adaptáció · fantasy · film · kritika

Film és sorozat: Wiedzmin (2001/2002)

The_Hexer Teljesen normális jelenség, hogy egy film eltűnik (vagy jobban mondva, eltüntetik) a süllyesztőben, vagy alternatív címeken hódít. Ezek a ténylegesen rossz filmek egyik ismérve. Nos, a 2001-es Wiedzmin című lengyel film is ehhez hasonló. Az Andrzej Sapkowski által írt lengyel fantasy regény és novella-sorozat már korábban is kultstátusznak örvendett Lengyelország határain belül, világszerte pedig igazán csak a CD Projekt játékai tették híressé, kedveltté és kultikussá. Kevesen tudják, hogy megpróbálták a regényeket és novellákat vászonra is vinni, aminek első állomása 2001-ben volt.

A The Hexer címen elhíresült film igazából nem filmnek indult, hanem egy rövid tévésorozatként látott volna napvilágot, viszont kellő pénzügyi támogatás híján összevágták az egészet egy két órás mozifilmbe. És ezzel már ki is ütközik az első nagy hibája. Noha a sorozat a következő évben adásba került, mindkettő csúnyán megbukott mind a kritikusok, mind a rajongók előtt. De miért is?

vlcsnap-00010

Kezdjük a filmmel. A kezdőjelenetünk Ríviai Geralt, a főszereplőnk vajákká válásnál kezdi, ahogy a meglepetés törvénye szerint választják ki apjának egy régi tartozása végett. Ezt követően átsuhan a gyerek- illetve a serdülőkorán, főként a szörny-, rém- és boszorkányvadászi képzése helyett amolyan megfigyelői, kémi, politikai intrikátori képzést mutat be, majd át is dob minket az első nagyobb munkájába. Vagyis összeszedetlenebbül igazából nem indíthatott volna az egész. De igazából a sztorivezetés nem javul, dobál a részek közt, szerencsétlenül vezet tovább minket más munkákra. Magyarul: olyan, mintha egy recap mozit látnánk mindenféle vezetés, vezető szál vagy módszer nélkül. A kerettörténet noha megvan, így ezzel a történetszövettel mindössze harmatgyenge utánzata annak, ami lenni akar.

vlcsnap-00002

És ez elmondható a látványvilágára is. Sokkal inkább a közép-kelet európai filmek késő ’80-as, kora ’90-es évek filmjének operatőri munkáit, olcsó kivitelezésű kosztümeit és bármilyen komolyabb utómunka hiányát láttatja velünk egy egyébként részletgazdag világból. Ezáltal a film sokkal inkább tűnik egy olcsóbb kivitelezésű, fantasy elemekkel megtűzdelt romantikus jegyekkel dolgozó történelmi filmhez, mint egy szlávos komorságot árasztó fantasy-nak, ahol nincs egyértelműen jó és rossz.  Ezzel pedig enyhén szólva is, végképp kiherélték az alapművet, hogy az atmoszférát se sikerült megteremteni hozzá.

A sorozat ezzel szemben már elfogadottabb, lévén nem kétórás összevágásról beszélünk, hanem 13 darab közel egyórás részről. Igazából sokat segít a film megértéséhez és jobb is, ha inkább erre szánjuk magunkat (elvégre, ebből vágták össze). Hangulatában jobban elkapta az alapanyagot, viszont ugyanúgy rengeteg önkényes átköltéssel, felesleges üresjárattal telítetten próbálja meg Geralt történetét elmesélni, azonos keretekben.

vlcsnap-00009

Noha korábban nem értettem egyet lengyel testvéreimmel egy film megítélésével kapcsolatban (1920: Bitwa Warszawska), viszont ennél tökéletesen igazat adok nekik, de még jobban az írónak, aki a filmet követően így nyilatkozott: “Nem tudok erre mást mondani, mint egy rövid, ám velős szitokszót.” Konkrétan a film egy merő szenvedés volt, ideális alapanyaggá válva cikiző videokritikáknak. A sorozat valamivel kellemesebb élmény, de inkább átlagos, mintsem bővebb szóra érdemi. Érdekességként megjárják, ám nehéz beszélni (vagy írni) róluk, főleg olyanoknak, akik hellyel-közzel ismerik a Witcher világát; olvassák akár a regényeket vagy játszottak a CD Projekt játékaival. Mindkettő ideális kezdésnek, ami után a film és a sorozat egy merő csalódás, fordítva pedig a világi iránti étvágy elvesztésével járhat.

Számszerűsített módon pedig:
The Hexer (2001; mozi) – 2/10
Wiedzmin (2002; sorozat) – 4,5/10

vlcsnap-00001 vlcsnap-00003 vlcsnap-00004 vlcsnap-00008 vlcsnap-00007 vlcsnap-00006 vlcsnap-00005

Film és sorozat: Wiedzmin (2001/2002)” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Te jó ég, azok a jelmezek, meg az a sárkány! =D Mondjuk az a durva, hogy ahogy így elnézem, ennek még mindig több köze van az eredetihez, mint például a Dungeon Siege adaptációnak. =)

    1. Az Uwe Boll filmre gondolsz? Amihez a neve fűződik, ott már tudom, hogy az a film sok jót nem tartogat. Jó, mondom ezt úgy, hogy anno a BloodRayne film bejött, mivel akkor még nem játszottam vele, mivel az akkori gépemen el se futott. A Postal filmjét pedig egyenesen utáltam, ami lehet visszaadta azt az eszelős Postal-érzést valamennyire, de nagyon erős hiányosságai voltak és bőven lehetett volna még mit alkotni abban a 90 percben (azon kívül, hogy a főszereplő egy lúzer volt).

      1. Igen, arra. =D Szóval az egész filmnek kb. annyi köze volt az eredeti játékhoz, hogy a főszereplő egy farmer, benne voltak a Krug-ok, meg Stonebridge falu, ennyi. Állítólag Uwe játszott a játékkal, mielőtt filmet csinált volna róla, de érzésem szerint max az első fejezetet vihette végig, az ugyanis pont az említett falu elérése, elhagyása után ér véget. Onnantól kezdve a film kb. halál másról szól, mint az eredeti játék, bár már addig is voltak durva eltérések.

        A BloodRayne egy katasztrófa volt szerintem, főleg hogy úgy csinált neki 3. részt, hogy annak még alapja se volt. =D A Postal film viszont nekem pont tetszett. Talán ez volt az egyetlen filmje, ahol sacc/kábé sikerült elkapnia az eredeti játék hangulatát, persze nem maradéktalanul. Viszont a többi filmjéhez képest, ez bőven jó volt.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s