anime · manga · sci-fi · tragédia

Galaxy Express 999: Glass no Clair

Furcsa lesz a mostani cikk, nem is véletlenül. Gondolkoztatok már valaha azon, milyen lenne elmenni egy távoli bolygóra, utazni a végtelen űrt, portyázni a bolygók közt és űrcsatákat vívni az életért vagy csak simán egy űrgőzösre szállva barangolni a világegyetemben? Bevallom, mióta Matsumoto Leiji egyedi hangulatú műveit megismertem egyre gyakrabban gondolom azt, hogy túl korán születtem az ilyesmihez.
A szerző-mangaka egyik legterjedelmesebb munkája a Galaxy Express 999 sorozat. Két mangasorozat valamint számos anime változatot élt meg. Ezek közül a második filmet vettem elő, amely cirka 15 perc hosszú és a sorozat 3. részének egy újradolgozása.
Történetünk elé annyit érdemes tudni, hogy a Földön a szakadék a szegények és a gazdagok közt menthetetlenül elmélyült. A tehetősebbek mechanizált testben, gépekkel veszik körbe magukat, míg a szegény nép, aki dolgozik naphosszat, éhezik, szenved, a város mocskában kell tengetniük a napjaikat. Tetsuro az anyjával menne Metropoliszba, mikor Mecha gróf a nőt lelövi trófeának. A fiút egy titokzatos hosszú, szőke hajú nő menti meg, Maetel, aki segít a srácnak bosszút állni. Ám mindkettejüket üldözni kezdi a Metropolisz Városi Rendőrség, így menekülőre fogják a dolgot: a világegyetem szerte elismerten semleges Három-Kilences űrgőzös-járatra szállva menekülnek el a Földről. Tetsurót még hajtja az álma és az anyjának tett ígéret, hogy megszerzi a mechanikus testet, amellyel felszabadíthatja a Föld szegényeit… ám a valóság van, hogy ridegebb, s álmok megfakulnak, összetörhetnek…
A Claire of the Glass mozifilm a 113 részes sorozat 3. részét dolgozza át. Maetel és Tetsuro frissen elhagyta a Marsot is, s az aszteroidaövön keresztül haladnának tovább. Az étkező kocsiban Tetsuro meglát egy fiatal lányt, akinek a teste üvegből van. A lány ugyan mechanikus, gép, Maetel ezért kicsit tart is tőle, ám megenyhül, amint hallja, hogy Claire szívesebben visszatérne a húsvér testébe. Az alagútba lépéskor elmegy az áram az űrgőzösön, így Claire segít nekik eligazodni a sötét vonaton. Tetsuro ekkor találkozik a halott anyjával…
És itt álljunk meg kicsit. Aki egy kicsit is jártas a szellemek és kísértetek terén, az tudja, hogy egy elhunyt szerettünk visszatérése sose jelent jót. A halálos ágyunknál akkor jó, ha az elhunyt szelleme (jelenjen meg az illető előtt számára “fizikailag”, vagy álom formájában), ha az nem szólal meg. Ezzel azt jelzi, hogy az idő még nem érkezett el. Ha viszont megszólal, mondd valamit, akkor bizony be kell látni, hogy már csak jobb esetben is pár nap az élet. De van egy olyan eset, mikor a haldoklás esete nem áll fent, mégis megjelenik. Ennek több oka lehet: az “e világhoz való láncoltság”, amelyet a ragaszkodásunkkal okozunk. Erre a legjobb módszer “elengedni”, feldolgozni a halálát és szembenézni a ténnyel. Visszatérhet figyelmeztetésként, ám ez rossz ómen szokott lenni. De ha beszél velünk, akkor rendkívül óvatosnak kell lennünk, mert nem kizárt, hogy becsapásnak leszünk az áldozatai. Ez alatt azt értem, hogy olyan dolgokra igyekszik minket rá venni, amit egyébként se tennénk meg (pl. ártani valakinek, megölni). Ilyenkor azt szokták mondani, hogy “maga a gonosz jött el az ő képében”.
Tetsuróval az utóbbi eset történik. A látszólag aggódó anyuka először kis híján összeroppantja, majd az ő arcát felöltő gonosz (amit egy koponyával szimbolizáltak), arra próbálja kényszeríteni, hogy adja neki a testét, lelkét, szellemét, életét. Tetsuro megküzd a nem e világi lénnyel, ám nem sokon múlik, hogy ő is belehaljon. Claire megmenti, aki az életét adja a fiúért…
Elég megindító történet, ha az ember látja maga előtt peregni a rész képkockáit, annak ellenére, hogy nem mindennapi, nem szokványos a rajzolása sem. Maetel ezt a fizikailag is megjelenő látomást azzal magyarázza, hogy az űralagutak használatakor egy másik (feltehetően transzcendentális jellegű) világon keresztül haladunk el, ahol a gyógyítatlan lelki sebek olyanok, mint a vízbe oldott vér a cápáknak. Tulajdonképpen érdekes a felvetés, hogy ha az űr síkját nézzük a végtelen térben egy úgynevezett alsó űrrétegbe is kerülhetünk. Ennek az ötletnek a hadi felhasználására példa az Uchuu Senkan Yamato 3 (Space Battleship Yamato III – Bolar Wars, 1980-1981) sorozatban volt az űrtengeralattjárók kapcsán, ám ott az űr és a tenger közös metaforájával játszottak el Nishizaki Yoshinobuék.
A társadalmi vonatkozásokat nem veszem most górcső alá, az majd a sorozathoz lesz csatolva, azon keresztül lesz bemutatva, mivel az előző részekből, csak pár másodperc erejére jelenik meg az első rész azon jelenete, amikor Tetsuro elveszti az anyját. Ennek a résznek amolyan átértékelős jelentősége van a mechanikus testtel bírók felé, valamint egy, azoknak, akik értik a szellemvilág fizikai jelenéseit, ezt a fentebb leírt dolgot is remekül visszaadja. Ha elvesztünk valakit, akkor bizony küzdenünk kell. Először saját magunkkal, a ténnyel, hogy fel tudjuk dolgozni, bármily súlyos is, mielőtt valami mással kell szembenéznünk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s