarthat. Ez rendszerint attól függ, hogyan kérik lezárásra a főteret és a környékét, mennyien vagyunk, illetve hány embernél van villáskulcs, hogy a kerítést összefogó pillangókat rendesen meg tudjuk húzni. Aztán jöhet a geotextil gyorskötözése a kerítésre, majd a molinók felhelyezése, amelyek újfent érdekes helyzeteket képesek szülni (avagy ilyenkor derül ki, hogy rosszul állnak a talpak, a szél belekap a textilbe és dönti a kerítést, ahogy van és valaki mindig meg akarja fogni, hogy ne boruljon fel). Majd jöhet a székek kipakolása, ami már rendszerint a második felvonás keretében zajlik. Ilyenkor egy pinceszerű helyiségből kerítünk elő 1000-1100 körüli széket, amit pár lépcsősor után a térre helyezünk, nézőtéri tükör szerint rendezünk, takarítunk és címkézünk fel. Ezt a nyitóceremónia napján szokásunk már megejteni, amivel kapcsolatban az elmúlt két évben mindig meggyűlt a természet miatt a bajunk. Nagyon egyszerű az indok, egyszerűen esni kezdett az eső, avagy életbe lép az esőterv: halasztjuk a ceremóniát és a kötődő programokat, attól függően mikor ered el. Tavaly a menettáncot még meg tudtuk tartani és a ceremónia alatt kezdett el ömleni, idén viszont még a menettáncot se tudtuk megtartani.

A helyszínek berendezése és “őrzése” is megszokott dolog. Például a rendszeresen érkező perui zongoraművész, José zongoráját cipelni. Mindegy, hogy ő hozza, vagy itt biztosítanak egyet. Ez a legkevesebb tennivaló, ellenben a sörsátor berendezése, elkerítése, a táncpanoráma műsor díszletezése (ezt is egyszer kellett csinálnom, még a legelején) már nagyobb feladat szokott lenni. Az “őrzést” pedig nem véletlenül idézőjeleztem: rendívül ritkán fordul elő, hogy valamelyikünknek meg kell várnia a technikát szállítós fiúkat, vagy a területet őrző polgár- vagy biztonsági őrt. Ebben egyszer órákat vártam az üres sörsátorban, még 2008-ban vagy 2009-ben, mire jött valaki egyáltalán. Ugyanakkor a feladat részleges mivoltát a galériafeladat is kiegészíti, ami egy napi kétórás dolog, ilyenkor az említett galérián kell ülni. Tulajdonképpen pihentető és kikapcsoló feladatnak nevezik, illetve “megtisztelőnek” bélyegzik, mivel hasonlóan ahhoz, hogy mondjuk a sörsátorban várd az említett emberkéket, semmi dolgod sincs. Csak ügyelj a helyiségre a beosztott pároddal. Ezt a feladatot idén teljesítettem először és hadd ne mondjam meg: ahogy egy helyben kell ülni és várni valakikre, épp olyan unalmas és nyomasztó dolog, ha a társad nem épp valami kooperatív. Legyen az beszélgetés, vagy egyszerű témázgatás, amit voltaképp az ügyeleti helyiségben is csinál az ember.

Amiről nem említettem semmit szinte, az a ceremóniákon lévő feladatok. Mindenkinek megvan a maga posztja rendszerint a nyitóhoz köthető menettánc alatt (országot fogadó, molinót vivő, zászlós, kordonálló stb.), illetve a ceremónia előtt és alatt: jegyellenőrzés, ültető, vizesek, színpadi segéd (ez is berendezős feladat), kajáltatós, illetve ajtósok (avagy az országok ki- és beengedése). Aki végzett a feladatával, az onnantól ügyeletben van, hogy ha kell valami. Ebből is volt eset, hogy sérült táncost vinni a kint lévő mentősnek még tavaly. A ceremónia végével viszont nem áll meg a feladatsor: összerakni a székeket, le kell keríteni a teret újfent, de ezúttal két részletben: a lelátót és a stócolt székeket, valamint a színpadot és környékét. Ez a nyitón szokott ennyiben lenni, a zárón kiegészül a geotextil és a molinók levételével és a kordonok, kerítések egy részének lebontásával és összepakolásával.

És talán egyedül az augusztus 20-i csoportkíséret az, amiről azt hinné az ember, hogy a világ egyik legkönnyebb feladata. Pár éve, mikor az lódzi Anilana táncegyüttest kísértem, ezt hittem, mivel alig volt dolgom: kísérni és cipekedni. Idén már a tolmács helyére kerültem a siemianowicei csoporthoz, ahol kiderült, hogy a dolog nem fenékig tejfel, mert most már nagyobb rajtad a felelősség. Terelgetni és vezetni őket, összetartani a csoportot, mindezt egy olyan körülmények közt, ahol nagyjából félóránként jött az új infó. Mert idén miért lett volna kegyes az idő? Ha Battán kora délután elmosta a nyitót (úgy hogy estére meg kitisztult a rohadék, és másnap este rémisztgetett, hogy megint esni fog), akkor Tökölön a zárógálát miért ne veszélyeztesse? Történt úgy, hogy megérkeztünk a tököli Kulturális Központba, esett. Összehívtak minket, hogy a menettánc valószínűen elmarad, ha továbbra is esik, bővebben egy óra múlva. Megebédeltünk, még esett. Megint összehívtak minket, mondták menettánc tuti elmarad, a gála van veszélyben. Ha esik, akkor szemközt a sportcsarnokban lesz. Aztán rá félórával szóltak, hogy mégsem, akkor sztornó az is, mert nem tudják átszerelni a hangosítást végszükség esetére sem. Erre kitisztult, megint lett megbeszélés, hogy hogyan is legyen. Gyerekek, ilyen mozgalmas 2 órát én még nem pipáltam, de ne is kívánjatok magatoknak. Szörnyű, mikor a csoportodnak is tisztázni kell az egészet, mert már az információhalmazban meg vannak kavarodva, főleg ha más is szól nekik (rendszerint másik csoportból), és rosszul fordítja a tervet, te meg állsz, mint Bálám szamara és nem érted, hogy mit mondanak vissza neked, mert nagyon nem ezt adták verdiktbe. Ráckeve már könnyebb lett volna valamivel, csak ott meg a GPS vitt minket tévútra, így mehetett a térképért vívott játszma, hogy hova tova. Csak kétszer jártuk körbe Ráckeve szívét, de nem baj, legalább megjegyeztük a helyet alaposan.

Szóval vannak és adódnak nehézségek, amire az ember végül nevetve gondol vissza, mert olyan szinten volt helyzetkomikum. És így nem csoda, ha fáradt az ember, annak ellenére, hogy szinte minden harmadik napja (nagyrészt) szabad volt. Amiért mégis megéri lenni, az az élmény (meg amit biztosítanak az embernek, ellátás, a bárhova feljogosító kártya, akár egy próba megnézésére is ingyen és bérmentve). Viszont ennek ára van az önkénteseken belül, az egyik az, hogy oda kell tennie magát az embernek, illetve a protokollokat betartani, ami azért magától értetődik. Ilyen protokoll az is, hogy akármilyen hülyeséget is kérdeznek a vendégek, rendesen kell válaszolni, illetve hogy az önkéntes pólóban bármilyen formában alkoholt fogyasztani tilos (még egy doboz sört is), illetve ha kérnek az embertől valamit, akkor azt betartani és megtenni. Ez utóbbit értsétek úgy, hogy egyik társad segítséget kér, akkor nyújtani neki azt a segítő kezet, ha épp nem más vagy sürgős dolgod van, nem pedig hőbörögve vagy letojva arrébb kullogni (amiért én idén az egyik friss húst a legszívesebben falra kentem volna domborműnek a stílusa végett). Persze, ez csak a dolgok csúcsa. Ha az esélyeidet eljátszod, a kártyád elvételre kerül és kettévágásra, és onnantól kezdve mehet az ember Isten hírével. Kvázi leszerelnek, jó esetben csak a fesztivál idejére, rosszabb esetben jó hosszú időre.

Mégis azt mondom, hogy ezek ellenére megéri csinálni, még ha más elfoglaltságaimnak vagy épp a hobbimnak alaposan keresztbe is tesz. A feladatok nehézsége és mennyisége évről évre változik, egyfelől függ attól, hogy mely országok jönnek, illetve attól is, hogy mennyien vagyunk. Több emberre jobban eloszlik a munka mennyisége, de sokszor nehezebb is koordinálni. Főleg, hogy régi arcokból mára nagyon kevesen maradtak, aki tudják, hogy mi merre és hány méter, szinte mindig. A jövőmet noha nem ebben látom, de mindig remek alkalom a külföldiekkel megismerkedni, meg kapcsolatokat építgetni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s