adaptáció · elemzés · film · képregény · politika

Ami a V, mint vérbosszú mögött van

„Emlékezz, emlékezz, november 5-re, 
A puskaporárulásra és tervre. 
Nem látom okát, hogy miért kéne a 
Puskaportervet elfelejteni.” 

Napjainkban korszakalkotót már nem igazán lehet készíteni, és az örök mondanivaló aktualizálása is sokszor akadályokba ütközik. Valahogy mégis sikerült egy kiterjedt kultuszt teremteni egy 1982 és 1988 közt futott képregényre. A Mátrix alkotóinak, a Wachowski testvéreknek mégis sikerült ismét nagyot alkotniuk az epikus trilógiájuk után. Az informatikai alapokra és hasonlatokra helyezett életfilozófia után a szabadság és zsarnokság kérdésével foglalkoztak, így született meg a V, mint vérbosszú.

A V, mint vérbosszú története a legtöbb nyugati képregénnyel ellentétben nem amerikai eredetű, hanem brit. A Quality Communications kiadó Warrior magazinjában jelent meg, történetét Alan Moore írta és az illusztrációkat David Lloyd rajzolta. A képregény korában is elég erős reakciókat szült, elsősorban a témájának hála, ahol az anarchista és terroristának kikiáltott magányos szabadságharcos V megpróbálja megdönteni a totalitárius brit kormányt az 1980-as évekhez képest nem túl távoli disztópikus jövőben. A háttértörténet szerint a választások manipulálásával és az ország népében nyugvó elfojtott idegenellenes érzelmekre alapozva egy új nacionalista-soviniszta párt, a Norsefire (“Északi Tűz”) magához ragadja a hatalmat és jelentős változtatásokat léptet életbe az ország bel- és külpolitikájában. A kifelé agresszív, befelé elnyomó diktatúrában az emberek félnek, kénytelenségből behódolnak az új hatalomnak, ami cenzúrázza a sajtót, titkos rendőrséggel őrizteti a lakosságot és az éjszakai utcákat és csak kérdés mikor tűnik valaki el…
Margaet Thatcher (1925-2013)
Politikai és ideológiai háttér
Sokan a megjelenéskor ezt az alapszituációt az angol politika Vaslady-jének, Margaret Thatchernek módszereihez hasonlították, aki erős marokkal irányította miniszterelnökként az országot 1979 és 1990 közt, ám szemben a fiktív Norsefire főkancellárjával, nem túrta ki a királynőt is a hatalomból (noha párszor összetűzésbe került vele, de mindig is korrektnek tartotta a kormány intézkedéseivel szembeni attitűdjét). Azonban párhuzamok vannak a belpolitikában: nem sokkal a májusi beiktatása után a júliusi kormánytalálkozón kifogásolta az idegen bevándorlók, azon belül is az ázsiai, még konkrétabban a vietnámi hajólakó bevándorlók arányát a népességben és 10 ezernél kevesebben határozta meg a számukat. Miniszterelnöksége alatt az ország termelékenysége fokozódott, nőtt a közbiztonság, a foglalkoztatottság, az egészségügy és a szociális juttatások mértéke, azonban a lakhatás, a kereskedelem és a közlekedés romlott. Engedélyezte a privatizációt, azonban a legtöbb területen állami monopóliumot tartott fenn, ami olyan komoly jelentőséggel bírt, hogy az 1986-os tőzsderobbanás során több korlátozást el kellett törölni a Londoni Tőzsdén. Ennek kulcsa a dereguláció volt. Az észak-írországi kérdést komoly ügyként kezelte, így rendszeresek voltak a tüntetések (amelyek egyik kiemelkedő alakja Bobby Sands volt). A helyzet olyannyira volt mérges, hogy 1984-ben egy hajszálon múlott, hogy a miniszterelnöknő ne legyen merénylet áldozata a brightoni szállodában. Ez az eset döntő és nyomatékos szereppel bírt a következő évi angol-ír megállapodás aláírásához, ahol Észak-Írország felett Írország is atyáskodhatott. Külpolitikájában Thatcher keményvonalas an kommunistaellenes volt, bár nem volt jó véleménnyel Reagan, amerikai elnök 1983-as grenadai inváziójáról és nem is szavazott neki különösebb bizalmat a továbbiakban. Ezen kívül háborúba keveredett Argentínával a Falkland-szigetekért. Hong Kong kapcsán tárgyalt Deng Xiaopinggel, ami két évig tartott – ennek eredménye, hogy 1997-től a Kínai Népköztársaság fennhatósága alá tartozik az egykori Brit Nemzetközösségi autonóm gyarmat. Ezen kívül rengeteg minden más nem épp egyértelműen megítélhető eseménynek volt résztvevője a brit külpolitikában. Talán nem is véletlen, hogy idei évi temetésén nem kis tüntetések voltak, azonban fontosságát nagyban jelzi, hogy Erzsébet királynő is részt vett a temetésen (rajta kívül még Sir Winston Churchill 1965-ös temetésén volt jelen).
A Norsefire logója
Talán nem véletlen, hogy egy ilyen környezetben megjelenő képregény nem kevés áthallást hordoz magán. Bár a thatcheri rendszer nem volt totalitárius, az angol polgároknak mégis szokatlan volt a korábbiakhoz képest vasmarkúbb vezetés. Így valahol jogosan érezhették, hogy országuk egyre jobban kezd náci és fasiszta elemeket ölteni magára. A képregény és a film központi pártja viszont egyértelműen fasiszta politikai irányzatot hordoz magán, ami kicsit eltolja a történet számára kényes politikai hangsúlyt. Lényegében a totalitárius rendszertől való félelem és azok kritikája, a társadalom reakciója jelenik meg korábbi kontinentális tapasztalatok alapján, de ez nem egyértelműen szélsőjobbos sajátosság. Mert ugye ott voltak a kommunisták is, mint totalitárius rendszer. Bár maga Marx, Engels a kommunizmus kialakulását és megvalósítását inkább Angliára vetítve képzelte el, ezzel szemben noha befolyásolóan erős politikai tényező az angol munkáspárt hazájában, ideológiájában nem hordozza azokat a markáns jegyeket, ami lehetővé tenné az ország azon irányba tereléséhez.
Annyiban talán kiegyensúlyozott viszont a felállás, hogy ezt a fasiszta vezetést egy baloldali ideológia, az anarchizmus töri meg. Ez egy meglehetősen félreértelmezett ideológia, napjainkban követőinek körülbelül annyi köze van az eredetihez, mint a neonáciknak a valódi nácizmushoz. Az anarchizmus alapja a mindenkori kötelező kormányzat eltörlése, viszont az ideológia nem a káosz-elméletet hívja magához, hanem kissé utópisztikusan optimista elgondolásból az emberi erkölcsöket és elveket, mint az igazságosság és az egyenlőség-, esélyteremtés. A film és a képregény csak eddig a mélységig tárja fel előttünk a főhős, V terveit, azonban engedjétek meg, hogy ezt tovább eresszem kicsit. Az anarchizmus alapvetően az oktatást és a jogrendet, az erőszakszervezeteket (pl. a rendőrséget ideérti) az állam uralkodó kormányzó elitjének tekintélymegtartásához szükséges kelléknek tekinti és helyette egy önszabályozó spontán rendet hirdet, ami nem egyenlő a hétköznapi káosz és zűrzavar fogalmakkal. Számos irányzata született az évtizedek során, azonban egy pontban mind közös: a mindenkori állami hatalmat kívánja eltörölni. A punk szubkultúra is gyakorolt hatást rá az önszerveződő társadalom elméletével, és mindenkinek jó szükségszerűségével. A mai, európai műveltségű anarchizmus elveti a képviseleti demokrácia elveit és helyette közvetlen demokráciát hirdet – ennek utódjai napjainkban a modern zöld-mozgalmak. A képregényben tehát ez a két egymással szemben álló ideológia: a fasiszta (egy államilag erős és szabályozott, elnyomó rend) és az idealista anarchizmus (a szabadság, önszabályozó, erkölcsi alapokon nyugvó társadalom) kerül szembe egymással.
Szimbolikus háttér
Az egész filmet és vele együtt a képregényt egy 1600-as években történt eseménnyel való párhuzam mozgatja, méghozzá a puskapor-összeesküvés, amelyet Guy Fawkes 1604-ben kezdett el szervezni és kivitelezni 1605. november 5-én tervezte. Azonban a korabeli hatalom idő előtt lekapcsolta és felfedezték a Parlament alatti puskapor készletet, amivel az épületet fel kívánta robbantani. Korában és ma is funkcionális jelentőséggel bír, azonban a két fikció már inkább szimbolikus szerepet tulajdonít az épületnek. A felrobbantása a hatalom bukását jelzi, az emberek félelmeitől való megszabadulást és az új szabadság eljövetelét. Amennyiben a valóságban sikerült volna Guy Fawkes-nak felrobbantania az aláaknázott Parlamentet, azzal igazából a politikai életnek adott volna egy kisebb-nagyobb szünetet, megtorpanást. Napjainkban néha úgy is hivatkoznak rá: “az utolsó ember, aki becsületes szándékokkal szándékozott a Parlamentbe menni”.
Tette viszont nem maradt hatás nélkül: november 5-én tartják Guy Fawkes Night-ot, amely során a mi farsangi kiszebábunkhoz hasonló, felöltöztetett képmást égetnek el máglyán. Az 1600-as évek második felében az egyre erősödő ellenreformáció miatt ez gyakran a pápa képmása volt, de már volt Paul Krueger (aki a búrok vezetője volt az angol-búr háború idején) és Margaret Thatcher képmás is égetve (érdekes a kapcsolódás itt, nem?). A “guy” eredetileg egy sértő szó volt az idejét múlt ruhákat, maszkot viselő, újságot kezükben tartó férfiakra, amelyet a gyerekek használtak előszeretettel, később (a XIX. században) pedig átalakult furán öltözködőkre értették, míg az amerikai angol nyelvben elvesztette a pejoratív jelentéstartalmat és bármely férfi megnevezésére kezdték el használni. Ezt a kis etimológiát figyelembe véve, a brit angol értelemben a főhős V is furán öltözködik, olyanban, amiben egy hasonlóan kemény diktatúra karhatalma kérdés nélkül elvinné. Ez a kis ellentét is remekül illik az egész ideológiai egymáshoz feszüléshez.
Érdemes kicsit kitérni a Norsefire által használt színekre is. Mind a képregényben, mind a filmben alapszínük a fekete és a vörös, amely a legtöbb fasiszta rendszerben megtalálható volt ez a kombináció (gondoljunk a náci zászlóra, Mussolini fekete ingeseire, a nyilasok egyenruhájára stb.). Ugyanakkor, ezek a rendszerek felhasználták a nemzeti színeket is. A film csak két verziót használ: a fekete alapon vörös keresztet és a vörös alapon fekete keresztet (ez csak a katonákon látható). A képregényben a kék “N” betű is feltűnik a fekete zászlón, valamint a párt esetében az “N” és az “NF” betűk használatosak. Az első kiadás borítóján látható volt a párt logója is, amely egy görög (vagy latin) keresztet ábrázolt, két vörös lángcsóva közt (a filmben csak egyszerűen a lotaringiai kereszt kerül elő). Ez a jelkép szimbolizálhatja a háttérsztoriban a “főnixként újjáéledő Angliát”, miközben megtartja a nemzeti színeket (sajnos erről nem sikerült képet találnom hirtelen és nekem csak az 1988-as DC Comics kiadás van meg).
A skandálásaik is megérnek pár szót. Az “Anglia örök!” (“England prevails!”) kiáltás egyértelmű utalás a náci Németországban használt “Deutschland über alles!” felkiáltáshoz (amellett, hogy a Norsefire magát a totalitárius rendszerek uralkodó pártjaihoz hasonlóan “a Pártként” emlegeti). Azonban a képregény és a film közt a mottójukban egy szónyi különbség van: a képregény az “erővel” akar a “tisztaságon” a “hithez” érni, míg a film az “egység” szót használja átvezető elemnek. Ez kicsit pontosabb utalás a Fasiszták Brit Uniójának (1932-1940) szlogenjére.
Nem annyira a film és a képregény szimbolikája, sokkal inkább hagyatéka a Guy Fawkes-maszk, ami napjaink internetes világában a szabadság és az erkölcsi keretek közé férő biztonság jelképévé vált. Nem véletlen, hogy az Anonymous nevet viselő hackercsoport, a Kalózpártok és az individualista hajlamú idealisták kedvelt jelképévé lett. Ennek alapja alapvetően az egyenmaszkban rejlő szimbólum: az arctalan tömeg, amely egyként erős és bármire képes. Mindenki egyért és legfőképp ugyanúgy küzd… ami szépnek szép, de tudjuk, hogy a tömeg sokszor megmagyarázhatatlanul kegyetlen, az egyén tömeghipnózis áldozatává lesz, s olyanokat tesz és tehet meg, amire egyébként nem volna képes vagy hajlandó. Ezt már Karinthy is nagyon remekül megírta a Barabás című novellában, amit lényegében az alábbi módon foglalhatok össze: “Egyenként a peren Jézust kiáltottak, de a tömeg hiába mondá Jézust, Barabás neve hallatszott.”
A Guy Fawkes-maszk modern szimbolikája talán nem szorul különösebb magyarázatokra az államilag erőltetett, sokszor a terrorizmus elleni védelem és a gyermekpornográfia elleni harc köntösébe bújtatott internetet érintő korlátozások hosszú sorában, aminek elsődleges melegágya az Amerikai Egyesült Államok, ahol szarkasztikusan szólva, a szabadságot az egy főre jutó NSA-ügynökben mérik.
Gondolatvihar
A film elé akárhányszor ülök le, mindig frissnek és aktuálisnak érzem, s ez adja talán az időt álló erejét, mindig tartogat valami apró nüansznyi új gondolatot a világ eseményeinek folyamában. Egyes részei néha még aktuálisabbnak hat, mint a többi, attól függően mi zajlik a Földön. A gondolataink, ha nem a tanításokon csüggenek, mint az, hogyan lehet erős egy ember a legnagyobb kakiban is, vagy milyen erő kell ahhoz, hogy megváltozzunk, megacélozzuk magunkat – vagyis ezen a téren működik a karakterfejlődés, amin Evey Hammond átmegy -, akkor elsősorban a V tettei körül forognak, hogy helyes-e, amit tesz.
S talán itt jön a legjobb kérdés az egészben és ez végletekig a nézői önérzetünkre van bízva: V-t egy államra , hatalomra veszélyes terroristának látjuk, annak ellenére, hogy az adott környezetben a Norsefire miként került hatalomra (ez egy gondolati forduló pont lehet az ilyen felfogású nézőknek), vagy mindvégig szabadságharcosként tekintünk rá, aki a brit nemzet felszabadításáért cselekszik. Terrorista – szabadságharcos, ez a két fogalom olyan, mint a lap két oldala. Gondoljunk csak Irakra, Palesztinára és Gázára: a hírszerkesztők beállítottságára vall elsősorban, hogy milyen kifejezést használnak az öngyilkos merénylőkre. A terroristának az esetükben az éppen ott helyben regnáló hatalom melletti kiállást jelzi, annak ellenére elveti a harc eszközét. A V, mint vérbosszú is elsősorban ezzel a kérdéssorral foglalkozik. Amennyiben a küzdelmet folytató személy nem sért meg civileket a harcával, empatikusak vagyunk vele és támogatjuk, szurkolunk neki. De vajon, ha árnyaljuk a karaktert és ártatlanok is sérülnek meg, vajon hasonlóan éreznénk vele, annak ellenére, hogy a szándékai nemesek? Pedig sajnos az napjaink tendenciája, hogy az emberiség rendre vágyik, ilyen vagy olyan módon és ha látja, hogy a “szép módszerek” mit sem érnek, radikális eszközökhöz nyúl. Innen jönnek a merényletek, bombatámadások és a lázítás is. Legyen a cél egy adott ország rész függetlenedése, egy elnyomóként jelenlévő rezsim vagy katonaság elzavarása vagy épp csak a létbiztonság megteremtése. Helyzet adja, hogy miként ítéljük meg a dolgokat, s a V is valahol erre kíván tanítani minket. Hogy próbáljuk meg teljes egészében, összefüggéseiben vizsgálni a képet, ne részleteiben. Merjünk kicsit játszani a feltételekkel, hogy adott esetben is helyén való lenne-e az adott cselekvés.
Különbségek a film és a képregény közt
Bár az elemezgetésemben inkább a filmre hagyatkoztam, mint a képregényre: mivel az utóbbi a Thatcher-kormányra összpontosít, a film pedig mai politikai viszonyok közé helyezi a szituációt, valamint a vírus és a hozzá való körítés csak egy filmbeli sajátosság, míg a képregény tisztán a választói apátiát teszi meg a Norsefire győzelmének okának. Továbbá V egy romantikus idealistaként jelenik mega  filmben, míg a képregényben az általam felvetett árnyaltság konkrétan megjelenik: nem törődik az egyén veszteségével, egy könyörtelen gyilkos, aki bárkin átgázol. Evey karakterfejlődésének módja a filmben elég szofisztikáltan jelenik meg, a képregényben pedig sokkal keményebben bánik vele V. Evey ugyanakkor már a film elején is csírájában ott hordja a lázadásra való hajlamot, a képregény pedig egy megtört, prostitúcióra kényszerült lányként jelenik meg. A kapcsolatuk sem olyan nyilvánvaló a képregényben, valamint Evey le is leplezi a hős kilétét. Finch nyomozó is a filmben szimpatizál V-vel, míg a képregényben egészen addig elmegy, hogy LSD-vel próbálkozik, hogy az által próbálja meg megérteni V indítékait. Gordon szerepe mindkét adaptációban hasonlóan mellékes, bár az alapműben egy kisstílű bűnöző, akit egy skót banda öl meg a kis románcukat követően, míg a filmben illemtudó meleg tévés szereplőként jelenik meg, és a műsorában lévő politikai paródia és a Korán példánya miatt  visznek el zsákosok.
Végszó
Nem mondom, hogy rossz ez a sok változtatás, de az alap megváltoztatása tette szükségessé és végtére is bevált a filmnek és ezzel az az érzésünk a képregényt kezünkbe véve, hogy egy merőben más művet olvasunk. Lehet, ha megtartják V eredeti jellemét nem sikerült volna egy hasonló hatást elérni a személyével, bár őszintén szólva ennyit elviselhetett volna még a film magán, ahogy Evey “kínvallatásain” is lehetett volna mit keményíteni, mert elég finom kezű módszerek, amik megjelentek a vásznon. Magyarán V karakterére ráfért volna egy erőteljes árnyalás, és ezzel nem csak jobban feladta volna nekünk a leckét, hanem egyben nem jelenne meg annyira egyoldalú kritikaként a film a modern politikát és a totalitárius rendszereket illetően, amitől a demokráciát (elviekben) ismerő ember fél egy olyan világon, ahol már viszonylag kevés ilyen rendszer van hatalmon, de a saját országában mégis néha a saját bőrén tapasztal, hogy ezek a szellők azért fújdogálnak szépszerével.
Hogy mit mondok végül a filmre és a képregényre? Nos, ha eddig nem volt kellőképpen egyértelmű a szöveg alapján, akkor számosítom: mindkettő a maga módján egy kövér 9,5/10-es élmény, amit mindenképp meg kell kóstolni. Negatívumainak tényleg csak azt lehet igazából felhozni, hogy a képregény egy kissé idejét múlt kort idéz meg, így nehéz beleélni magunkat, míg a filmben V már túl idealista.

Ami a V, mint vérbosszú mögött van” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. A film valóban egész jó volt, viszont az anarchia gondolatával, én spec sohase szimpatizáltam. Igen, félre lett ez is jócskán értelmezve az évtizedek során, mint szinte minden, de a maga ez az egész elgondolás, a gyakorlatban kivitelezhetetlen.

    Valahogy mindig ott buknak meg ezek a csodás rendszerváltó, az államot eltakarító elképzelések, hogy amint kivívták azt a fene nagy szabadságot, hamar rájönnek, hogy a tömegeket valahogy kontrollálni kéne, ehhez kell egy rendszer, és így szép lassan ugyanazzá válnak, mint ami ellen küzdöttek.

    Az igazság, érték, eleve szubjektív, a kollektív népegyesítések pedig tudjuk hova vezetettek, a világ akármelyik pontján is próbálkoztak eddig vele. Az állatfarmhoz. A 70-es, és a 170-es IQ-val rendelkező embert, nem lehet ugyanolyan elbírálás alá helyezni.

    Az alternatív, utópisztikus elképzelésekről amúgy, mindig azaz ominózus részlet jut eszembe a South Park-ból:
    – Egy olyan közösséget képzeljetek el, ahol az emberek együtt élnek, és szolgáltatásokat biztosítanak, a többiek szolgáltatásaiért.
    – Ja… ezt nevezik városnak.

  2. Igen, az anarchizmus csődjére Katalónia a legjobb példa a spanyol polgárháború idejéről, ahol megvalósították, átmenetileg. Egy szubkultúrában, kisebb közösségben talán biztosan kivitelezhető, de nem ekkora méretekben, hogy egy teljes országot.

  3. Robert Scruton pesszimista könyvében tett egy érdekes kijelentést. “Mindenki jobboldali abban, amihez ért”. Ő ezt úgy értette, ha az ember kellő mennyiséggel rendelkezik valamiért, megpróbálja a dolgokat megérteni és nem az az első gondolata, hogy fenekestől felforgatni mindent. Ezt némileg hiányoltam is, hogy azt nem mondta ki az amúgy kedvencemmé avandzsálódott film, hogy mi legyen a diktatúra után? Kicsit olyan ez, mint az álbaloldal “orbántakarodj” mániája, semmi alternatívát nem látok, csak a közös ellenséget.

  4. Szerintem ezt a nézőre/olvasóra bízzák. Szerintem visszatértek a régi rendszerhez, az alkotmányos monarchiához. És a helyi baloldal is a saját mutyiját akarja visszaszerezni elsősorban.

  5. Csak ezzel kommunistából liberális kapitalistába vedlett ismerősömnek lesz igaza, hogy minden lázadás felesleges, mert jobb nem lesz, de cserébe rengeteg áldozatot hozunk. Pedig arra nem gondol senki, hogy a konzervativizmus egy korábbi, kellemesebb állapotba való visszatérésért is robbanthat ki forradalmat.

  6. Megjött a kedvem az elolvasához, hogy említetetted. Ezért nem is olvasom el Ricz a bejegyzésed, majd csak utólag. Nemrég amúgy is Judge Dredd-eztem, így mondhatni még “bennem van a brit comics-fíling”.

    Viszont: neten én csak a TPB-ről látom elérhetőnek kis felbontásban színesen. Jobban örülnék egy nagyobb felbontású eredeti fekete-fehérnek (álmodozás és telhetetlenség…), de nem látok sajna. Te sem találtál másmilyet?

  7. Hú, köszi!:) Ezt jól benéztem! Persze én is DC-féle verziót szemeltem ki TPB-ről, de valahogy ezen átsiklottam, a legtöbb seed egy jóval gyengébb minőségű scanen volt. Ez viszont több, mint megfelelő felbontású. Fekete-fehér eredetire meg úgysem nagyon számítottam, Dreddből is csak egy kisebb adagot találtam úgy meg.

  8. Na, megvoltak. Jó hosszút írtál róla Ricz – igaz van is miről. Nem is gondoltam, hogy a Vaslady a képregényiparon is ennyire otthagyta ténykedése nyomát! Amúgy persze nyilvánvaló és érthető, a nemrég általam olvasott Dredd-nél ugyanilyen erős befolyással bírt a miniszterelnök asszony.

    A képregényt angolul olvastam és meg kell mondani, hogy van bőven szöveg és nem is a legkönnyebb, de esetenként nagyon jó: irodalmi-költői hangulatú és folyású, de nem csak az idézetek, utalások miatt. A magyar szinkronban pedig például rettenetesen élveztem V virgoncan virtuóz alliterációs bemutatkozását!

    Szóval köszi, hogy felhívtad rá a figyelmemet! (hivatkozom is rád a blogomból) Sokminden mellett ez is kimaradt eddig az életemből. Annak idején a film megjelenésekor hallottam ezt a címet, de nem tudtam róla semmit, nem érdekelt. Én a mai napig nem is kapcsolatam össze a Guy Fawkes-maszkokkal. De ez tette számomra érdekessé, hiszen a tévéhíradóbókban sokszor láttam már a globalizáció vagy a kapitalizmus pénzügyi császárai ellen tüntető egyforma vigyori maszkos csoportosulásokat. Vagy az Anonymous csoport hackelései kapcsán is láttam felemlegetni őket.

    “Ami, a V mint vérbosszú mögött van” az engem nem nagyon hozott lázba. Úgy értem: láttunk, olvastunk már kismillió ilyen történetetet. Ütősebbeket is. Ez is elümezelt azért és volt benne fontos töltet is. A képregény esetében jóval borongósabban előadva, szürreális elemekkel dúsítva. A film esetében kicsit feszeszesebbre, történetvezetésében fogyaszthatóbbra fonva és sokkal romantikusabbra, eladhatóbbra, picit akciódusabbra véve. A képregény esetében már a szerző előszava is nyomot hagy az emberben, kellően nyomasztó és elgondolkodtató. Aztán vizualitásban is vannak olyan megoldásai amit egy elkötelezett képregényrajongónak valószínűleg nem szabad kihagynia. De bevallottan voltak gondok a folytonossággal is.
    folyt.köv.

  9. folyt.:
    Engem az izgatott, ami “elötte van”. Vagyis amit okozott, ami a következménye lett. Olvastam olyan véleményt, amely a képregény “nagykorúvá válásában” jelentős szerepet tulajdonít ennek is – többek mellett. Én magam nem ismerem annyira a képregényeket, de a francia-belga iskolából vagy akár a japánoktól sokkal korábbról is lehet igencsak felnőtt, komoly képregényeket felsorolni. Más kérdés, hogy azok kicsit az undergroundban ragadtak vagy esetleg sznoboknak valóknak gondoltak. Ez pedig sikeresen mozdult el a mainstream felé. Már a képregény is, de később a film még jobban. Itt nem mondom, hogy ez ez rossz dolog. Csak érdekes. Pl. nem az 1984-ből, az Állatfarmból, a Fahrenheit 451-ből stb. kölcsönöztek napjainkban egy világszerte ismertté váló ikont, szimbólumot (gondolok itt a maszkra) hanem innen. Pedig, mint mondtam az irodalomban vannak ennél bőven mélyebb, kidolgozottabb, hatásosabb történetek. Shakespeare-től sokat idéz a képregény és meg kell mondani, hogy bár tőle már van több olyan idézet is, ami abszolút beépült a hétköznapjainkba, de az ő hagyatékában sincs olyan tárgyiasult, összesűrűsödött eszenciális jelkép, mint a Fawkes-maszk. Pedig, mint olvasom Fawkes története 400 éves, a briteknél a hyagyományok és szokások terén is fennmaradt. De a képregény is közel 30 éves: hiába teremtette azonban meg a maszkot, a modern ikont a mostani formájában, elterjeszteni nem tudta. A film kellett, a kicsit még felszínesebb, még mainstreamebb adaptáció, hogy világszerte ismertté váljon és nemsokára elterjedjen a közéletben, a politikában, gazdaságban is. Vagyis a fikcióból átkerüljön a valóságba. Szerintem ez igazán izgi ebben a történetben, erről lehetne sokat írni, vizsgálgatni – de ezt is biztos sokan megtették már előttem.

    Vagyis hiába vannak az emberiség közös kultúrkincsestárában összetett, komoly művek mélyenszántó, nagyszerű gondolatokkal – ha nem érnek célba olyan széles körben. Viszont az olyan, kicsit egyszerűbb, kicsit felszínesebb, koncentrált, tárgyiasult üzenetek – mint a V esetében is – szuperül működhetnek, átütő erővel képesek a modern mindennapokban megjelenni. Igen, igen kritizálom is egyszere a V-t és dícsérem is. Meg persze ajánlom is, ha véletlen még nem ismerné valaki.

  10. Bocs srácok hogy én nem valami építő szándékú kommentel jelentkezek 😀 csak annyit szeretnék kérdezni, hogy hol tudom (lehetőleg online) elolvasni a képregényt magyarul?Sajnos nem tudok angolul, de a francia és a német jöhet, ha esetleg úgy tudna valaki linket dobni.Ezer köszönet a segítségért

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s