adaptáció · anime · cikk · dráma · irodalom · könyv · kritika · light novel · manga · tragédia

Gekijouban Bungaku Shoujo

A soron következő bejegyzésem a Konzol Magazin márciusi számában jelent meg az Anime rovat berkein belül. A szöveget változatlanul hagytam, ellenben új képeket tettem be feliratozva. Annyi megjegyzést még idebiggyesztenék, hogy a mozifilm a light novel 5. kötetét veszi alapul.
 * * *
A könyveknek és az irodalomnak hatalma van. Elképesztő módon képesek befolyásolni az embereket: személyiségformáló és pszichológiai problémákon való átsegítésre az irodalomterápia (vagy biblioterápia) már több mint 100 éve használja ezt a fajta erőt. Kétségtelenül, a klasszikus számba vett művek olvasásától valahol többek leszünk felfogásunkban, világképünkben, véleményünkben. Egyesek pedig valósággal falják a könyveket. De milyen az, ha szó szerint eszik a könyveket?
A Bungaku Shoujo (vagy a hivatalos angol címe szerint: Book Girl) eredetileg Nomura Mizuki 16 kötetet számláló ifjúsági regénysorozataként született meg 2006-ban, s egészen 2011-ig írta. A kötetek illusztrációit Takeoka Miho készítette. A mű 2007-ben díjat nyert és 2010 májusáig 1 millió 600 ezer példányban kelt el. A köteteket mangaformában is adaptálni kezdték, s ezek után már csak az volt a kérdés, hogy az első anime mikor készül el.
Ez 2009-ben történt először: egy 15 perces rövid részként az egyik kötethez adva ajándékként. Ez a rész mindössze megismertet a főszereplőkkel, Inoue Konoha -val és Amano Tooko-val. Konoha éppen „nasit” ír, a könyveket evő lánynak, akinek mesélésében megismerkedhetünk Turgenyev Első szerelem című regényét, majd véleményt mond a srác improvizált történetére. Ezt követően jelent meg a mozifilm 2010. május 1-én.
A könyvfaló főhősnőnk: Amano Touko.

„A jól megírt könyv soha nem árthat.”[1]

Inoue Konoha akár egy átlagos japán középiskolásként is élhetne. Azonban korábban egy irodalmi pályázaton Inoue Miu néven bestseller regényt írt, a sikerben megcsömörlött, barátnője öngyilkos lett, elzárkózott az írástól és egy ideig kimaradt az iskolából. Mikor visszakerült, a nagy magnóliafa alatt megpillantott egy lányt, aki látszólag egy könyvet olvasott… majd kitépett egy lapot, s megette. Megtudva a lány féltett titkát, az irodalmi klub tagjaként besorozza, folyamatosan írva neki a nassolni valónak szánt rövid történeteket.
Azonban a látszólag normális élet felborulni látszik, amint valaki titokban egy különös rajzot dobál folyton a klub ládikójába, ami Miyazawa Kenjiműveihez vezet… Majd a múlt eltemetett sebei felszakadnak, amint kiderül: az eddig öngyilkosnak hitt lány valójában él és kórházban van…
Az egyik legemberibbre sikerült karakterünk: Nanase.

Hogy mitől kedvenc?

A történet önmagában is értékelhető darab, azonban a 3 részes Memoire OVÁ-val alkot egy teljes egészet – röviden szólva is ingerel, hogy folytassa az ember, mert nincs vége. Emellett komoly pszichológiai vonalat és összetett karakterek közti kapcsolatrendszert mutat be, ahogy azt egy osztály, vagy éppen iskola kapcsán ismerhetünk. Bizonyára nektek is vannak emlékeitek, vagy éppen most élitek, hogy az osztály nem egy szürke közösség, apró kis haveri csoportok, ismeretkörök, amibe beletartoznak a felsőbb- illetve az alsóbb évesek is. Ugyanakkor megtartja a regény egyik fő jellemzőjét, hogy többé-kevésbé alaposan megismertet minket egy japán szerző munkásságával és stílusával, de legfőképp az egyik legjelentősebb művével. Ez a mozifilmben Miyazawa Kenji Night on the Galactic Railroad (Gingatetsudou no Yoru; Egy éjszaka a Galaxis Expresszen – magyarul nyomtatásban nem jelent meg), ami központi szerepet játszik.
A grafikáért a Production I.G. studió felelt, akik megtartották az eredeti illusztrációk alakjait, azonban azok légies, könnyed, vízfestékszerű színezésével felhagytak, helyette inkább a hagyományos színezést használtak, hol sötétebb, borongósabb, hol haloványabb, megnyugtatóbb formában, ezzel kicsit rájátszva a tragikus hátterű történet által keltett érzelmekre. Viszont kellő alapossággal kidolgozottak a hátterek is, s a minőségéből egy pillanatra se veszt (ami manapság elég nagy hiba szokott lenni, főleg, hogy némelyik póz elég röhejesen veszi ki magát).
A film végére se lesz elég Toukóból.
A zene Masumi Itou munkája, aki a ’90-es évek vége óta dolgozik animéken, mint zenei rendező, s több nagyobb munkát is maga mögött tudhat (többek közt egy másik kedvencemnél is, a The One Being Sung /Akiről a legendák szólnak/ sorozat betétdalait rendezte). A hangulatot remekül aláfestik, fokozzák a grafika által keltett érzéseket. A záró betétdalt eufonius adta elő egy lágyabb pop szám keretében. A szinkronhangok esetében több veterán is hangját adta némely szereplőnek. Ilyen Tooko hangja, Hanazawa Kana vagy az öngyilkosnak hitt lány hangja, Hirano Aya is.
Sokaknak egyből kedvence lett a könyvmoly története, mind hazánkban, mind külföldön. A 100 perces mű valóban elég addiktív az életszerű karaktereknek, a pszichológia és valamelyest a biblioterápia alkalmazásának és a traumák feldolgozásának témai miatt. Noha további kérdéseket vet fel, főként a múlttal, személyekkel kapcsolatban, de ezek legjavára választ kaphatunk a Memoire OVÁ-ban: ezek első része a tragikus konfliktust okozó könyv elfogadásának és nyomdába kerülésének körülményeit; a második része az öngyilkos lány előtörténetét és családi hátterét feszegeti, míg a harmadik a Konohát titkon szerető lány, Kotobuki Nanase érzéseinek gyökereit tárja fel. Ezekkel az egyenként félórás részekkel együtt adja a kerekebb történetet, ám ettől függetlenül, a mozifilm lezárja a regénysorozat fő cselekményvonalát.
A komolyabb művek kedvelőinek kiemelten ajánlott mű, ami nem csak látványra szép. Részemről élveztem minden percét, s még az eredeti regénysorozat eddig megjelent amerikai kiadásainak megvételére is rábírt (amit eddig nem bántam meg, hihetetlenül élvezetes olvasni az írónő sorait), amivel kicsit jobban rá tudok látni a japán irodalom gyöngyszemeire, amelyek képesek egy embert a mélybe taszítani vagy kedély- és lelki állapotán javítani. Ezek egyikéből készült is anime, ami hamarosan szerepelni fog ezeken a hasábokon, mint valós irodalmi átdolgozás.

[1]Jean-Paul Sartre

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s