dráma · film · háborús · történelem

1920: Bitwa Warszawska

A most bemutatásra kerülő filmet még lengyelországi tartózkodásom idején szereztem be, díszkiadásban, ami egy vékony, könyvszerű kemény külső borítót jelent, rögzített könyvvel a filmhez szükséges információkról és forgatási információkról, ezzel spórolva le a helyet a lemezről az extráknak. Nem rossz megoldás, s valahogy érdekesebb is olvasgatni, mint megnézni néhány kommentárt.
Azonban a film témája nem egyszerű, eleve megosztja a lengyeleket és magát a filmet is elég sok támadás érte. Idézek egyet, amit haverom tolmácsolt, mikor ő is moziban nézte: “Olyan, mintha egy kommunista propagandafilmet néznék, csak ez a vasfüggöny túlsó oldalán készült.” Valahol ebben van igazság, ugyanis a film sok szempontból rokonítható a Szabadság, szerelem című 1956-os témájú mozifilmünkkel.

Összeült a kommunista tanács: Lenin, Trockij, Sztálin és a többiek.
Időben az első világháború végén járunk, a békediktátumok nagyját már aláírták és javában folyik a háború a viszonylag frissen kovácsolódott Lengyelország és a Szovjet-Oroszország közt, aki még ez idő tájt a saját polgárháborúját is vívja a fehérekkel és az intervenciós seregekkel és a kozák csapatok Ukrajna függetlenségéért harcoló feleivel. A Tanács ekkor még vakon bízott a világforradalom sikerében, amellyel először Európát akarták elsöpörni. Először Varsót, majd Berlint és végül Párizst.
Lengyel katonaesküvői kép 1920-ból.
A film elején megkapjuk ezt a háttérinformációs expozét, valamint két főhősünk, Jan és Ola előtörténetét, ami későbbi tetteik alapját fogja adni: a leánykérést és az esküvőt. Az oltár után azonban nem egyből a nászágy és a nászút jön, hanem Jan kilovagol huszártársaival az ukrán front felé, hogy elfoglalják Kijevet, így segítve a lengyelek érdekét, hogy jelentős erőket kössenek le az oroszok ukrán földön. Míg a menetelő katonákat nézzük, Ola előadásaiból is láthatunk pár képsort, amelyben a bolsevikokat és az oroszokat gúnyolják. Az otthoniakat örömhírként éri Kijev felszabadítása.
Kardpárbaj után.
Ezt követően láthatjuk, ahogy a szovjet-orosz és kommunista kozák csapatok vonulnak a nagy sztyeppén, miközben a lengyel csapatok pihennek. Itt kerül Jan először konfliktusba és a háborús bolsevikellenes hisztéria kicsit túlzásba vitele itt jelenik meg komolyabban: Jan miután felolvas egy orosz levelet, kardpárbajra kényszerül egyik, a szarkazmust nem ismerő katonatársa ellen, akit végül hiába győzött le, akkor is hadbíróság elé cibál. Azok meg statáriálisan ki akarják végezni másnap reggel golyó által. Voltaképpen ez okozza a megmenekülését is, mivel az orosz csapatok rajtaütésszerűen letámadják a lengyel tábort. A katonák egy részét fogságba ejtik, a szökni akarókat pedig kivégzik. Jant pedig a komisszár megkíméli az a vádnak és az ítéletnek köszönhetően. A bolsik visszafoglalják Kijevet, majd ezt követően Jan sokáig a kommunisták közt lesz, de amint lehetősége adja le is lép. A kozákok hazafias csapata pedig elkíséri az övéihez.
Az orosz “kultúrát” itt éri meg az első szólam.
Olát pedig megkönyékezi az egyik magasabb rangú lengyel tiszt, akinek látszólag eleget tesz, de a színésztársulat nő tagjai alaposan lerészegítik a legerősebb vodkákkal a tisztet, majd bolseviknek öltöztetve az utcára dobják. A botrány okán a hadsereg lefokozni kényszerül a tisztet és a frontra küldi. Azonban az otthoniak sem nyugodhatnak, mivel egyre több ember kell a frontra. Már a nők is szervezkednek és nem csak felcsernek, szanitécnek, hanem rendes gyalogos alakulatot is alkotnak. Piłsudski lemondásra kényszeríti a miniszterelnököt és egy régebbi ismerőst hív vissza az egyik tanyáról, hogy legyen az új kormányfő.
Lengyelország újonnan kinevezett miniszterelnöke.
Meg is indulnak a nagy besorozások, mint faluhelyen, mind a városokban, hogy Varsó külrégiójában a védművek már álljanak, mire a szovjet-orosz csapatok megjelennek. Ezt követően több apró kisvárosi csatát láthatunk, sorra esnek el a főváros közeli városok, miközben a lengyelek újra megfejteni kényszerülnek az orosz kódolt adásokat. A hírszerzési revans nem marad el: a Biblia szövegét morzézva blokkolják az adásokat. (Megjegyzem itt tetszett az alábbi jelenet:
Tiszt: Hát maguk mit csinálnak?
Rádiós 1: Blokkoljuk az adásukat.
Tiszt: Jó, jó, azt látom, de mivel?
Rádiós 1: A Bibliával.
Rádiós 2: Tudja uram, abban reménykedünk hátha megtérnek.)
Harc az egyik városban.
A csata kezdetét is veszi, több hullámban jönnek az oroszok, ezek egy részét sikerül is visszaverni. A hátrégióban még nem minden háborús filmben mutatott jeleneteket is láthatunk, mint például amputálást élesben, a szanitécnők katonai képzését vagy azt, hogy a könnyebb sebesültek is felkelnek, hogy folytassák a harcot. A film kimenetelét a történelem is jegyzi és ismert: a szovjetek meghátrálásra kényszerültek, miután elvesztették a háborút a lengyelekkel, s a következő 2-3 évben a polgárháborúra fókuszáltak.
Egy kemény győzelem után.
Hogy hol a probléma?
Mint említettem, a lengyelek nem igazán szeretik ezt a filmet. Ennek két oka van elsősorban:
1) A túláradó patriotizmus. Ebben igazuk van, kicsit tényleg sok volt a hazafiasság a filmben, bár ahogy barátom szavaiból kivettem, még az oroszok viselkedését is elég degradálónak érezték. Nos, ebben szerintem a film nem túlzott semmivel se jobban, mint az, amit az öregeinktől tudhatunk vagy a nem éppen alaptalan politikai vicceinkből. A fentebb képen mutatott jelenetben részegeskednek, pisztollyal lövik szét egy nemesi kúria címerét, törik a bútorokat, fosztogatnak, szórják a könyveket, megerőszakolják tömegesen a nőket és a szobába szarnak. Mondjuk ez utóbbit tényleg tették (ott a viccünk, hogy “Szergej meggárgyult! Házat épít a szarnak!”, ami tényleg nem túlzás: a vidéki oroszok tényleg mostoha és embertelennek tűnő, higiéniátlan körülmények közt éltek és a katonáik java innen került ki), a nőkkel való bánásmódjukat meg nem kell mesélni. A sóskúti asszonyok korommal kenték be az arcukat, hogy csúfnak tűnjenek, de ez se mentette meg őket a II. világháború idején. Ugyanakkor a komisszár viselkedése nem különb annál, mint amit az “Ellenség a kapuknál” filmben is láthattunk: lelövi a szabályszegőket, mint mikor a teheneket gondozó proletárlányt megerőszakolták, mondván “az elnyomott népeket felszabadítani jöttek a nemesi réteg alól”. Ugyanakkor, ha az uradalom úrasszonyával történt volna ez, nem érdekelte volna. Így egy eszmehű karaktert kapunk, aki nem hagyja, hogy a katonái bármit megtehessenek.
Épülnek a lövészárkok Varsón kívül.
A kórházból távozó könnyebben sebesültek frontra visszaindulása már talán tényleg soknak tűnik, de nem akkor, ha tudjuk azt, hogy addig 123 évig három részre vágva éltek, porosz, osztrák, orosz elnyomás alatt és végre lett egy saját országuk, amit most már Anglia és Franciaország támogatna és nem állíttatná vissza a korábbi határokat, ahogy azt Napóleon után tették a győztes hatalmak.
A túláradó patriotizmushoz sorolta Lenin és Sztálin démonizált alakját. Tulajdonképpen semmivel éreztem őket démonibbnak, mint a hullák után vizes-véres ronggyal asztalt törlő kórházi segítőt. Az ő szerepük egy tanácsi ülésen, egy Kominternes beszéden és egy végjeleneten, mikor Sztálin közli Leninnel, hogy a lengyelek végzetes csapást mértek a seregeikre, így Lenin visszahívatja a csapatokat. A Kominternes fűtött propagandabeszéden kívül komolyabban túlfűtöttek nem is voltak, csak hozták a kommunista agitációs formát.
Sztálin bejelenti, hogy vesztettek.
2) Piłsudki “gyermekbarát” bemutatása. Nos, hogy ezt értsük, Józef Piłsudskinek köszönhető a független lengyel állam létrejötte ekkor és mint az első államfő, hosszú idő után. Ugyanakkor ezt a fajta hősiességet a terrorisztikus uralmával együtt kell megemlítenünk, ugyanis az a bolsevikellenes hisztériáért is okkal nevezhető, a kivégzések és a fehér terrorjuk okán. Ismerős? Bizony, vitéz nagybányai Horthy Miklós is hasonlókat művelt. Gyakorlatilag Horthy és Piłsudski közé egyenlőségjelet tehetnénk ebből a szempontból, ami a kommunisták ügyének a kezelésében.
Nem tudom, hogy mi kellett volna még hozzá, annyira nem vagyok járatos a lengyel történelemben, de azt azért érzem, hogy valahogy kilógott volna ez a dolog a filmből, valahogy nem fókuszált volna kellően a lengyel önfeláldozásra, amit a frissen alakult államukért tettek meg. Egy minisorozat formájában belefért volna ennek az oldalnak is a megmutatása, de a varsói ütközet esetében sajnos nem.
Jelenet a Kominternről.
Voltaképpen én mit mondok…
Alapvetően bajom szokott lenni, ha valami zavaróan propagandajellegű, nincs rendesen megszerkesztve, mint a Bitwa pod Wiedniem című film is volt. Itt is voltak hangsúlyeltolódások a jelenetek közt, illetve operatőri problémák két helyen is, ahol nagyon hektikussá vált, hogy voltaképpen mi is zajlik a képernyőn, s ez eléggé megtörte a dolgokat és az egész szépen beállított jelenetek hosszabb sorát. Talán lehetne azt mondani, hogy a lengyelek részéről kicsit túl van reagálva a dolog, már Piłsudski és a kommunista ellenes harc okán, de szerintem elég decens lett. S mondom ezt, mint külföldi. A film egész élvezetes, egy gyenge 7/10 vagy egy erős 6/10-et tudnék neki adni a hibái végett. A háttértéma nehezen foglalható össze rendesen egy keretbe, de megpróbálták. Igazából filmként nehéz hasonlóakat elképzelni, mert ez olyan, mintha Horthy-központúan a fehér terrorját követő budaörsi csatáról készítenénk a levegőbe egy filmet, holott erre már tényleg egy minisorozat kellene, a Tanácsköztársaság bukásától kezdve.
Viszont mindenképpen ajánlom megtekintésre, így még pár pillanatképet adok is nektek a kedv meghozására.

1920: Bitwa Warszawska” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s