fansub · idióták

ALL HAIL FUKKIN’ OVERSUBBIN’

Hóhó, megint egy lulzy témát találtam, nem telt el sok, hogy felhagytam a subbal, megint elkezdett kavarogni a szar a csapatom körül (attól, hogy nem subolok, még a csapatomnak tekintem őket), szóval van ez a Xam’d nevű animu, amit lassan mindenki akar fordítani, de hogy is történt ez, és mi ebben ennyire lulzy, na erről fog szólni a cikkem!

Ha nem kell az elhivatottságunk, akkor félseggeljünk 😄

A Xam’dnál volt valami megállapodás, hogy az AA lemondott róla a javunkra, azt se tudom, hogy kivel és mikor, de egy jó ideig a saját lassú munkatempónkban dolgoztunk rajta egészen a közelmúltig, ugyanis a FFnF-től kaptam egy levelet, hogy ők is vinnék, továbbadtam Kingsynek, aki nem nagyon volt oda a dologért, de ugye ezért nem írnék erről cikket, ha ennyi lenne, ó, hát nem ennyi volt. Nem sokkal ezután az Urahara Shop is bejelentette, hogy ők is vinnék, most itt álljunk meg egy kicsit, de miért pont most? Ahogy bejelenti az AA, hogy viszi egyből érdekes lesz vagy mi? Ó, de még itt se volt vége a dolognak, nem sokkal ezelőtt bejelentette egy NEGYEDIK csapat, hogy ők is vinni fogják, itt jön a kérdés: MINEK EGY ANIMURA NÉGY CSAPAT?

Aki már valamennyire ismer, az tudja, hogy zsigerből utálom az oversubbing művészetét, mivel egyszerűen erőforrás-pazarlás, de ennél jobbak szoktak lenni ezek az enyém-tied viták, hogy ki viszi a sorozatot, kérdem én most, miért nem lehet más sorozatok választani helyette? Oké, a fordító ezt akarja csinálni, nálunk ez az indok, bár nem értek vele egyet, de legyen, másrészről mi csináltuk eddig, de az US és a HAWT mit akar? A HAWT-tól ez a “nem láttam, hogy van felirat” volt a legjobb, másrészről talán még beszéltem is vele annak idején, mikor beolvadtak a Saiyansba, hogy mi meg az Aurorába olvadunk (ugye az előző nevünk Ani-Yume vot), tehát ez bűzlik, ez nagyon kamu, hogy nem tudja, hogy létezünk, mivel konkrétan azonnali üzenetküldő kliensen (a zemesenen) is fenn volt nálam annak idejét gyurcsi666.

Összefoglalva: elmehet mindenki a fenébe, örülök, hogy kiszálltam ebből az idióta játékból, komolyan egyre távolibbnak érzem magamtól a fansub témát.

ALL HAIL FUKKIN’ OVERSUBBIN’” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. A kapcsolódó legfrissebb topic: http://animeaddicts.hu/forum.php?viewtopic.61.11121.1

    Amúgy, ezen a konkrét részen buktam ki a legjobban: “Bocsi, hogy nem ismerjük az Aurora Sub-ot…” < - NEM MINKET KELL ISMERNI BAZMEG, HANEM AZT A KIFEJEZÉST HOGY KERESÉS Lehet hogy csak Isteni szerencse és áldás, de amikor Addicts-on beírom a keresőbe hogy xamd (http://animeaddicts.hu/search.php?where=010120000000000&search=xamd), akkor én azt látom hogy “jéé, ezen már dolgoznak!”

    A másik, amit kiemelek: “de pont egy olyan ember szól ebbe bele, akinek SEMMI köze hozzá.” Riczrők van itt szó, és hát hogy is mondjam… az hogy nincs köze hozzá nem jelenti azt hogy nem lehet igaza. Kérem szépen, ez már nem az óvoda ahol ilyen párhozamokat vonhat az ember mindenféle megfontoltság nélkül…

  2. A keresés részét minek hangsúlyozzam? Inkább itt az a vicces, hogy valamennyi “személyes” (netes) ismertség is van a háttérben, és mégis azt mondja, hogy “nem ismerjük” őket, mikor először felmerült a nevünk, rákereshetett volna, hogy “jéé, ezeket ismerem”, de valszeg nem tette.

    Lényegében ez egy átkozott nagy kutyakomédia, szánalmasnak érzem, hogy idáig süllyedtünk…

  3. Kag, én inkább szimplán azt mondanám, hogy egy retardált emberke ez a fickó oszt csá. Egyébként az AA-US “projektütközések” tényleg érdekesek, de ez leginkább 1 emberre szűkíthető, aki mint valami “grudge”, olyan az ipse.

  4. Kicsit hülye az AA felfogása, kicsit tapló az US hozzáállása, kicsit pofátlanok Gyurcsiék, és bumm így lett ez a nagy helyzet, kell ezt még részletezni?

    AA: átenged, majd újra felvesz -> derp
    US: “mi is csináljuk, jah az AA is csinálta, csak nem tudtuk, ha tudtuk volna, akkor nem tesszük” -> kettő fordítás egy sorozathoz még oké?
    HAWT: “ki az az Aurora Sub? jah, hogy az AA is csinálja? mi nem akarunk versenyezni” -> ennél azért lehetett volna jobb ötlete is a csúsztatásra, vagy szimplán hülye lenne?

    Kellemes kis társaság, mit ne mondjak…

  5. Andusia írt: 2010.02.06.:
    “Levettük a várható projectek közül. Először szeretnénk befejezni a futó és felfüggesztett tételeket, aztán fogtunk volna hozzá. De mivel más is szeretné fordítani, és ennyi időre nem akarjuk “lestoppolni”, így kivettük. Aztán legfeljebb majd ha mindennel végeztünk, mi is elővesszük.”

    Ti sem tudtok keresni, csak szidni, akit nem szégyelltek.
    http://animeaddicts.hu/forum.php?viewtopic.36.5753.3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s