ajánló · irodalom · könyv

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

Május végén adódott a lehetőség a tanszékünkön, hogy hozott otthoni könyveket cseréljünk darabszám szerint egy más közt egy szabadpolc segítségével. Valaki a teljes otthoni Coelho gyűjteményét bevitte, mire én egyet elhoztam onnan, úgy, hogy korábban kettőt adtam le az itthoni duplumokból. Konkrétan Coelhót nem olvastam még, hallottam csak róla, illetve lányom álmában Az alkimistát mondtam neki, hogy olvassa el (mind ezt Harlock cosplayben)… Gondoltam szerencsét próbálok vele. A “Veronika meg akar halni” cím alapján már jól hangzott nekem, egy erős lélektani drámát vártam. Helyette kaptam valami mást, egészen mást, ami valahol jó is, meg nem is, de erre kicsit később kitérek.

Lássuk a sztorit. Valamikor A ’90-es évek vége táján, az ezredforduló környékén járunk Szlovéniában. Adott egy fiatal huszonéves csaj, Veronika, aki egy zárdában bérel szobát és nagyon nincs megelégedve az életével. Nem tudja miért éljen, így pedig véget kíván ennek venni a lehető legkevésbé fájdalmas módon: bealtatózva. Azonban idejében rátalálnak és két hét múlva Szlovénia rettegett elmegyógyintézetében tér magához, ahol napokig mossák a gyomrát. Az őrültek házában pedig szépen kezdi meglátni mi is az élet, milyen más oldalai vannak… 5 napot tölt el itt, abban a tudatban, hogy ezen ideje lejártával szívelégtelenségben meghal, miután a gyógyszerdózis és a kóma hatására elhalt a szívizmainak fele.
Szlovénia rettegett elmegyógyintézete viszont nem olyan sötét és borús, ahogy azt elképzelnénk. Igen érdekes, hogy a nem őrültek aránya igen magas, sokak azért vannak ott, mert gondoskodni nem akartak róluk, vagy őrültnek nyilvánítva kibúvót és menedéket keresnek ott a mindennapi gondok elől (mint az adózás, csekkek és a többi). Az itteni közeg egészen más, Veronika pedig egyszerre találkozik társadalmilag kompetens és inkompetens személyekkel, ahogy határesetekkel is. Mindezek a találkozások, a lassú gondolkodás, a haláltudat pedig megindítja a karakterének fejlődését, amire ez a mű épít.
Viszont lássuk a megírás stilisztikai oldalát. A könyv elég gyermetegen, egyszerűen van megfogalmazva és ha nem lenne a narratíva, akkor akár egyes számban is szólhatna Veronika szemével látva a dolgokat. Viszont vannak kizökkentő tényezők, mint Coelho azon része, amelyeknél magát is beleírta, aminek őszintén szólva semmi értelme sem volt, azon kívül, hogy azt az evidenciát látjuk, hogy a világ túloldalán egy ismeretlen mit se tud arról, amiről a regény szól. Ez megtöri a lendületet, viszont az ébredés, Veronika magához térése után új erőre kap, s gördül tovább. A közepe felé kezd leülni, de már itt megindul a tényleges közeledés a válasz felé, ami viszont felpörgeti a könyvet, de elnyújtja a végjátékot. Így voltak bőven olyan részek, amelyeket feleslegesnek éreztem, a mellébeszélés, sokszor álfilozófikus és az irreleváns logikai gondolatsorok sokasága, ami igazából nem tesz hozzá semmit ahhoz, ami igazából lezajlik a lányban.
A vége pedig enyhén szólva is meglepetésként ért. A regény olvasása közben haladva egyszerre készültem fel a halálra Veronikával, hogy az utolsó nap meghal, úgy, hogy végre megérti mit is jelent élni, mi a lényege. Ezt a fordulatot nem lőném le senkinek, főképp nem, hogy mi is hozza el a változást számára. Viszont ez a fordulat utólag enyhén szólva is sekélyes, egyszerű, alpári gondolat.
Kétség kívül érdekes könyv, ami nem olyan mély elsőre, mint azt hinnénk, sokkal felszínesebben és közérthetőbben fejezi ki magát az író, így jóval szélesebb réteghez tud szólni. Ellenben a félművelt filozófia, pszichológia kicsit lapátra teszi a könyvet azoknak, akik komolyságot várnak el az öngyilkosság gondolatáról, s hogy mi vehet rá valakit arra, hogy megtegye ezt a bátor lépést. Mert valljuk be, ez az érme kettős: gyáva, mert nem tud szembe nézni a problémáival, ugyanakkor bátor is, mert sokaknak inkább csak a szája sír, mikor ezzel dobálóznak. Valamint önző dolog, s ebben az írónak igaza van a 7. oldalon: az ember elsősorban ilyenkor magára gondol, mintsem másokra, hogy kiket hagy hátra.
Egyszeri olvasásra mindenképp ajánlom, egy kellemes 6,5/10 pontos könyv. A könyvből 2009-ben egy amerikai filmdráma is készült azonos címen, de valahogy a könyv után nem kívánom megtekinteni. Félő, hogy az adaptációk azon rákfenéjében tesped, hogy a lelki folyamatokat nem képes megfelelően ábrázolni, vagy részben tudja azokat.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s