filozófia · gondolatvihar · idióták · könyv · politika · társadalom · történelem

Ha a hülyeség fájna – 3. felvonás

Általában az egy dolog, ha valamit nem értünk kellőképp és úgy nyilatkozunk róla. Ahogy nem lehet egy sorozatot elegendően megítélni a felénél sem, úgy nem lehet a nagyobb, összefüggőbb folyamatokat is részleteiben értelmezni. Vajon megértenénk-e mire gondolt Kierkegaard A szorongás fogalma című munkájában objektív és szubjektív bűnösség alatt, ha nem olvasnánk el az előtte lévő fejezetet a bűnről? Vagy mit mond Wark McKenzie a hackerosztály harcáról a kulturális javakat és jogokat bitorló mindenkori vezetéssel, ha csak valahol a közepén nyitjuk ki a Hackerkiáltványt? Bizony, hogy nem, de legalábbis többet tapogatóznánk a sötétben, gyakran mellényúlva.
Annak idején Lord Russel of Liverpool is ebbe a hibába esett bele, mikor megírta a Bushido lovagjai vagy a Náci háborús bűnök című történeti munkáit. Az író ugyan jelen volt a perek javán, de ezek csupán inkább kirakatperek voltak a kicsinyes bosszú jegyében sokszor. Az egykori náci vezetés tudta, hogy nincs számukra mentség, így idő előtt önkezüleg vetettek véget az életüknek. Mások elbujdokoltak, a legtöbben Dél-Amerikába, ahogy Eichmann is. Eichmannt most azért hoztam fel, mert a jeruzsálemi pere során őt kiáltották ki a legfőbb gonosznak a zsidóügyi főbiztosi rangja végett. Azonban a per bebizonyította, hogy a sátán képmására mázolt maszk mögött csak egy piti, kicsinyes bürokrata húzódott meg, aki a rangért végezte azt, amit.
De hagyjuk el holokauszt témát, rágtam már azt elégszer, mert a múltkori, a második felvonás alanya visszatért, újabb “okosságokkal”.

Kezdjük is néhány pillanatképpel… Kattintsatok rájuk az olvashatóságért.

Alapvető, hogy a történelemtudomány nem állandó. A korábbi téziseket az új kutatások, felismerések rendre felülírják. Így volt ez az 1956-os budapesti felkelők esetében is, akik nyílt titokként tudták, mely gyárakban, intézményekben juthatnak könnyen nem kis kaliberű lőfegyverhez. Ez pedig egy 1953-as fővárosi rendeletnek köszönhető, ami egy esetleges NATO-támadás elleni városi partizánharcra szólítja fel a lakosságot és útbaigazítást ad a fegyverek és az elosztók hollétéről, nem kellettek hozzá az ott dolgozók, akik egyébként ugyanúgy tudták, hogy épp mondjuk a Lámpagyárban nem csak lámpa, hanem tüzérségi lövedék is készül. Még radikálisabb változás annak az eszménynek a lerombolása, hogy az 1456-os nándorfehérvári diadalért szólnak délben a harangok. Ebben a kérdésben egy nem sokkal korábbi havasalföldi török előrenyomulást megállító csata az eredet, a harangszót előíró pápai ediktum ezt teszi meg tárgyául. Vagyis ez is éppoly nemzeti legendává lett, mint Dugovics Titusz, aki megint csak nem létezett (egy nemes találta ki a festmény alapján, hogy az ott az ő őse, hogy ezzel a nemesi kutyabőrét értékesebbé tehesse a dzsentrisedés idején), vagy mint az, hogy Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén is elszavalta a Nemzeti dalt (az igazság az, hogy csak a Pilvaxban szavalt, a Múzeumnál más állt a nép elé).
A hivatkozási alapnak minősített Lord Russel of Liverpool az 1950-es években írta ama munkáját, ami a japánok háborús bűneivel foglalkozik, így inkább kordokumentum az akkori peranyagokról, mint sem valódi, minősített történettudományos minőségű írás. Ezt elfogadni ma is alapnak olyan, mintha Mécs Alajos ’30-as években írt Az ismeretlen Japán című társadalmi leírását ma is elfogadnánk. Helyenként igaz, de nem mindenhol. Már az Edwin O. Reischauer által a ’80-as években írt The Japanese munkája is társadalmi szempontból elavultnak tekinthető.
Visszatérve hamvaiból göcsörtös főnixmadárként újra előkerült alanyunk szavaira, újfent a kielégítő történelmi háttéranyag hiánya okoz nehézséget, valamint a kronológia elutasítása.
A japán támadások 1941. december 7. előtt a Csendes-óceáni régióban az alábbi területekre korlátozódtak: Korea (1905), Formosa (Tajvan, az első kínai-japán háborúban), Mandzsúria (’30-as évek, Mukden után, amit a japán hadsereg vezetősége tervelt ki), Kína (második kínai-japán háború) és pont. Nem veszem ide az orosz-japán háborút illetve az első világháborút, mivel előbbi célja a hatalmi pozíció és Korea annektálásának biztosítása volt, a második az Antanttal való szövetség jegyében valósult meg, ahogy a szibériai intervenciós hadjárat is az orosz polgárháború idején. A szigetvilágok és a többi terület hathatósabb letámadása ezzel szemben csak 1941. december 7. után indult meg (Aleut-szk., Indonéz- és Fülöp-szigetvilág, Indokína).
A provokáció mindig többrétű dolog. Ahogy az első világháború idején elég volt a Lousitania elsüllyesztése ahhoz, az USA belépjen az I. világháborúba (hozzáteszem, a németek teljes tengeralattjáró-háborút vívtak ekkor, valamint a Lousitania az utasokon túl rengeteg hadianyagot is szállított – mert nincs az a böhöm nagy utasszállító hajó, ami 1-2 torpedó után 5-7 perc alatt elsüllyed). Most a Zet-hadművelet keretében, amit amerikai önkéntesek vívtak a kínaiak oldalán a második kínai-japán háború idején a japánok lőttek ki egy kereskedelmi hajót, ami voltaképp az önkéntes erőknek vitt hadianyagot. Egy okunk már van a casus bellihez, de még mindig nem elegendő. A japán militarista kormányzat viszont egyre nagyon kényes volt: azokra a nyersanyagokra, amelyeket nem tudott kitermelni, így importra szorult. A környéken miután Kínával hadban állnak, a Szovjetunió pedig elzárkózik tőlük, az egyetlen forrásuk erre Amerika volt. Ma a japánokat ugyanúgy okkal vádolhatjuk xenofóbiával, ahogy az amerikaiakat a ’30-as és ’40-es években. Kobayashi tábornok, Iwo Jima védője is beszámolt a vezetésben való radikális változásokról, ugyanakkor a katonaságban már korábban jelen volt az ázsiaiellenes hangulat. Az exportok elvágásával, amit Mukden és az új kínai-japán háború indokolt, lehetővé tették Amerikának, hogy megtámadtassa magát. A Pearl Harbor-sztori ugyanis ez, valamint érdekes apropója a történetnek, hogy nem a valós csendes-óceáni flotta állomásozott ott, hanem “lejárt szavatosságú” csatahajók tömkelege.
A P. H. elleni csapás tehát egy provokált hasba szúrás volt. Az első világháború előtti feszült hangulatot a két katonai szövetség közt az fémjelezte, hogy mindegyik a másikra várt, hogy támadjon. Egy politikai ülőháborút vívott a Hármas Szövetség és az Antant, aminek tudjuk mi volt a következménye: gyakorlatilag egy-két héten belül egész Európa hadat üzent egymásnak. A nagypolitika ugyanis mindig az először támadót ismeri el agresszornak, függetlenül attól, hogy a támadást elszenvedő ország provokálta-e őket. Hitler is ezt a diplomáciai hézagot használta ki 1939 augusztusának végén, mikor lengyel katonának öltöztetett SS-legényekkel támadtatta meg az egyik határ menti sziléziai rádióállomást. Másnapra a német hadsereg felvonult a lengyel határ mentén és megindult a támadás. Hitler tervével egyetlen probléma volt: nem volt meg az átfutási idő, hogy a casus belliről érdemi tájékoztatást adjon Nagy-Britanniának és Franciaországnak, akik névlegesen hadat is üzentek Hitlernek néhány nappal később, azonban a nyugati fronton ülőháborút vívtak, nem történtek hadmozdulatok az erő elterelésről, így gyakorlatilag a két nagyhatalom hagyta, hogy Lengyelországot a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió elnyelje. A nagypolitikában az számít, hogy kinek volt először a kezében a kés, amivel megbökték a másikat. Azonos módon indult el a 2001. szeptember 11. utáni “terrorizmus ellenes harc”, amiről tudjuk, hogy már akkor kudarcra volt ítélve, ugyanakkor olyan információk keringenek és kerültek napvilágra, ami bizonyítja a konspirációs elméletekben hívők elméleteit.
Visszatérve Japánhoz, Mukden után a katonai rezsim uralkodott, a császár megkerülésével hoztak létfontosságú döntéseket. Mindezt számukra a jogban való hézagok és az öntörvényűség adta, mivel 1945 előtt a politikát általában az irányította, akinél a hadsereg is volt. A XX. században jött a hadseregnek ezen felismerése, így alakulhattak ki a katonai rezsimek világszerte. Egy, a japán császárhoz hasonló szimbolikus hatalom lemondása kifejezetten nem változtatott volna a dolgok állásán. Ugyanis ha lemond, a család oldalági részéről választanak új császárt, ami kockázatot jelentett, mivel trónörökös ekkor még nem volt és Hirohito viszonylag frissen vette át a tényleges kormányzást agyvérzést kapott apjától, Taisho császártól. A lemondása így interregnum állapotot szült volna, amiben a katonai rezsim “átmenetileg” még nagyobb teret kapna. Így az egyetlen választásnál maradt, amivel a legkevesebb kárt tudta okozni hosszútávon, maradt a császári trónon – miközben a hatalma közel azonos volt (a tradícionalitás megmaradt, de a népi ellenállás sem bontakozhatott volna ki a lemondással, mert a népet demagóg szónokok uszították), mint a jelenlegi köztársasági elnöki rangunknak. A miniszterelnökök, akik ténylegesen irányították a hatalmat, jöttek és mentek – attól függően mennyire szolgálták ki a katonai rezsim igényeit, mennyire ellenkeztek azzal. Nem egy minisztert a japán katonai vezetés tettetett el láb alól, azok hajthatatlansága okán.
Az értelmező olvasás is olyan kincs, mint a folyamatok teljes átlátása. Gondoljunk el egy reaktormérnököt, aki úgy tervez nukleáris reaktort, hogy nem építteti ki a tervrajzokon a hűtésrendszert. Az eredmény ezáltal épp annyira katasztrófális, mint amit Hofi is parodizált a Hofisszeusz című kabaréjában, mikor az utca emberét kérdezik Petőfi Sándorról és nem tud érdemit felelni.
A megjegyzéseire, vádaskodásaira csak a korábbi blogposztom tudom idézni. Továbbra is tartom magam a történelmi objektivizmushoz, az oldalak és felek bűnösségének egyenértékűségéhez valamint a mindenkori igazsághoz, nem egyébhez. Pártállástól függetlenül, a logika és az ismeretek talaján mozogva. Mert ne felejtsük el, 1945 valamint 1990 után nagyot fordult a tengelye körül. Mai szemmel nézni a múlt bűneit nem kifizetődő. A múlt bűneit csakis a mindenkori kontextusukban lehet értelmezni, annak a kornak a felfogásán és ezt az értelmezést vizsgálhatjuk csak mai szemmel. A világban nincs egyértelműen jó és rossz, ahogy a papírnak sincs csak egyetlen oldala.

Ha a hülyeség fájna – 3. felvonás” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Ez így nem rossz. Ezt a “háborús bűnös” és hasonló marhaságokat valamiért mindig felhozzák. Persze ha a tengelyhatalmak nyertek volna akkor “háborús hőstettek” lettek volna… Érdekes egy világ ez, mindig a győztesnek van igaza 😀

  2. Hm, csodálkoztam hova tűnt a kommented, mert az e-mail értesítőt megkaptam róla, erre nem a spamhez tett? Na, a lényeg, hogy most már a helyén van.

    Egyébként igen, a győztesek írják a történelmet. De ha keresni kell az okát miért voltak azok a japán részről, amik, akkor valahol a genfi egyezmény alá nem írásánál kezdeném, s onnantól kezdve már mindent lehet az ellenséggel csinálni, amíg az egyén morálisan meg nem kérdőjelezi önmagát, hogy miért is tette (ha épp nem csak parancs teljesítésről van szó).

  3. Valahogy éreztem, hogy az illető a végén ki fogja játszani, a jó öreg “náci kártyát”, és naná, hogy így is lett. =) Hiába no, ha nem képes érdemben visszavágni, ki kell találni valamit, amivel megbélyegezheti a másikat, mert a végén még el kéne ismernie, hogy tévedett.

    Engem legutóbb ezzel a “legalizálják a füvet, mert a fűnek jótékony hatásai vannak, és az alkohol különben is mennyivel károsabb” című betanult maszlaggal akasztottak ki, aminél csak azt felejtette el az illető, hogy az alkoholt is lehet kulturáltan fogyasztani, mint ahogy a füvezést is túlzásba lehet vinni.

  4. Ez a fazon mindig bejátssza, ha valaki nem ért vele egyet. 😀 Vajon melyik párt vak aktivistái csinálják ezt folyton? 😀

    Alkohol, fű… Na igen, de gondolom ezek is nagyban akarhatják nyomni, ha ilyet ferdítenek.

  5. Annyit tennék hozzá, hogy a jenkik is akkor döbbentek rá, hogy a Pearl Harbor-i hajóik mennyire alkalmatlanok a kor hadviselésére, amikor már füstölgött a kikötő.

  6. Nos erről annyit, hogy a jenkik nagyon nem hittek már akkor sem a csatahajók elvében. Már rég tudták, hogy a modern repülőgépről lehet torpedót indítani. Egy két 550-es torpedó pedig a legkeményebb csatahajót is elsüllyeszti. Használható légvédelem pedig még nem létezett a korban szóval sejthető volt a “hatékonyságuk” már a háború előtt is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s