könyv · könyvtárügy · történelem

N. K. Krupszkaja: Lenin a könyvtárakról

A soron következő könyvbemutatás alanya még a Rákosi-rendszer egyik kommunista kiadványa lesz,  1953-ből, a Művelt Nép Könyvkiadótól. A könyvtárszakos hallgatóknak, oktatóknak és a könyvtártani kutatóknak is fontos részletekkel tud szolgálni a könyv, bármily meglepően hangzik is ez elsőre. Az ebben a könyvben foglaltak (és egy másik, a Lenin: Könyvekről, könyvtárakról című kötet) remek alapok egy-egy szakdolgozatnak és tanulmánynak. De lássuk is miért…
Elsősorban azért, mert a könyvtárosi képzés ugyan magába foglalja az írás-, könyv és sajtótörténetet, de nagyon kevés szó esik a keleti állapotokról. A könyvtártani múlt feldolgozásában is javában a nyugati úttörők (Dewey, Ranganathan, Paul Otlet és Henry La Fontaine stb.) szerepelnek, míg a számunkra politikailag és egyben kulturálisan fontosabb keletről kevés szó esik, az is főként írástörténeti szempontból az ABC-k és az írás kialakulásakor kerül röviden szóba. Persze, egyetemenként/főiskolánként, ahol hazánkban könyvtári képzést biztosítanak (országos szinten 9 helyen) az anyag eltérhet, így az ELTE-BTK-s anyagot veszem alapul az előbbiekben és a továbbiakban.
Hogy mitől fontos nekünk a kelet? Elsősorban képzett embereket tudnánk exportálni az állítólagos hatalmas könyvtárak feldolgozásának megsegítésére. Csak úgy érdekességként az olvasóknak, a mai napig tartja magát a dolog, hogy a szentpétervári nagykönyvtárban 20 milliónál is több kötet van, azonban a feldolgozatlanság miatt pontos szám nem ismert, s ez is csak egy erős becslés. A mindenkori könyvtárosnak meg nem sok ideje van azzal is foglalkozni, hogy ezen az elmaradáson még dolgozzon is, hogy minél kevesebb legyen. De nem csak Oroszországban tudnánk embereket exportálni, hanem Kínába, Koreába, Japánban és a dél-kelet-ázsiai régióba egyaránt (Indiát azért nem említem, mert ott már kezdenek visszaállni a kettőspontos osztályozási rendszerre, ami nem a legegyszerűbb darab, viszont roppant aprólékosan le lehet  vele írni a könyv tartalmát – az más kérdés, hogy az összeállításához és a feloldásához számítógép szükségeltetik). Másodsorban érdekesség gyanánt szolgálna, hogy a nyugaton kialakult rendszereket miként tervezték egy infrastrukturálisan elmaradott, elszegényedett országban kivitelezni leginkább kommunista alapokon. Elsőre furán hangzik a laikusnak és a hiányos történelemtudásúaknak, de Lenin a könyvtárak pártját fogta. A könyvben is megtalálható leveleiből és a Népbiztosok Tanácsának rendeleteiből is látszik, hogy miként kívánta megvalósítani a nyugati rendszereket, fejleszteni az elmaradott Szovjet-Oroszországot. Az ő ötletei és elképzelései pedig példaértékűek tudnak lenni az elmaradott harmadik világbeli országokban történő könyvtári rendszer kiépítésére. De nem is ez adná a beadandó/történeti szakdolgozat/tanulmány alapját, hanem a sokat emlegetett keleti elmaradást a nyugathoz képest.
Az első Lenin-levélben ugyanis Lenin összehasonlítja az akkori orosz és new york-i állapotokat. Nem is különösebben mondani: a helyzet siralmasabb nem is lehetne. De ezt Krupszkaja előszavaiból és cikkeiből is megtudjuk. Lenin ugyanis erős könyvtárlátogató volt. “A kapitalizmus fejlődése Oroszországban” című művének forrásjegyzéke mintegy 583 (!) könyvet ölelt fel. Az előbb említett leveléből (1913, Rabocsaja Pravda egyik nyílt levele) idéznék egy kis részletet, hogy ez mit is jelent:
“A nyugati államokban nem kevés rothadt előítélet van elterjedve, amelyektől szent Oroszország-anyánk mentes. Ott például azt hiszik, hogy a hatalmas, százezer meg millió kötetes nyilvános könyvtáraknak korántsem kell csupán az azokat használó maroknyi tudós – és úgynevezett tudós – tulajdonát képeznie.” 
Ez röviden annyit jelent, hogy nyilvános könyvtárak léteznek egy meghatározott társadalmi csoport számára, ellenben nem tartoznak az úgynevezett “public library” (nyílt népkönyvtár) fogalmába. Lenin szerint a nyugatiak minden ilyen könyvtárba be akarják a muzsikokat is engedtetni, így kritizálja a nyugati rendszert, ahol a könyvtár üzleti alapon működik, a könyvforgalmat mérik, s ebben látják a “könyvtárak büszkeségét és dicsőségét”, nem pedig az ősnyomtatványok és a több száz évet is megélt könyvek mennyiségében. Hogy ez mennyire elavult vagy nem elavult gondolat – abba most ne menjünk bele, talán majd máskor.
Krupszkaja műve nem csak a kommunizmus oroszországi könyvtártörténetéhez nyújt egy remek alapot, hanem a múlt század eleji könyvtártörténethez is ad egy plusz fejezetet. Már azért is érdemes kicsit forgatnia a könyvtárral foglalkozóknak, mert Krupszkaja nem csak Lenin felesége volt 1898 után, hanem a szocialista  rendszer népművelésügyi miniszter is volt, aki valóra váltotta Lenin álmait az orosz könyvtárügyről. Már ezért is érdemes, mint kordokumentumot a kézbe venni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s