Egyéb

Csak egy nyílt levél

Körülbelül most jutottam el arra a pontra (ahogy Uma kollégám is), hogy egy több hete tartó és egyben elhúzódó kérdéskört nyíltan kommentáljak. Nem fogok kertelni, az AnimeAddicts nevű magyar animés portálról lesz szó és rövidre, szellősre fogom, hogy a hülye is megértse a dolgokat, ugyanakkor le kell szögeznem, hogy csapatvezetőként kötelességem ellenőrizni a bejelentéseket és az esélyesnek kinéző régebbi animék projektté válása esetén a tartalmat, erre a feladatra pedig nem kérhetek meg senkit, hogy 0-24-ben rendelkezésemre álljon. Hogy a tudtommal vagy anélkül, mely véleményem kerül ki “szócső” által oda, nem érdekel. (Őszintén szólva, leszarnám már az oldalt, de a csapat szinten írt a panaszlevél témája a vezetőségünk megbeszélésein is késztet arra, hogy foglalkozzak az oldallal, hogy tudjam, miről van szó.) Az alábbi indokokkal töröltettem az accountomat:
  • az adminisztrációs marhaságok: bár a legutóbbi változtatás részben kiköszörüli ezt a hibát, részben oltja el a problémák forrását. Erről majd az adott hír topikjában említett két leendő cikk után vagyok hajlandó bővebben bármit is mondani.
  • Tyrael moderátori hatalmának sorozatos visszaélései és féken nem tartása: mivel FFnF “megvagyunk a munkatársakkal elégedve” megjegyzése a korábban csapatszinten írt panaszlevél ezen bekezdésére többet is elárult, mint kellett volna, így a megnevezett moderátor posztjának megtartása egyenesen szégyent jelent az oldal számára. A bűnlajstrom elég erős, nívós, a panaszok sorozatosak és a rájuk való moderátori szankció nem állja meg a helyét a józan ész talaján sem, nemhogy a szabályzat szerint.
  • a kritika nem fogadásának képessége: egyszer s mind meg kell tanulni, hogy a suttyomban fülbe súgva kért kritika mutyizás, a valódi kritika nem csak személyek közti átvitellel, de nyilvánosan is lehetséges.
  • a fansub szcénában dedós módjára ugrálás, s a szcéna véleményes dobozának bezárása: elég csak a múltkori AA-US balhét említeni, ahol az lett az eredmény, hogy Ranma kivonta a csapatot az AA közösségi teréről, elrendelte az anyagaik leszedetését és azok feltöltésének tilalmát is. Akkor a háttérben nem értettem egyet a döntésével, viszont egyre jobban hajlok arra, hogy mégiscsak igaza volt ebben. Hogy mi volt az előzmény? Két oldali figyelmetlenség: mindkét fél figyelmetlen volt, csak míg a másik őrült majom módjára ÓRÁKIG dühöngött azon, hogy adott projekt viteléről nem szóltak, addig a másik hamar lezárta a témát. Az előbbiek pedig fogták és bezárták a topikot, ami mint a fansub csapatok véleményének szimbóluma, a szó szerint értelmezhető fekete autót jelenti: ergó véleményed ne legyen a dolgokról, ha igen, moderálunk.
  • olyat munkatárssá avanzsálni, aki csak segítőként állhatná meg csak a helyét. Előzetesen a nála kiírt megalázó tényező, kiírás meghagyása, ezáltal a trollok etetése.
  • végül pedig a legsúlyosabb, a hozzáállás minősíthetetlen mivolta: ezt igazából a panaszlevelünkre adott válasz mutatta meg, hogy a kardinális kérdéseket és problémákat igazság szerint rendezni sem óhajtják.
A hazai animés szubkultúra nagy rákfenéje ez a fajta centralizáltság. Ebben a külföldi kollégáim (ukránok, lengyelek, oroszok, németek – vagyis akikkel nemzetközi szinten együtt dolgozom) egyetértenek. Két megoldás nyílik: az adott oldal vagy megembereli magát és rájön, hogy sok esetben baromságot csinál, így űzve el és égetve ki azokat, akik a közösség érdekét tartják szem előtt, vagy egy külön kiadáskezelő, igény esetén közösségi portál felállítása. Madách is megírta, hogy egyszer az elején minden jó, de aztán megromlik. Most csak az a kérdés: hogy a lejtmenetet meg lehet állítani az analitikus külső szemlélők ellehetetlenítésével és elhallgattatásával vagy az eredeti céljaira már rég keresztet vethetünk? Merthogy az én céljaimat a közösség felé elárulták, az mellékes. De gondolom nem ez az első ilyen…

Szerkesztés:
Rendben, ez már szánalmas. Uma kitiltását meghosszabbították 1 hétről 1 évre, teljesen indokolatlan. Okok: minősíthetetlen viselkedés és multi acc. használat. Már az oldalon kívüli dolgokért is megy a büntetés? Nem viszik túlzásba a dolgot? Ráadásul multi acc.? Hogyan? Aki bejelentkezik azt a rendszer regisztrálja egy IP alapján, ami neki Győr környékén van, míg én itt vagyok Százhalombattán. Cirka 1,5 megyényi távolság, de nem baj. Érdekes ez az elbírálási rendszer, és még ezek után maradjon az ember nyugodt? Megértő? Kedves meg habostorta? Na nem gyerekek, ez már a vicc kategórián túl van.

Csak egy nyílt levél” bejegyzéshez 40 hozzászólás

  1. Most javíts ki, ha tévedek, de akár tag vagy, akár nem AA-n, a jogod még eredendően megvan ahhoz, hogy véleményt formálj valamiről és azt akár szócsővel, akár anélkül megmond-megírd nekik. Szóval most nem értem Uma bannolásának okát, hiszen végülis “kérést teljesített”, és ezért nem járna neki büntetés.

    O.o

  2. Eredetileg így lenne (de itt valamiért nem, de ez minden magyar dologra igaz hellyel-közzel), az első poszt az konkrétan az volt, onnantól kezdve, beleértve a blogposztját is már saját maga vitelezte ki. És még felbujtásról se lehetne beszélni, mert a logomban benne van, hogy szólok neki, hogy “a moderátor írásának figyelmen kívül hagyása” miatt fog kapni. Őt nem érdekelte, mert Tyraelt ugyanazért utálja, mint én, de meg se fogom akadályozni abban, hogy bármit is feleljen rá. Türelmes ember és igen csak művésznek kell lenni ahhoz, hogy valaki felidegelje.

  3. Hogy őszinte legyek, én már ennél jóval nagyobb felbujtásokat is láttam már azon az oldalon, és nem lett semmi következményük. Írtam valamelyik adminnak ott, hogy magyarázza már el a ban lényegét, mert akárhányszor olvasom újra azt a kis vitát ott, csak azt látom, hogy jóformán azért lett bannolva, mert megemlítette egy volt AA regelés nevét, ami valljuk be, enyhén szólva is érdekes. o.O

  4. Valószínű, hogy a kis blogposztom nem tetszett nekik. De ezt köszönjék maguknak, nem fogom visszavonni.
    Az egész visszaszólás alapja nem más, mint az első figyelmeztető szöveg stílusa. Onnantól ez már háború részemről.

  5. Őszintén Uma, ez talán a bantörténelmük legnagyobb buktája. És mindenki más ugyanígy látja, akivel beszélek és beszéltem, ami pedig vicces.

  6. Az AA-val szerintem mindenkinek van problémája, főleg a moderátorok miatt. Nekem személy szerint két névvel volt összetűzésem. Pontosabban 1 el, aki beleszólt egy párbeszédbe a másik moderátorral, majd öncélűan védelmezve /mert egy lány volt akivel vitatkoztam/ bannolt, miközben szegény leányzó egyáltalán nem vette komolyan a dolgot, a srác pedig egyértelműen félre értette.
    Negatív kritikákat a moderátorok nem képesek fogadni. Ha egy olyan animéről írsz negatív véleményt ,amely az adott moderátor kedvence, és esetleg alapigazságok szerepelnek az animével kapcsolatosan a kommentedben rögtön retusálja az egészet, rosszabb esetben törli a kommented mintha nem is létezne. Arra hivatkozva ,hogy ez és ez nem ide tartozik, miközben más ajnározó kommentjeit megtartja .Sokat gondolkodtam,hogy én is írjak e az AA-ról egy összefoglaló cikket. Alapvetően az oldal tartalmával megvagyok elégedve, látszik hogy sokat foglalkoznak vele. Bár az ismertetők 90% a felhasználók készítették, a felíratok nagyrészét is fan team csapatok. Mégis egyes moderátorok úgy adják elő magukat, mintha minden az ő kemény munkájuk lenne. Volt egy moderátor aki megjegyezte nekem ,hogy hozzá képest semmit sem tettem az oldalért. Megértem ,hogy kemény lehet a nap 24 órájában olvasni más kommentjeit, de tartalommal ő sem látta el az oldalt, ahogy megnéztem a felhasználó profilját. Megjegyzem hozzáképest sokkalta több ismertetőt írtam,illetve egy régebbi felhasználónevemmel ,még feliratokat is küldtem az oldalnak.
    Ezen Ricz ne akadj ki, mindig is lesznek olyan emberek, akik a kritikát nem viselik el, pedig számíthatnának ,főleg ha egy olyan oldalt üzemeltetnek, amit sokan látogatnak.
    http://raven01988.wordpress.com

  7. Ha kiakadok, ettől sokkalta megsemmisítőbb tudok lenni. De igazad van, a moderálási kettős mércét nem említettem Tyrael esetében: a SAO negatív kritikáit is törölte menet közben, mint flame war kezdeményezőt, mivel a sok fangörcs (köztük ő is) neki rontott a negatív hangnak. Attack on Titan hasonló, főleg a bulváros hírnél, ahol a “főnökasszony” kiakadt azon, hogy fröcsögnek és gyalázkodnak a hír alatt, miközben pont azokon akadt ki, akiket azzal ki akart szolgálni az ilyennel, vagyis a bulvárzabálókat. És ezt nem vette észre. Most viszont ezzel a moderálással túl messzire mentek, mivel tisztán látszik, hogy most már erős istenképzetjük van önmagukról, hogy megtehetnek bármit.Saját oldaluk vagy sem, közösségi teret hoztak létre, ahhoz méltóan is kellene vezetniük. Mert a látogatóik java az ismertetőkért, mások felirataiért, mangáiért megy oda, mert ott konténermódjára megtalálja. A szerverüket is a látogatók pénze adta, szóval innentől kezdve talán el kéne gondolkodni, hogy miből is lett szarva a spanyolviasz.

  8. Oh, szóval akkor a fejétől bűzlik a hal. Megmondom őszintén, AA-n még soha senkivel nem volt vitám, figyelmeztetést és bant sem kaptam. Igazából azon vagyok fennakadva, hogy egymás ízlését nem tudják tiszteletben tartani a felhasználók. Mondjuk, ha ezt látják a moderátoroktól, akkor persze, hogy mindenkinek nekiugranak, aki nem egy véleményen van velük az adott animéről. Azon mondjuk a mai napig csodálkozom, hogy, akik annyira lehúzták a SAO-t nem ugrottak nekem, amikor megírtam, nem volt vele bajom. (Vagy csak túlságosan el volt foglalva mindkét fél azzal, hogy meggyőzze a másikat az igazáról.) Ha valamelyik anime spoiler topicjában nagyon elharapódzna egy vita, akkor szimplán csak “szabadságot veszek ki” és egy jó ideig nem írok oda. Azt hiszem kezdek belefáradni a fórumozásba, pedig nem is vagyok annyira öreg.

  9. A SAO-vitáknál igazából menet közben ment ez a hepaj, a vége felé már alább hagyott a görcsösség, akkor tájt kezdtem el nézni, így megúsztam, mert lefutott téma lett az, ahol tartottam. Így is lehet csinálni, de akkor jobban idegesített, hogy mindenhol nyomatták cefet módon, mint most az Attack on Titant: funnymama meg a többi humor oldal… sokszor olyan spoilerekkel, kedvnyúzó képsorokkal, hogy még kevesebb kedvem lett nézni…

  10. Riu én azt nem értem, hogy ha valaki elkezd vitatkozni valamiről. Mert előfordul nézetkülönbségeknél. A vitát kulturált formában folytatja le, tehát pro-konrta érvek hangzanak el,akkor egyesek miért fogják a fejeket hogy jaj már megint egymásnak estek. Így nem lehet normálisan ,egy témával kapcsolatosan fórumot kezelni. Ha a viták nem tetszenek/természetesen itt nem egymás anyázására gondolok/ akkor csak azt olvashatnánk a fórumon belül,hogy köszönöm ezt meg azt a fordítást. Megjegyzem erre egy köszönöm gombot is kitalálhatnának. Illetve csak a pozitív véleményt olvashatnánk, mivel akinek nem tetszik valami, az nem fog kommentálni,hogy nehogy vita alakuljon ki a te nézeted szerint.
    Mindent a helyén kell kezelni. Persze kortól nemtől független lesznek ostoba emberek, akik nem tudják elviselni a negatív kritikát, lásd a Ricz levelében leírt személyek pl ,de ezekkel nem kell foglalkozni, Miért fogod a fejed egy arctalan embertől, akit nem ismersz pár sora miatt. Nem kell sápítozni ,hogy óó jaj belefáradtam már blablabla, egyszerűen csak figyelmen kívül hagyod az egészet, és normális párbeszédet folytatsz mindenki mással a fórumon belül.

  11. Ezzel egyet tudok érteni, hogy egy fórumon sose lesz béke és a frissen internetet kapott népség érvek nélkül dobálózik, hurrog, durrog és a józan észnek a szikráját se mutatják. Persze kivételek mindig lesznek, de ilyen közegben a kivételeknek csak örülni lehet.

  12. Félre értettél, a normális vitával nincsen gondom, sőt örülök, hogy másfajta véleményeket is olvasok egy-egy témával kapcsolatban. Nekem azzal van gondom, amikor már abból csinálnak versenyt, hogy ki tudja minél változatosabban elküldeni a másikat melegebb éghajlatra. Erre mondtam azt, hogy olyankor inkább messze elkerülöm az adott témát és blogokat olvasgatok, vagy jelen esetben Junchi belinkelt animés baromságával foglalkozom. ^^ Az öreg vagyok szöveget pedig poénnak szántam, csak “XD” nélkül nem volt olyan hatásos.

  13. Azaz alapvető gond, hogy a magyar anime közösségben, az átértelmeződött véleménycserének, nagyon régre visszanyúló hagyományai vannak. Gondolom sokan emlékeztek még a Usteam nevű oldalra, na annak a forumán indult az el úgy globális szinten, hogy mint egy elit klubban, megvolt az, hogy milyen animékről szabad elismerően nyilatkozni, illetve ami még fontosabb, hogy mikről nem érdemes rosszat mondani, ellenkező esetben, a kommented stílusától, tartalmától függetlenül, minden voltál, csak ember nem.

    Aztán jött az Animax fórum, mufurc királysága, az kis ő udvartartásával, akik kvázi ugyan ezt a Usteam módit űzték, annyi extrával, hogy ha lázadozni próbáltál a helyi rendszer ellen, egyből kaptad a permban-t.

    Csoda hát, hogy az AA-n lassan de biztosan, ugyanez bontakozik ki? Szerintem nem. Persze ettől függetlenül, még ugyan úgy dühítő és nevetséges, de ez ellen sajnos nem sok mindent lehet tenni, max otthagyni a francba.

  14. Ehhez nem igen tudok mit hozzáfűzni, mert az U-fórumos és az Animax oldal, de még a Mondóé is kimaradt az életemből. Egy helyen voltam és kezdtem, az az AA fórum (a Sound of Japan fóruma később jött egy darabig párhuzamosan), szóval ezekkel a “hagyományokkal” nem igen vagyok képben. Viszont nem tudom… Ez nem olyan dicső hagyomány, hogy hagyni kéne öröklődni… :/

  15. Ricz: Ebben az esetben, érezd magad szerencsésnek, hogy eddig ezektől megkímélted magad. =) Annyit tennék csak hozzá, hogy a Mondo fórumon, inkább ennek az ellenkezője okozta a problémát, vagyis hogy egy idő után, teljesen megszűnt a moderáció, és az összes 18-év alatti, esztelen ámokfutásba kezdhetett.

    Kagamin: Erre azt tudom mondani, hogy kezdetben az Animax fórum se volt egy rossz hely, és akkor még azokkal is értelmesen el lehetett csevegni, akik később átvették muffin stílusát. Sajnos történnek ilyen pálfordulások.

  16. Na megint rátaláltam a blogra – és amit az AniDB-s témához írtam előbb az jelenségszinten valamennyire ide is bevonható lenne. Már olyan tekintetben, hogy többfelé megfigyelhető többféle moderálásbeli/moderátori “károsodás”. Akik rég csinálják, elkopnak – ennek a különböző oldalakon különböző jelei vannak.

    Először is meglepődtem rajta, hogy nem vagy már AA-n Ricz! Amúgy ha nem is vagy ott “fizikailag” – az oldalon megcselekedett elévülhetetlen érdemeidért az ottani virtuális Pantheonból már nem lehet kitörölni a neved.:) És ez nem nyalás, hanem tény. Ahogy az is, hogy a magyar otakudom egyik meghatározó, izgalmas személyisége vagy!:) Ezt senki sem veheti el tőled. Még akkor se, ha tényleg nem vagy egy könnyű eset, tudod, mondtam már neked, hogy néha legszívesebben én is arcodba lépnék!:) Pacsi!:)

    Szóval Uma kapcsán véletlen láttam meg, hogy mi van. Véletlenül, mert már csak elvétve nézegetem az általános fórumtémákat/hozzászólásokat. Leginkább csak célirányosan beírom a véleményem – ha van kikívánkozó, az épp befejezett animéről/mangáról. Uma dühét egyébként totál megértem, én is éreztem kicsit hasonlóan a korábbi banom után. De a gáz az, hogy Uma saját maga hajtotta a fejét a guillotine alá… Hiába van részben (attól függ hogy nézzük) igaza – hülye volt. Bocs Uma!:) (annyira nem voltunk olyan viszonyban, hogy oda is írjak külön posztot, de itt meg összefügg a mondandómban) Meg az a blogbejegyzés egy picit túl erős. Mondom, megértem. De inkább egy pár sör mellett összegyűlve kellett volna talán ezt kikiabálni magatokból. Aztán pár nap múlva kicsit higgadtabb fejjel lehetett volna blogbejegyzést írni – ha nem szűnt volna a kényszer. Mellesleg ezt még most is meg lehet csinálni, hogy privát beszélitek ki a dolgok keményebb részét – bár gondolom, hogy ez működik is és ezek már csak a finomított, szerkesztett verziók. Ahogy Uma jelezte is.

    De, ha már nyílt levél és nyílt kritika: Ricz drága cimborám, ennek kicsit gyengécske, összeszedetlen, könnyed lett. Nem az igazi, na. Vagy fáradt voltál, amikor írtad vagy tele volt már nagyon a tököd vagy mindkettő!:)

    Adminisztrációs marhaságok: értem, hogy ez neked szakmába vágóként különösen fájdalmas, de akkor is lenyelendő béka. És kész. Az adott oldalon úgyis azt csinálnak a vezetők, adminisztrátorok, munkatársak ilyen szempontból, amit akarnak.

    Tyrael: Ez azért furcsa Ricz, mert úgy rémlett nekem, hogy ti egész jóban voltatok. Régebbről még olyan is rémlik, mintha pont azért fújtam volna rád magamban, mert úgy éreztem, hogy Tyrael kivételezett veled a fórumon – olyan laza, csipkelődést nyomtatok – másokra meg ilyenért odacsaptak…

    Kritika fogadása: akik már ott vannak egy ideje AA-n, láthattak sok nyílt kritikát és követhették azt is, hogy mi lett a rövidtávú vagy hosszútávú következmény. Esetleg azon túl, hogy nekem is volt már súrlódásom az oldal munkatársaival, volt fájdalmas banom, talán az is feltűnhetett, hogy nemrég én is elbúcsúztam nyilvánosan a fórumokon. A mai napig úgy vagyok ott, hogy tulajdonképp bármelyik nap fogadhat az az üzenet az oldal helyett, hogy ki vagyok tiltva. Aztán voltak pü-s levélváltásaim is, nem kevés. Még a fórumba is írtam egy posztot, amit végül nem küldtem el. Mert belefáradtam, értelmetlennek láttam. Péternek ENNYIBEN nagyon igaza van: “sajnos nem sok mit lehet tenni, max otthagyni”, amit annyival egészítenék még ki, hogy ADAGOLJÁTOK MÉG TÚL SZERINTEM A LESZAROM TABLETTÁT! Nem ér annyit, hogy rámenjetek ti is idegileg!

    folyt.köv. (karakter korlát)

  17. folytatás…

    Az előbb említett soha el nem küldött hozzászólásom, azért ide bemásolom az érdekesség kedvéért:
    “Előrebocsátom, hogy nem kell (és nem lehet) a bejegyzésem félremagyarázni, az semennyiben nem ütközik az oldal szabályzatába, sem nyíltan, sem rejtetten. Nem célja sem a moderátorok, sem a felhasználók/tagok zaklatása, vitakeltés, demoralizálás stb. Csak egy egyszerű és ésszerű ötletem/javaslatom lenne.
    (Értelemszerűen elsősorban az adminokhoz, moderátorokhoz, munkatársakhoz szólnak soraim, de az egész közösségre tartoznak, ezért írom a fórumba az ötletekhez. A kedves felhasználokat és tagokat viszont kifejezetten kérném is tisztelettel, hogy csak emésszék az általam írtakat, ne reagáljanak rá – ne adjunk a moderátoroknak munkát. Köszönöm.)

    Az ötlet/javaslat:
    Az Oldal Szabályzatának módosítása, oly formában, hogy a végleges oldal ban, az oldalról való teljes kitiltás kerüljön ki belőle. Morális és ésszerű okokkal alátámasztva sokkal bővebben is ki tudnom fejteni, ha igény van rá, de csak röviden most: Én még egyetlen feliratban/manga/LN-fordításban sem láttam kikötve, hogy bizonyos személyeket kizárnának a hozzáférésből. Szerintem nem kell magyarázni az itt az oldalon előfordulóknak, hogy az ilyen korlátozás mennyire szembe megy azzal, amit itt mindannyian szeretünk az internetben. Kb. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ezt semelyik alkotó sem akarta/akarja abból a kismillióból, akinek a műve itt (és sokszor csak itt) elérhető. Ha az AA csapata úgy dönt, hogy a teljes mértékben saját szellemi termékét csak egy bizonyos körrel akarja megosztani és másokat abból kizár: tegye meg. Tiltsa/korlátozza a saját feliratainak/videóinak letöltését. De ne a másokét! Ha az AA-csapata úgy ítéli meg szubjektív percepciói alapján, hogy egyes tagok megnyilvánulásai a fórumban elviselhetetlenek, nem megengedhetőek – akkor tiltsa a fórumban való hozzászólást. Vagy akár a privát üzenetek küldése is letiltható. De még az olyan nagy oldalak, mint az AniDB vagy a MAL sem alkalmaznak teljes ban-t! Az ismertetetők, fórumban lévő hozzászólások, kritikák mindenki számára egységesen elérhetőek. Abban is nagy százalákban biztos vagyok, hogy ide, AA-ra sem úgy írták az ismertetőket vagy a hozzászólásokat a felhasználók, hogy azt bizonyos személyek ne tekinthessék meg, mások meg igen. Nem indokolt az ezekhez való hozzáférés korlátozása, az ezektől való eltiltás – továbbá az ember saját szellemi termékétől sem.”
    És akkor fentieket még lehetne árnyalmi, meg kiegészíteni különbözőkkel, pl. a tartalombővítés meg az anyagi támogatás területéről – ahogy Ricz is utalt rá. De tényleg csak Péterre tudok visszautalni: Nem sok értelme lenne.

    folyt. köv. (karakter korlát…)

  18. folytatás…

    Egyébként abban pont nem értek egyet, hogy probléma a centralizáltság. Legalábbis én szeretném, de ugyanúgy nem működne mint a kommunizmus se… Pedig jól esne, ha a különböző, számomra szimpatikus, érdekes emberekért nem kellene kismillió helyre elmenni, hanem egy helyen elérném őket. Utópia… Disztópia?

    Az U-fórumán én leginkább csak lurkoltam egy pár éve, de az ottani, kissé trollos, csipkelődős hangulat érdekes mód nekem pont Péterhez illőnek tűnt. ;P

    Rövidre fogva: egyrészt szimpátiám tiétek srácok! Másrészt csak pici értelme van annak, ha itt körbenyalogatjuk egymás sebeit, hogy neked ott fáj, nekem is, stb. Úgyis elfogultak vagyunk, kissé egyoldalúan látjuk a történteket – a “másik fél” meg úgyse jön ide elmondani, hogy ő hogy. A “másik fél” profi, ha nem vettétek volna észre. Ti meg naív amatőrök vagytok, drágáim! xD Ezt a fiatalos őszinte, ártatlan vonást én spec. kedvelem – de tudjátok, hogy a való világban életképtelen, SAJNOS.

    Zárszóként akartam még írni pár jó szót is AA-ékról, hogy tompítsam az élemet (ami szerintem itt nincs is). De inkább nem, mert nem ez a téma most, meg ezt amúgy is megtettem ott a fórumon – képes vagyok elvtelenül szembedícsérni is – és ezt még most is tartom és vallom, hogy vannak pozitívumaik is. De nincs fény árnyék nélkül és fordítva sem. Anno amikor ment AA-n az erkölcsi kódex-vita, hogy a fansubbereknek, hogyan lenne ildomos egymással viselkednie, akkor ugye az is felmerült, hogy a “fogyasztónak/nézőnek” mi a megfelelő/javasolt viselkedés. Nos én már akkor is feszegettem, hogy szerintem a fansubberektől is elvárható lenne egy erkölcsi minimum a nézők felé. Ugyanígy hiszem, hogy egy oldal vezetőitől, munkatársaitól, moderátoraitól is elvárható lenne a felhasználok/tagok felé irányuló fair magatartás. Valahol a kötelezettségek és jogok egységének kellene talán megvalósulnia. Bár sajnos hazánkban és a nagyvilágban is elég példát láthatunk rá, hogy a hatalom önkorlátozása nem túl erős…

    PEACE?:) (bocs az esetleges elgépelésekért, érthetetlenségért, meg azért remélem nem tapostam senki tyúkszemére – nem célom)

  19. szerk.:
    Ja, igen. Az kimaradt, hogy szerintem ez az alapprobléma. Hogy egyszerre van szó egy személyes fansuboldalról, meg egy közösségi térről. A közös lónak túrós…, meg egy seggel két lovat… nem teljesen áll ide, de értitek mire gondolok, nem?

  20. “Még akkor se, ha tényleg nem vagy egy könnyű eset, tudod, mondtam már neked, hogy néha legszívesebben én is arcodba lépnék!:) Pacsi!:)”

    Sose csináltam nagy ügyet egyikből se, amíg értelmesen tudunk vitázni, néha egy kis szurkálódással (mert az néha kell, nem? :D). De amúgy ja, tény, de szerintem jó ez így, van némi változatosság a dologban.

    “De, ha már nyílt levél és nyílt kritika: Ricz drága cimborám, ennek kicsit gyengécske, összeszedetlen, könnyed lett. Nem az igazi, na. Vagy fáradt voltál, amikor írtad vagy tele volt már nagyon a tököd vagy mindkettő!:)”

    Is-is. A Nietzschéset szerintem sokan alig olvasták végig és értelmezték, ami a közösségi érzet meggyilkolásáról szólt, mivel túl hosszú és komplex lett. Most direkt szétrobbantottam a kötöttségeket, ami a formát illeti és nagyon a lényegre fókuszáltam. Ugyanakkor az is igaz, hogy tele van a tököm a témával, de hogy miért kell még foglalkoznom vele, azt kiemeltem a legelején félkövérrel és dőlttel. Ha az kiesik, akkor hátradőlés van és nyugalom…

    Az igaz, hogy Uma a maga fejére is hozta a bajt, de szóltam is neki. Azt mondta, hogy őt nem érdekli, én meg nem gátolom meg benne, mert ha nagyon akarja, megteszi úgy is, mert nem tudom kihúzni a netkábeljét a routerből, hogy ne tegye…

    Tyrael… kedveltem, Kag is tisztelte anno, felnézett rá, meg A.W. is, most meg itt vagyunk hárman, akik el vannak hűlve, hogy micsoda torzuláson ment át. Hogy a moderátor kivételezett is velem… ehhez nem szólok hozzá, mert sose kértem, hogy így legyen, volt hogy könyörögtem a banért, mert tudtam hogy megérdemeltem volna, de nem kaptam akkor sem…

  21. És pont ez az egyik probléma, ez egyszerre generál magának látogatást és betonozott monopolhelyzetet. Ezt a végén megemlítettem, hogy külföldön hogy megy. Ezt kéne itt is létrehozni, mert nem állapot az, ami most van. Meg kell próbálni, nincs mese…

    És egyszerre 3 lovat ülnek egy seggel, mert a felirat-adatbázis is ott van, ami megint egy külön szekció. Szóval értjük a dörgést. 🙂

  22. Hát, ha a jelenlegi helyzetet ha visszafejtjük ezt a centralizáltságot egyetlen kiadásfigyelőre, mint amilyen a FansubDB (német oldal), vagy mondjuk a Manga-Updates és a FansubWiki (ami a szezonális címeket gyűjti, AniDB linkkel és írja, melyiket ki fordítja, mikor kezdődik, melyik stúdió munkája), és a csapatok maguk vezetik a kiadásaikat, akkor pár rss-sel kapunk egy félig centralizált rendszert, ahol igazából a csapatok járnak jól, mert a fordításaikért a saját oldalukról szedik és nem kell külön kört futni, hogy “jaj, ide is fel kell majd tölteni”… Egy ilyen rendszer létrehozásán gondolkodunk.

    Valahol jó, mert kifejezi az összetartást és valahol az igazságérzetet, az etikusságra való tényleges igényt. És ha valami erős bennem az elmúlt 2 évben, akkor ez a kettő dolog az.

    Én se tagadom a jó oldalát az AA-nak, de most a mérleg súlyosan kilengett abba az irányba, mikor már csak nosztalgiából lehet jó dolgokat mondani. Már nem hiszek abban, hogy észbe kapnak és rájönnek, hogy a rossz utat járják épp bizonyos utakon. Viszont igazad van, kell egy fogyasztó-szolgáltató (néző-fansubber) etikai kódex is, csak ez lenne a tényleges utópia, mert a nézők gyakrabban cserélődnek, frissülnek. Szóval az ő oldalukról nem lehetséges megfogni a dolgot. A másikról meg lehet, a szolgáltatói részről, de a türelem is véges, ami sokszor a közönség korából is fakad. És ezért örülök, hogy hozzánk, az R/RFs-re az érettebbek jönnek és nem a nyavalygók. A nézőink értelmesen, türelmesen kérdeznek, ha valami van – és ez nekünk éppen nagyobb öröm, mint a “köszönöm” (aminek szintén örülünk, természetesen).

  23. Válaszolnék balaaz kommentjére, de csak így pőrén, mivel a sok idézéstől kisregény lenne. Először is, semmi gond. Tudom hogy sokan hülyeségnek tartják amit csináltam, és van is benne igazság. Valóban úgy válaszoltam, hogy tudtam mik a lehetséges következmények (Gondolok itt a banra.). Megtehettem volna, hogy figyelmen kívül hagyom. Türelmes ember vagyok, talán túlságosan is. De engem is fel lehet dühíteni, bár nagyon nehezen, de úgy tűnik a sok kicsi sokra megy. Nem mellesleg, tudtam hogy igazam van, két okból is. Az indok, amiért a figyelmeztetést kaptam. (Gyerekes megnyilvánulás, moderátori köpönyegbe bújva.) És a stílus. Valahol a tisztelet elmaradt, irántam, mint felhasználó felé, és mint egy másik csapat tagja felé. Illetve Ricz felé. (Itt hadd idézzelek téged: “ha nem is vagy ott “fizikailag” – az oldalon megcselekedett elévülhetetlen érdemeidért az ottani virtuális Pantheonból már nem lehet kitörölni a neved.:) És ez nem nyalás, hanem tény. Ahogy az is, hogy a magyar otakudom egyik meghatározó, izgalmas személyisége vagy!”) Nem számít mennyire vannak rosszban vele, egy bizonyos fokú tisztelet azért járna neki. Na meg végezetül: mert abban a csapatban vagyok, ahol ő a főnök. De ez a legkevesebb.
    A sör melletti összeülést meg tervezzük már egy ideje, de ugye a távolság… De Conon majd behajtom rajta a sörtartozásait, és megbeszéljük ezt a témát is. Kár hogy gyakrabban nincs rá lehetőség. A privát beszélgetések meg természetesek.
    A javaslatod pedig, amit bemásoltál teljesen korrekt, minden tiszteletem a tiéd. És így kellene mennie a dolgoknak, ahogy ott leírtad. Én is sokat járok külföldi oldalakra, és mindenhol ezt a példát látom, részben ezért is nem tetszik az AA hozzáállása.
    “de tudjátok, hogy a való világban életképtelen, SAJNOS.”
    Viszont az ember megnyugszik tőle. Kiadja magából. Szerintem ismered az érzést. Tudom, nem a legbölcsebb, de vehetjük egyfajta stílusnak.
    Zárszóként: Riczhez hasonlóan te magad is egy szilárd oszlopa vagy ennek a közegnek, és ez személyes tapasztalat. Igazán sajnálatos, hogy ritkán látom a jóízű kritikáidat, élvezettel olvasgattam őket. Még ha nem is mindig egyezett a véleményem, de ugye minden ember más.

  24. Olvaslak ám benneteket – csak már erőm nincs válaszolni mára.:) Pedig legyűrtem a rivo-wat-Nietzsche háromkötetes Ricz-élveboncolást is.:) Tényleg rég nem jártam itt a blogon…

    Miután estig nagyrészt letudtam a társadalmi hasznosságomat-családfenntartást-kenyérkeresetet az épp nálunk vendégeskedő és az ongoing lakásfelújításunkat véleményező anyámnak és tesómnak már csak annyit volt erőm mondani, hogy puszi nekik, fogják kézen a nőm, meg magzataim is, aztán vigyék őket, mert ideiglenesen túlcsordultam és nem vagyok képes embereket elviselni… xD Mondjuk a tegnap se sokban különbözött a mától és holnapra sem derűsek a kilátások, de világ rendje az, hogy változásoknak természetszerűleg jönnie kell…

  25. Hm, nekem ez az egész összetűzés kimaradt. Azt hiszem, mostanság túl sok időmet öltem Perfect Worldbe…

    Akkor ezek szerint a Ricz Ronin Factories is kivonul AA-ról a munkáikkal?

    Én személy szerint sokat köszönhetek AA-nak, mivel anno internetről semmit nem tudó, friss netes, igazi falusi parasztként kezdtem még ott nulla informatikai és még kevesebb angol tudással (17 évesen!). Ha nem lett volna egy ilyen centralizált, közösségi oldal, talán sosem jutok el arra a tisztes felhasználói szintre, ahol hitem szerint most állok és aminek sokat köszönhetek. Torrentezni is Nagi PÜ-je után tanultam meg és megannyi más dologgal is ott találkoztam először. Mert igenis van időszak, amikor még a legalapvetőbb dolgok is nehezen mennek, főleg hogy akkortájt legtöbb kérdésemre egy angol szövegre mutató linket kaptam válaszképp. Én mindig is büszke voltam rá, hogy van egy ilyen “nagy” magyar oldal, ellentétben a sok “kicsi” angollal, továbbá arra is, hogy képesek vagyunk ilyen szintű összefogásra. Szóval tőlem semmi sem áll távolabb, mint annak ötlete, hogy mi is álljunk át erről a külföldi mintára.

    Magáról a vitáról túl sokat nem tudok mondani, mivel teljesen kimaradt az életemből. Tapasztalatom szerint ilyen helyzetben valószínűleg mindkét félnek igaza van, vagy inkább egyiknek se. Eddig se értettem egyet a vezetőség minden döntésével, de ők is emberek és egy ilyen oldal igazgatásánál nem lehet minden elvárásnak megfelelni, ráadásul láttam már, hogy cincálják darabokra a tagok a közösségeket, ha nem elég erős az admin hatalma/túlságosan is mindenki kedvében akar járni. Sosem értettem, hogy miért nem tud valamelyik fél engedni a büszkeségéből a közös cél érdekében, ami véleményem szerint a minél hiánytalanabb feliratgyűjtemény kialakítása lenne.

    Azt hiszem, túl sok érdemi dolgot nem írtam, csak részemről fájdalmas beletörődéssel konstatáltam az eseményeket.

    Ui.: dottris voltam.

  26. Még nem tudom, lassan elválik. Sok minden folyik a háttérben, amiről egyelőre nem adhatok felvilágosítást. Majd később, mert most minden egy dolgon áll, ami remélem a héten eldől.

    Amúgy én is sokat köszönhetek nekik, ugyanakkor rengeteget tettem értük, nekik (pl. több ötletet adtam, ami most bevett alap lett, a bővített anyagmennyiség képben/szövegben/szócikkekben/letöltésekben, a múltkori US-es összezördülésnél alulról intéztem egy élsimítást a két fél közt stb.), és a legutóbbi ilyen “értetek teszem” akció után szabályosan leszedték a fejem, és ott gurult el nálam a Rivotril… De itt most nem büszkeségről van szó, hanem emberségről. Ha büszkeségről lenne szó, akkor minden írásom leszedettem volna és a többit. Pont, hogy az érdekel a legkevésbé. A célom a közösségjavítása, de ehhez ők is kellettek illetve kellettek volna. A célom elárulták, így most tojok bele. Találtam másikat addig is, szóval nem tengődök.

  27. Dottris, vagyon igazságod, egyet is értek veled részben, ahogy írtam is.

    De azt ne felejtsük el, hogy nem két egyenlő félről van szó! Nagyon ne felejtsük el! Amíg az AA adminisztrációjánál korlátlan hatalom van, autoriter – személyi kultuszok kritikát nem tűrő jellemzőit bírják, egyetlen tollvonással likvidálhatnak (mert ez az, abból a térből teljesen eltörlik a létezését) bárkit, aki nekik nem szimpatikus, addig Kagamin korábbi fekete autós véleménye nagyon élő, hiába sértődött meg anno Andusia rajta, ávós hasonlatnak vélve. És igen az AA felhasználóinak ezreit, a nagyon nagy többséget ez nem érdekli és csak pár ember emeli fel a szavát – őket meg ki lehet kiáltani deviánsnak stb. De ennek is nagyon sok oka van, nem akarom itt nyíltan, részletesen kifejteni és további párhuzamokat vonni mondjuk pl. a korábbi magyar kommunista rezsimmel és annak cenzúrájával, elnyomásával, meg az átlagpolgárok akkori viselkedésével, véleményével – ha nagyon érdekes is lenne…

  28. Most olyan gázul értem magam – mindig mindenről lemaradok, sose vagyok képben a “dolgokkal”. Mondjuk ez betudható annak, hogy a magyar animés világból én nemes egyszerűséggel SENKIVEL se vagyok jóba, nem levelezek más animésekkel, nem járok con-okra, meg úgy összességében nincs is egy szerep, amit a létemmel betöltenék. Wannabe blogger, wannabe fansubber… Csak úszkálok itt, mit bacilus a hugyban. De nem érdekel, hogy lejárt a téma; FUCK IT, ha már erre fújt a szél, hát elmondom a véleményem!

    Előre leszögezem, hogy eddig azt se tudtam, hogy Tyrael nőnemű! Mivel én amúgy is az egész internetet ilyen hímnős masszaként fogom fel, ezen kérlek ne lepődjetek meg – ez azért van, mert sokkal konzervatívabb vagyok (főleg mivel vidékről, szegény családból származom), mint amilyennek egyébként tűnhetek. Azt viszont már régóta látom, hogy Tyrael a feladatára alkalmatlan. Pl.: két nappal ezelőtt, mikor kisebb felháborodás alakult ki a frissen kikerült 40 új yaoi ismertető kapcsán (ami amúgy megint csak lulz, de jelen témához csak kis részben kapcsolódik), volt kedves elengedni egy olyan hozzászólást, ami nem csak hogy flamewar-kezdeményezőnek számítana bárki mástól, de engem akkor annyira felhúzott, hogy legszívesebben megkérdeztem volna, hogy nincs senki, aki ezt a hozzászólást moderálni szeretné? Mert egy sima “paraszt” felhasználó leírhat egy ilyet, de egy olyan személy, aki a nevével az oldalt képviseli, az szerintem már nagyon nem. De én személy szerint Morgenát se bírom. Vele volt is némi levelezésem egy törölt hozzászólásom kapcsán, amikor egy ismertető topicjába megjegyeztem, hogy nem feccölhetett túl sok munkát az a két ember (külön megjegyezték az ismiben, hogy két ember írta) abba az ismertetőbe, ami ha jól emlékszem 3 sor volt. És neki szent meggyőződése volt, hogy a szabályzat tiltja, hogy ne az animével, hanem csak az ismertetővel írhassunk az ismertető topicjába. És ezt pár szmájlival, nyilván hajszálnyit sem gúnyos hangnemben tudatta velem pm formájában. Szóval nálam moderátorok közül csak Martin az, akiről jóként nyilatkozni tudok, őt korrektnek tartom.

    Egyébként vicces, de vagy egy fél éve én is fontolgattam, hogy írok egy posztot AA-ról, mert akkorra már olyan szinten dühös voltam rájuk, hogy létrehoztam a jelenleg használt blogomat is csak azért, hogy ha bármi animéről véleményt akarnék írni, akkor azt nehogy náluk tegyem meg (mert a vélemény érték, és ez tény). Ezért is áll a blog legelső bejegyzésében az, hogy feliratot mostantól nem töltök fel sehova – bár mostanra a korrektség miatt inkább úgy látom, hogy amit AA-n kezdtem el illetve ott jelentettem be, azt azért feltöltöm. De azok az old-school animék, amiken most dolgozok, már nem kerülnek fel oda. Szóval visszakanyarodva: totál azt éreztem, hogy bármi, ami a Pitbull névhez kötődik, azt ők egyből fújolják, az egyből el van vetve. Ez már olyan szintűre dagadt náluk, hogy máig több adatbázisi hiba van az ismertetőikben, amiket “csakazértse” alapon nem javítottak, mert én szóltam nekik róla! 😀 Ilyen például a Freedom anime kétszer felvett prológusa, vagy amikor a Starship Troopers új filmjéhez megkértem őket, hogy töltsék ki az adatokat, ők pedig nagy kegyességgel beírtak EGY nevet (lolz), én meg jó paraszti hozzáállással megkérdeztem, hogy nem haltak-e bele a fáradságba, esetleg nem kéne-e leróni a tiszteletünket Robert A. Heinlein előtt, hogy beírjuk őt, mint eredeti szerzőt? Ekkor jött ugye az egész staff, lektorok, modok, de még olyan is beszólt nekem, akinek a nevét életemben nem is láttam (ő is a staff tagja volt), pedig ti is tudjátok, hogy azért pár éve már én is ott rontom a levegőt. Szóval azért láthatjátok, nekem sem a legrózsásabb a véleményem róluk.
    (folyt…)

  29. DE! Totál meg voltam lepődve, hogy az utóbbi egy hétben ennek teljes ellentétét mutatják. Nem viccelek! Két új ötletet is beírtam, mind a kettőt egy napon belül megcsinálták (!!!), ráadásul leálltak velem beszélgetni (velem, a pornéppel?) egy gépházas hírről alkotott véleményemmel kapcsolatban. Valahogy nem nagyon tudtam ezt hova tenni, mi lehet ez a nagy változás, de akkor valószínűleg ennek ti voltatok a katalizátorai. Szerintem most ti is sejtitek, hogy ennek a változásnak mi lenne a haszna – mert valljuk be, én biztosan nem lettem jobb ember a szemükben 🙂

    @balaaz: azért annyira nem voltak mindig “profik”, egyszer láttam FFnF-t kommentelni Kagamin blogjára (máig nem tudom mit kerestem én ott), amikor bejött az új desing, én meg azt írtam rá, hogy egy bilire emlékeztet 😀 Szóval ne aggódj, ők is olvasnak blogokat és kommenteket, valószínűleg ezt is – bár mint írtam, kissé elkéstem ezzel a hozzászólással, így engem valszeg már nem fog érni ezen “megtiszteltetés”.

    Valamit még nagyon akartam írni, de nem fog az agyam. Meh.

    Majd talán ha kialudtam magam.

  30. Hát néha kifejezetten hasznos az ember idegrendszerének kiegyensúlyozottsága szempontjából, ha az ember lemarad dolgokról…

    Szerintem Ricztől kezdve mindannyian beszoptátok srácok, hogy Tyrael az akivel baj van… Mondtam már, hogy az AA-csapat nagyon profi több szempontból. Az egyik pl. pont ez, hogy teljesen egységesen lépnek fel, kifelé abszolút egy véleményt képviselnek. Mintha FFnF mondta volna is Uma kapcsán, hogy a csapat először megbeszélte a dolgot és utána Tyrael volt aki a hálátlan feladatot kapta, hogy intézkedjen. Ez olyan, mit a jó zsaru – rossz zsaru technika: hiába hiszed azt, hogy az egyik egy kegyetlen állat, aki mindjárt kinyír, a másik meg egy épeszű, empatikus, segítőkész fazon. Igazából ugyanazt akarják, csapatban dolgoznak, előre megbeszélték és leosztották a szerepeket. Vagy ha követitek a politikai játszmákat, a közéletet – ott is ugyanez van. A háttérben egyeztetnek, megbeszélik a dolgokat, a többi színjáték a nyilvánosság felé – mindig van egy-egy szereplő, akit, ha kell odadobnak a nép elé áldozati bárányul, hadd cincálják szét, ha nem úgy alakultak a dolgok ahogy tervezték. Stb. stb.

    Ja, emlékszem Pit, amikor nekedmentek egy páran, lapítottam is ezerrel, mert már tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor én is kapok a gumibotból, ha a közelébe merészkedek a balhénak… Egy idő után megtanulja az ember lenyelni a véleményét, nem kifejezi a gondolatait. Ennyi. Szomorú, de ez van.

    Ahhoz, meg hogy változtak stb. Igen. Változnak folyamatosan. Sőt javulnak is. Sőt néha enyhül is a légkör. Sőt némi enyhülések már az írott szabályzatba is bekerültek. (Mondjuk az egyre hosszabb szabályzat az szerintem pont rossz irányba mutat, nem a szabadságot erősíti.) Sőt Umát is visszavették. DE mindez csak tatarozás, csak javítgatás, szépítgetés – ugyanakkor az alapok rothadtak. A velejükig.

    Tudnék pár rám jellemző képzavaros példát mondani , hogy hogy is van ez AA-nál:
    – Pl. a mi kéglink is több, mint fél évszázados, épp megcsináltuk az egyik helyiséget fullos felújítását, ami nagyon mutatós lett. De ettől még az egész úgy ahogy van esik szét atomjaira.
    – Vagy vehetnénk egy nagy társasházat példának, ahol mindig van valami kis újítás, egyre szépül. Ugyanakkor egy-egy lakó időről-időre, váratlanul eltűnik. Az épület pincéjében rohasztják a hulláik az alapokat.
    – Vagy vehetnénk ilyen őskori-sittes példát is. Amikor egy törzs mindig újabb és újabb embereket invitál a tűz köré. Mondván gyertek, ti is dolgozzatok a közösségért, milyen jó lesz nekünk együtt. Aztán miután a delikvensek jó sok mamuthússal járultak hozzá a közösség jólétéhez, azután egyet-egyet mindig jól lekőbunkóznak és pőrén kihajítják őket a vadonba elpusztulni.

    Szóval Pit, ha nem olvastad volna más is írt a témáról:
    http://peter1989.wordpress.com/2013/08/31/a-magyar-anime-kozosseg-oroksege-avagy-az-elitek-atka/
    – bár ha engem kérdezel, jobb ha boldog tudatlanságba szenvedsz és kimaradsz az ilyesmikből.:)

  31. Igen, FFnF mondta, hogy Tyr szóljon róla, de megmondom őszintén, hogy szerintem miért:
    Korábban volt csapatszinten írt panaszlevelünk, ahol 3/4 oldal szólt arról konkrét eseteket felsorolva, hogy Tyr miért nem való moderátornak. Innen tudhatta volna, hogy az egész csapatnak a töke tele van vele, mégis állítólag meg volt lepődve Uma válaszreakcióján, hogy nem gondolta volna, hogy ez lesz belőle. Ha tényleg így van, 2 agysejt közül az egyiknek is eszébe jutott volna, vagy legalább ő maga közli, ha volna elég vér a pucájában kijelenteni ugyanazt, amiért ő küldte ki Tyr-t. Magyarán: nem csak hülye volt, de gyáva is. És ez is önmagában gusztustalan. És az a vicces, hogy arra az egy alap emberi dologra is úgy kellett emlékeztetni, hogy a végeredmény első hibáját ő követte el (a kitiltással, amit a 2. szerkesztésben említettem is – nekem is volt már kecskeméti, dabasi, de még norvég fals IP-m is; Umának volt egy battai fals IP-je, ami másnap miskolci volt. Ezek után volt képe egy fennhangú választ írni Amának, hogy “elfogadom, hogy Umának fals IP-je volt”… WAT? WAT?! És semmi “elnézést”, “benéztem” vagy valami! Sőt, ha már tévedés, illik elnézést is kérni, de ezt a fórumban nyilvánosan se tette meg! Andusia meg egy olyan alku betartását várta tőlem, ami miatt aztán besértődött, mikor ismételten megszegtem, amire nem kaptam fedezetet (magyarán Tyr elnézéskérését az ő félresikerült ítélkezéséért). Csak a hülye tart be olyan alkut, ahol nincs fedezet.) Szóval ez a gerinctelenség bassza az elmúlt hónapokban a csőrömet nem kicsit.

  32. @balaaz:
    Nem foglalkozok többé a témával. A saját csapatoldalunkat látogatom kis hazánkban, minden másért elvonultam külföldi oldalakra. Mert azok normálisabbak.
    Érdekesebbek.
    Tartalmasabbak.
    Trollmentesebbek.
    Kevesebb, vagy nulla a fagging-faktor.
    Minőségibbek.
    Megbízhatóbbak.
    Azt hiszem ezzel mindent elmondtam.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s