személyes

Újévi fogadalmam reflektora

Alapvetően nem szoktam olyasmiket megfogadni, amiket nem tartok be (kivételt képeznek az olyan fogadalmak, amelyeket másokkal kötök és azok a maguk részét nem tartják be), főleg nem, ha az a fogadalom újévi. Most kivételt tettem, s egy igen könnyen foganatosíthatót tettem: az idei év a sorozatoké lesz főleg.

 

Azonban magasra tettem a lécet. A tavalyi évben megszüntettem azt a szokásom, hogy minden műből készítek pillanatképet, amelyet láttam. Most legyen bármilyen ritka, nem lövök ilyesmit, ha nincs vele valamilyen célom. Ezen szokásom miatt felhalmozódott és feltorlódott rengeteg OVA, special, rövid mozifilm. Ezeket januárban lerendeztem és mindennel együtt a hónapot 114 plusz animével zártam. Ijesztő, nem? Ebből nagyjából 90 volt az OVA.
Hogy mire megy a reflektor? Hogy idén több sorozatot fogok megnézni, mint ahány OVA-t/mozit együttvéve, valamint az év eleji 640 sorozat az év végére legalább a 800-at lépje túl. Aki ismer, az tudja, hogy nagyban ilyenekkel dobbantgatom meg, mert könnyen és hamar végére lehet érni. Viszont így elhanyagoltam néhány régóta tervezett sorozatot, többek közt a TTGL-t, Getter Robo, Mazinger Z, To Love-Ru szériákat. Jelentős hátránnyal indítottam az évet ezen a téren, azonban bízok benne, sőt szinte tudom, hogy a kitűzött célt az év végére teljesíteni tudom. Ehhez pedig részint ott vannak a szezonos animék, amikből mindig 5-7 sorozatot nézek egyszerre vagy többet is. Azokkal könnyű fenntartani a szintet.
Az első két hónap során pótolt sorozatok (eddig):
To Love-Ru, Seto no Hanayome, Christopher Colombo, Guin Saga, Fight Ippatsu!! Juuden-chan, Yatterman (2008), Yomigaeru Sora: Rescue Wings, Let’s Nupu Nupu, Majuu Sensen: The Apocalypse, Da Capo, Gunslinger Girl.
További tervek:
Trónok harca 1-3. évad, To Love-Ru Darkness, Library Wars, Shinryaku! Ika Musume, Mobile Suit Gundam 00 S1+S2, Getter Robo, Getter Robo Go, Getter Robo G, Mazinger Z, UFO Grendizer, Winter Sonata, Tengen Toppa Gurren Lagann, Zetsuen no Tempest, Steins;Gate, Supernatural The Animation, Sora wo Kakeru Shoujo, Shinrei Tantei Yakumo, Shinsekai yori, Onii-chan Dakedo Ai Sae Areba Kankeinai yo ne!, RDG: Red Data Girl, Little Busters!, JoJo’s Bizarre Adventure (2012), Hokuto no Ken és a többi…

Újévi fogadalmam reflektora” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Néha irigylem az ilyen kitartást. “Most megnézem XY animét.” Nálam ez nem megy, most is egy régebben látott animét nézek újra (szokás szerint). Néha kell az újdonság mellé valami “megszokott”.
    Ahogy a listát elnézem, adok 2 hónapot és végzel velük, de úgy sejtem, te még teszel hozzá ezalatt az idő alatt pár plusz címet is. xD

  2. Igazság szerint nálam sem így megy, csak hirtelen utána számoltam, hogy ha tartani akarom a fogadalmat (hogy az év a sorozatoké lesz), akkor ennyi a minimum, amit meg kell ütnöm. XD

  3. Bár én is ilyen lehetnék. Nem egy cím van, amit felsoroltál, és érdekelne engem is, de én sosem jutok el odáig 😀 Szenosak közül sem nézek szinte soha semmit (hacsak nem dolgozom rajta én is), mert ismersz; ha csak kedveltetésből nézek animét, akkor azt magyar felirattal kérem. És pl a Gatchaman Crowds befejezésére is várok már hónapok óta… >.> (mert nagyon Saya az a kislány benne \o/ )
    Meg hát az én “napi egy epizód” tempómmal nem menne 😀
    Perpill én is nosztalgiázok. Trigun-al. Béka és szeretet \o/

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s